„A föld széléről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem. Vezess fel engem a kősziklára, amely túlságosan magas nekem!” Zsolt 61,2

Kihagyod a reggelit. Elkésel a munkából. Elfelejtettél tízórait csomagolni a kisfiadnak. Everestnyi a szennyes a fürdőszobában. Valaki, akit nagyon szeretsz, kórházba került. Nem lesz időd bevásárolni a napi szükséges élelmiszert. Még mindig nem válaszoltál a rengeteg telefonüzenetre, emailre.

Édesanyádnak szüksége van rád. A barátnődnek szüksége van rád. A férjednek szüksége van rád. A gyerekeknek szükségük van rád. A főnöködnek szüksége van rád. Klónozni kéne téged, tanácsra van szükséged, vigasztalásra, vagy egyszerűen felrepülni az Úrhoz!

Ragadj el, Uram!

Stressz. Bűntudat. Alkalmatlanság-érzés. Túlterheltség!

Túlterheltség. Sok oka lehet. Nem ismerlek, de magamról tudom, hogy amikor túl sok a teher, legszívesebben elmenekülnék. El akarok rohanni, mikor a gond túl nagy és megoldhatatlan. Vagy legszívesebben elbújnék a kuckómba egy doboz csokoládéval…

Istennek hála, Ő is azt akarja, hogy meneküljünk, amikor túl nagy a teher. Ám ahelyett, hogy a gondtól futnánk el (vagy csokihoz fordulnánk segítségért), Ő azt akarja, hogy Hozzá fussunk. Mert bármi is az, ami túlnőtt rajtad, csak egy porszem a Sziklához képest!

Megtanultam, és gyakorolnom kell, hogy amikor laposra nyom a súly, ami rám nehezedik, amikor már nincsenek ötleteim, ne a stressznek fordítsak hátat. És ne csokoládéban keressek menedéket!

Meg kell tanulnom, hogy Istenhez fussak, az Ő Igéjéhez, amikor kimerít a stressz!

Ha az Igéhez fordulok, rájövök, hogy „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46,2). Amikor Hozzá futok, kiderül, hogy nem úgy menekülök meg a stressztől, ha elfutok előle. Isten a menedékem. Rájövök újra, hogy az erőm nem tőlem származik, nem az én állóképességemből, energiámból. Az erőt az Úrtól kapom.

Ő a szikla, mely túlnő rajtam. Amikor Hozzá futok, felismerem, hogy az Ő törvénye örömmel tölt el, védelmet nyújt és megőriz a teljes kimerüléstől, attól, hogy feladjam vagy összeroppanjak (Zsolt 119,92). Ő valóban a Szikla, mely hatalmasabb mindennél, amivel szembe kell néznünk.

Ha úgy érzed, szeretnél elfutni, húzd fel a futócipődet, és indulj! Rohanj Jézus erős karjaiba! Ő a te erőd. Ő a Sziklád. Ő a menedéked.

És ha körbeölel Igéjének igazsága és jelenlétének szentsége, a stressz, mely elnyomorított és túlnőtt rajtad, hirtelen összezsugorodik kavicsméretűre, amekkora valójában!

Isten Igéje megadja a perspektívát, amire szükséged van. Isten jelenléte megadja a békét, amire szükséged van. Fuss hát, testvérem, fuss a Sziklához, mely várja, hogy védelmet nyújtson és biztonságot adjon neked.

Uram, amikor túl nagy a teher, emeld fel, és töltsd fel a helyét békességeddel. Vonj magadhoz, sziklám. Vezess Igédhez, mely erőt és védelmet ad. Segíts, hogy ne keressek támaszt apró dolgokban. Vonzz, hogy elsőként Hozzád fussak. Segíts megszoknom, hogy terheimet Hozzád vigyem, és akaratodhoz igazítsam. Köszönöm, Uram.  Ámen.