A falu végén vályogból épült, nádfedeles házikóban élt egy szegény házaspár. A férj beteges volt, hol dolgozott, hol nem. Sokszor a betevő falatjukat alig tudta megkeresni Felesége mosni, takarítani járt, miközben sorra születtek gyermekeik egyik kicsi, másik pici így az édesanya egyre ritkábban tudott munkát vállalni, hisz annyi munka akadt a sok gyermek után hogy azt alig győzte.

 

Lassan múltak az évek egyre nagyobb szegénységben nevelgették gyermekeiket. Az évek múlása sok gyászt hozott a falu széli kis ház ban lakó családra. Egy járványos betegség sírba vitte két kis gyermeküket. Az édesapa egyre betegebb lett a fájdalom elgyengítette és ő is meghalt.
Telt múlt az idő az özvegyen maradt édesanya éjt nappallá téve dolgozott hogy megkereshesse mindenapi betevő falatjuk árát és gyermekeit tisztességgel felnevelhesse. A csonka kis család nagy szeretetben élt édesanyjuk rajongásig szerette őket, mindent megtett gyermekeiért. Boldog volt szegény asszony, mikor gyermekeit maga körül látta, ilyenkor minden fájdalmát, fáradtságát elfelejtett.

Hálásak is voltak a gyermekek édesanyjuk iránt, kivéve a legnagyobbik leányt, aki igen sok bánatot okozott édesanyjának. Szófogadatlan, lusta leány volt. édesanyja hasztalan kérte a jóra, nem fogott rajta a szép szó. Ahogy nőt egyre engedetlenebb lett, mikor felnőtt, akkor az úgynevezett jó barátok között még gonoszabb lett. Nem akart dolgozni, mindig csak henyélt.

Egy szomorú napon a lány barátaitól hazahazatérve, azzal állt édesanyja elé, hogy neki sürgősen pénz kell. Szegény édesanyja, aki nem sokkal azelőtt ért haza fáradságos munkájából, s bizony csak annyit keresett, amennyivel egy darab kenyeret tudott venni a gyermekeknek. elcsukló hangon csak annyit mondott:- Honnan adjak édes gyermekem neked pénzt, hiszen alig tudtam egy darab kenyeret venni, okosabban tennéd, ha munka után néznél s nem henyélnél egész nap –

A lány tovább követelőzött, s mert édesanyja nem tudta teljesíteni kérését, kezet emelt rá, de, mikor édesanyja könnyes két szemébe nézett, megtorpant és kirohant a házból.

Az évek teltek – múltak a szegény asszony feje felett. Az áldott édesanya sok keserves munkával, sok átsírt álmatlan éjszaka árán, becsülettel felnevelte a gyermekeit, mindannyian becsületes munkás emberek lettek.
De a szegény asszony öröme azonban nem volt teljes, mindennap hazavárta az eltévelyedett leányát, s mert nem jött napról napra többet szomorkodott miatta.

Lassan-lassan a nehéz élet felőrölte a szegény asszony egészségét és egyik nap aztán ágyhoz verte a betegség, erőtlen volt, keze reszketett s beszélni is alig bírt már.

Gyermekei könnyes szemekkel ültek körülötte betegágyán.
Lázas ajkai még akkor is ezt suttogták:

– Nézzetek csak ki, gyermekeim, hogy nem jön-e az én lányom az úton?
Várta, szünet nélkül, megtévedt gyermekét, azzal az erős hittel, mellyel csak egy édesanya képese.

És nemhiába várta, Isten meghallgatta a haldokló édesanya imáját. mert eljött az édesanya halálos ágyához a hálátlan leány. meggyötörve az élet csapásaitól, megöregedve, fájó szívvel, bűnbánóan borult édesanyja dolgos két kezére s sírástól fuldokló hangon könyörgött bocsánatért.

A haldokló édesanya magához ölelte a megtért leányát de már nem hallotta, mert lelke már fent járt a fehér felhők felett halkan szálló angyalok vitték oda, ahová azok juthatnak csak be kik bűntelen fehér lélekkel halnak meg.
És mikor eltemették az édesanyát, ágyában a párnája alatt egy csomagot találtak. Tele volt pénzzel, amit hosszú éveken át keserves, nehéz munkával keresett és szájától megvonva a falatokat, gyűjtötte össze. Mellette egy papírdarabkára ez volt írva:
– Ha meghalok, ezt a pénz adjátok át eltévelyedet, leányomnak mind, mert neki gyűjtöttem szegénynek.

A leány megrendülve vette tudomásul édesanyja üzenetét, s e pénzből – semmit el nem véve- állíttatta a fehér márványtömböt édesanyja sírjára, ezzel a felirattal:

„Itt nyugszik a Szeretet.”

Az anyai szeretet nem kell kiérdemelni, nem kell küzdeni érte, minden gyermek számára megadatott.