Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. (Filippi 4:6)

Fel kell ismernünk, hogy mindennapi tevékenységeinkhez, küzdelmeinkhez erőre van szükség. A mi erőnk azonban véges, éppen ezért kell abból a forrásból meríteni, mely kiapadhatatlan! „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul” – ismerjük jól ezt az igét, de gyakran megfeledkezünk róla!

Életünkben sokkal több aggódás, nyugtalanság van jelen, mint kellene! Mit teszünk ezekkel? Pál apostol azt javasolja, hogy semmiért se aggódjunk, egyszerűen csak vigyük Isten elé imáinkban életünket, és ha mindezt hálás szívvel és rendszeresen tesszük, akkor Isten rendíthetetlen békéjét kapjuk meg! Van egy olyan fegyver a kezünkben, amellyel életünket és mások életét is meg tudjuk változtatni! Ez a fegyver szó szerint a kezünkben, az összekulcsolt kezünkben van!

Az imádság által ugyanis Isten erejét hozzuk életünkbe! Isten ereje körülményeket és kapcsolatokat tud megváltoztatni. Segít megbirkózni az élet napi problémáival. Meg tud gyógyítani testi és lelki bajokat. Segít házassági problémák és anyagi nehézségek legyőzésében. Tulajdonképpen mindenfajta nehézséget, válságot vagy csüggedést megold! Valaki azt mondta, hogy amikor dolgozunk, akkor mi tesszük a dolgunkat, amikor pedig imádkozunk, akkor Isten végzi a munkát!

Természetfölötti ereje az imádkozók rendelkezésére áll, akiket az a meggyőződés hat át, hogy Isten mindent mássá tehet! A kételkedők érvelhetnek azzal, hogy a meghallgatott imádságok csak a véletlen művei, de amint egy angol érsek egyszer megjegyezte: „Csodálatos, mennyi a véletlen egybeesés, amikor valaki elkezd imádkozni.”

A nap gondolata:

Hogyha nem tudunk Istennel rendesen beszélni, nem is hallunk jól. A némaság a süketségből származik. (Steinberger)

FELEMELT KEZEK

„Amikor Mózes felemelte a kezét (hogy imádkozzon), Izráel győzött, mikor pedig leeresztette a kezét, Amálek (az ellenség) győzött. Amikor elnehezedtek Mózes kezei, egy kőre ültették; Áron és Húr pedig tartották kétfelől a kezét egészen estig.” 

(Mózes II. könyve 17. rész 11–12. vers)

Az imádságnak nagy hatalma van, 

Kivált, ha egymásért mondjuk; 

A közös könyörgés ereje még nagyobb, 

Ha szeretteink terheit Isten előtt hordjuk. 

De mivel gyenge emberek vagyunk, 

Az imádságban hamar meglankadunk; 

Segítsünk hát, tartsuk egymás kezét, 

Hordozzuk együtt a ránk bízottak terhét! 

Olyan Főpapot kaptunk Krisztusban, 

Aki áthatolt az egeken, 

Lehajolt hozzánk, s mindent megtett, 

Hogy segítsen rajtunk, embereken. 

Emberré lett értünk, s feláldozta Magát, 

Hogy Istennel megbékéltessen, 

Megtanított imádkozni, Őhozzá fordulni, 

Hogy szabad, tiszta életünk lehessen. 

A mi dadogó szavainkat kiegészíti, 

Hogy Istennél meghallgattassanak, 

Ad állhatatosságot, kitartást, ha kérjük, 

S küld segítségül testvéreket, hogy támogassanak. 

Elmondhatunk Neki mindent, 

Mi a szívünk nyomja, 

Tudja, mi bánt és keserít, 

Neki van ránk gondja! 

„Mielőtt kiáltanának, Én felelek, 

Ők még beszélnek, és Én már meghallgattam” – 

Hangzik az ígéret a zsoltárban; 

Én már megtapasztaltam! 

Nem mindig azonnal válaszol, 

S úgy, ahogyan kértük, 

De hallja és megfelel rá, 

Ahogy legjobb nékünk. 

Tanulmányozzuk az Igét 

Minél rendszeresebben, 

Hogy megismerjük ígéreteit, 

S könyörögjünk egymásért hűségesebben! 

Sántáné Gegus Sára verse /2004.jan.14./