Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma. (Jer 17,7)
Mialatt unokám rákbetegség kezelésének időtartamára Houstonban tartózkodtam, egy kora reggeli sétát tettem. Igyekeztem befejezni, mielőtt a párás augusztusi levegő elviselhetetlenné válna. Észrevettem valakit, aki sokkal gyorsabb léptekkel haladt mögöttem.
Lelassítottam, hogy elengedjem, és a szokásos "Hello" köszöntéssel köszöntöttem. Általában reggeli sétám közben nem kezdeményezek beszélgetést, de ezen a reggelen hozzáfűztem:
"Hogy van ma?"
Megfordult, hogy rám nézzen, és anélkül, hogy lelassította volna lépteit, széles mosollyal, és mély meggyőződéssel azt válaszolta:
"Áldott vagyok."
Elgondolkodtam szavain. Isten gyermekeként örökkévaló reménységem van és bocsánatot nyertem; én is áldott vagyok.
Ha a szeretett unokánk rákos, nem könnyű feldolgozni; és hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy valóban áldottak vagyunk.
Megfeledkezünk Istenben bízni a körülményektől függetlenül, és hálásnak lenni az orvosokért, nővérekért, a gondoskodó barátokért és a családért. Egy ismeretlen ember emlékeztetett most engem arra, hogy áldott vagyok a családommal együtt.
Talán sohasem fogom újra látni ezt az embert, de bíztató szavai mélyen belém rögzültek, és újra meg újra előjönnek gondolataimban: áldott vagyok.
Imádság: Urunk, köszönjük a Krisztusban kapott örök reménységet, és a megismerésedből fakadó áldásokat. Ámen.
Isten gyakran emlékeztet bennünket, hogy áldottak vagyunk.
Beverly Taylor (Colorado, USA)
IMÁDKOZZUNK A RÁKKUTATÓKÉRT!
Kommentáld!