Alamizsnát kéregetett a járókelõktõl.
A német költő, Rilke egy idõben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnõje kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A keresztezõdésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelõktõl. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét elõre nyújtotta, szemét a földre szegezte. Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnõje ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nõ csodálkozva meg is kérdezte a költõt: - Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek? - Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk - válaszolta a költõ. Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költõre, nagy nehezen felkelt a földrõl, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd, a rózsát erõsen a szívére szorítva, eltávozott. Egy héten át nem látta. A másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban. - Mibõl élhetett egész héten át, mikor semmit se kapott? - kérdezte a francia barátnõ. - A rózsából - válaszolta a költő.
Bruno Ferrero
(forras:net)
Kommentáld!