Élj könnyedén! Élvezd az életet! – reklámszlogenek, mely korunk emberének kívánságát tükrözik. Ez a szemlélet  belopózott a keresztények gondolkodásába, s saját elképzeléseimbe is. Furcsán és megvetően néztem eddig a világiakat, akik a birtoklásban, a gyönyörökben, a sikerben és a gazdagságban keresik boldogságunkat, közben fel sem tűnt, hogy álszent módon én sem vagyok különb náluk. Imádságaimban, könyörgéseimben biztonságos, szenvedés nélküli napokat kértem magamnak. Úgy gondoltam, ha Isten gyermeke vagyok jár nekem az Úr gondoskodása, az egészség, siker a kapcsolataimban, a szolgálataimban, a tanulásomban… Ha Isten jó és szeret engem, akkor segít, hogy elkerüljem a kudarcokat. Gyakran prédikáltam a „győztes keresztény életről”, melynek mindig nagy sikere volt a hozzám hasonló értékrendszerű hívők körében.

Gondoltam, csak hinni kell Jézus Krisztusban, s máris minden kívánságom teljesül. Szerettem Jákób fogadalmát, egyetértően mondtam utána szavait: „Ha velem lesz az Isten, és megőríz engem az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és békességben térek vissza apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem.” (1.Móz.28.20-21) Fel sem tűnt az a gőg, amely a mondatok mögött kiabált. Mintha mi szabhatnánk meg a szövetség feltételeit, amely az Istenhez köt minket. Az, hogy most múltidőben beszélek erről a gondolkodásról, az nem azt jelenti, hogy már más lennék, talán csak felismertem, hogy mennyire helytelen ez, s hogy van egy mélyebb igazság a Bibliában, amelynek elérésére törekszem.

Az Úr valóban szerető Isten, s tényleg eláraszt minket áldásaival, kegyelmével, de erőfeszítésektől, nehézségektől, összetőrt álmoktól mentes életet nem ígért nekünk. A Szentírás tele van - mai szemlélet szerint - sikertelen emberrel, akiket megszégyenítettek, megkorbácsoltak, megköveztek, megégettek, szétfűrészeltek, akik börtönbe kerültek, nélkülözve, gyötrődve, sínylődve élték nyomorúságos életüket, akiknek juhok és kecskék bőrében kellett bujdosniuk, bolyonganiuk a pusztákban, barlangokban, a föld hasadékában. (lásd: Zsid.11.36-40) Pál apostol élete sem az a kimondott sikersztori, szűntelenül veszedelemben, fájdalmak között kellett végeznie küldetését (lásd: 2.Kor.11.23-31), de mégsem lázadt fel a gyakran érzéketlennek tűnő Ura ellen. Isten nem avatkozott be, amikor megverték, megkövezték, kigúnyolták, megölték, pedig megtehette volna. Pál is tudta, hogy nem az a hívő élet célja, hogy „nagy hittel” élvezzük Isten gazgagságát, hanem az, hogy a körülményektől függetlenül betöltsük küldetésünket, elérjük üdvösségünket – és ez az egyetlen igazi, kimondhatatlan, megdicsőült öröm, amit csak átélhet egy ember. (1.Pt.1.8.) Nehéz elfogadnunk, hogy a sikeres, kiegyensúlyozott életnél létezik valami jobb, pedig Isten azt készítette el számunkra. (Lásd: 1.Kor.2.9)

Ebben a világban mindig is lesznek győztesek és vesztesek, okosak és gyenge képességűek, egészségesek és betegek, szépek és csúnyák, gazdagok és szegények. „Minden érhet mindenkit. Ugyanaz történhetik az igazzal és a bűnössel, a jóval, a tisztával és a tisztátalannal, azzal aki áldozik és azzal, aki nem áldozik… Azt is láttam a nap alatt, hogy nem a gyorsak győznek a futásban, nem a hősök a harcban, nem a bölcseknek jut a kenyér, nem az értelmeseknek a gazdagság és nem a tudósoknak a jóindulat, mert mindezek az időtől és a körülményektől függnek.” (Préd.9.2,11) Igazságtalan világban élünk, s ez így is fog maradni, míg az Úr új eget és új földet nem teremt a mostani helyett. Ha a legfontosabb törekvésünk mégis életünk minőségének javítása lesz, eltévesztjük az Isten által kitűzött célt.

„Szívesebben látnék valami ostoba vígjátékot, mint azokat a tévéprédikátorokat, akik Istent úgy mutatják be, mint egy bevásárlóközpontot, ahol mindent meg lehet kapni, amit egy ember szíve kíván, s akiknek a számára a hit egy korlátozástól mentes hitelkártya, melyet mindenhol elfogadnak. Az ilyen üzlet hazugság. Szemünk elé festi az áldást, ugyanakkor elmulasztja, hogy harcra szólítson fel. Hírdeti a szenvedéstől való való megváltást, de soha a nehézségekben való kitartást. Épít egoista vágyamra az azonnali boldogság után, ahogy én képzelem s az én feltételeim mellett.” – írta a már említett Lawrance J. Crabb: Apám, édesapám című könyvében. (Magyar Evangéliumi Testvérközösség, Bp. 25-26.oldal) Idáig csupán azokat a részeket olvastam örömmel a Bibliában, ahol Isten áldásairól, ígéreteiről van szó. Piros tollal alá is huzogattam a nekem leginkább tetszőket. De kihagytam, azt ahol ítéletről, igazságosságról, problémákról van szó.

Rossz dolog nehézségeken keresztülmenni, nem szívesen adunk hálát kísértéseinkért. (pedig lásd: Jak.1.3-4) Fájdalmas, amikor kudarcot vallunk munkánkban, mikor csalódnunk kell barátainkban, testvéreinkben, amikor hosszú betegségekkel teli időszakot kell elszenvednünk, de épp az összetőrt álmok, illúziók fedik fel szívünk legtisztább vágyát: az Isten utáni sóvárgást. Amíg minden jól sikerül életünkben, addig nem igazán értékeljük Krisztus szenvedését, s nem vágyakozunk arra a helyre, amelyet a mi Urunk készít el számunkra. Hamis elvárásokkal Isten csupán eszköz lesz, hogy kellemesen érezzük magunkat, így felháborodunk, s dühösen tárjuk karjainkat az ég felé, ha ezt nem kapjuk meg. Sok embert ismerek, akik mikor nem kapták meg az Úrtól kívánságaikat, akkor saját kezükbe vették sorsukat, ezzel életük legrosszabb döntését követték el.

Befejezésül a népszerű amerikai lelkigondozó egy másik gondolatát szeretném idézni: „Próbák nélkül csak elkényeztetett kölykök jutnának a mennyországba, az pedig pokollá tenné a mennyet.” (Dr. Larry Crabb: Összetört álmok – Váratlan út az örömhöz, KIA Bp, 2002, 183.oldal) Összetőrt álmaink segítenek felismerni a szívünk mélyén rejlő önző, akaratos személyiségünket, s vezetnek bennünket az alázat, az engedelmesség és az igazi imádat felé. Csakis ezen az úton formálódhat ki bennünk a krisztusi jellem.

Kívánom, hogy minél több testvérem ismerje fel a Bibliának ezt a mélyebb igazságát. Engedjük el hamis illúzióinkat, nehézségeink, próbáink, kudarcaink pedig vonjanak sokkal közelebb bennünket Megváltónkhoz.

/Merényi Zoltán/