„Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk 1,37) ... ...

Isten mindenható: gyakran olvassuk ezt a Szentírásban. A kifejezés Isten hatalmára utal, hogy megáldja, megítéli és irányítja az eseményeket, amelyek révén megvalósítja terveit.

Egyetlen dolog akadályozhatja mindenhatósága érvényesülését: az ember szabadsága, aki szembehelyezkedve az Ő akaratával gyengévé válik, holott hivatása szerint osztoznia kéne Isten erejében.

„Istennél semmi sem lehetetlen.”

Ez az ige (…) felébreszti szívünkben az Atyaisten szeretetébe vetett határtalan bizalmat. Hiszen ha Isten a Szeretet, akkor ennek logikus következménye, hogy teljesen ráhagyatkozzunk.

Neki hatalmában áll megadni bármilyen kegyelmet: világi és lelki javakat, lehetséges és lehetetlen dolgokat.

Megadja azoknak is, akik kérik, és azoknak is, akik nem, mert – amint az evangélium mondja – Ő Atya, aki „fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt” (vö. Mt 5,45).

Tőlünk is azt kéri, hogy ugyanazzal az egyetemes szeretettel tegyünk mindent, mint Ő, és higgyük el:

„Istennél semmi sem lehetetlen.”

Hogyan éljük tehát ezt az igét a hétköznapokban?

Időről időre mindannyiunknak szembe kell néznünk nehéz, fájdalmas helyzetekkel, mind személyes életünkben, mind kapcsolatainkban.

Sokszor teljesen tehetetlenek vagyunk, mert ragaszkodásokat fedezünk fel magunkban a dolgokhoz vagy emberekhez, és szeretnénk megszabadulni tőlük, ám érezzük, hogy gúzsba kötnek.

Gyakran a közönyösség és az egoizmus falaiba ütközünk, vagy olyan események történnek, amelyek mintha meghaladnák az erőnket, ezért inkább feladjuk a harcot.

Az ilyen pillanatokban jöhet segítségünkre ez az életige. Jézus hagyja, hogy szembesüljünk tehetetlenségünkkel.

Nem azért, hogy elbátortalanodjunk, hanem hogy jobban megértesse velünk: „Istennél semmi sem lehetetlen”; azért, hogy előkészítsen minket kegyelme rendkívüli erejének megtapasztalására, mely éppen akkor nyilvánul meg, amikor belátjuk: saját erőnkből semmire nem megyünk.

„Istennél semmi sem lehetetlen.”

Ha a legkritikusabb pillanatokban ezt ismételjük, felszabadul mindaz az energia, amelyet Isten igéje hordoz, és valamiképpen részesedünk Isten mindenhatóságából.

Van viszont itt egy feltétel: Isten akaratát kell élnünk, sugározva magunk körül a Tőle kapott szeretetet. Így összhangban leszünk Isten mindenható szeretetével, melyet teremtményei iránt táplál, és ezáltal hozzájárulhatunk az egyénekről és az emberiségről alkotott tervének megvalósulásához.

Hogy ezt az igét éljük, és hatékonyságát teljességgel megtapasztaljuk, van még egy kiváltságos lehetőségünk: az imádság.

Jézus azt mondta, hogy bármit kérünk nevében az Atyától, meg fogja adni.

Kérjük tehát tőle mindazt, ami leginkább a szívünkön fekszik, azzal a szilárd hittel, hogy számára semmi sem lehetetlen: kérjük a reménytelen helyzetek megoldódását, a világ békéjét, a súlyos betegek gyógyulását, a családi és társadalmi konfliktusok elsimulását!

Ha pedig kölcsönös szeretetben, teljes egyetértésben többen fohászkodunk ugyanazért, akkor maga Jézus lesz köztünk;

Ő fogja kérni az Atyát, és ígérete szerint megkapjuk, amiért imádkoztunk.

Isten mindenhatóságába és Szeretetébe vetett hittel egy nap mi is azt kértük valaki számára, hogy a röntgenfelvételen látható daganat „tűnjön el”, mintha tévedés vagy rémkép lenne. És így történt.

Ha életünk eseményeit mindig határtalan bizalommal fogadjuk, érezni fogjuk, hogy egy olyan Atya tart bennünket a karjában, akinek minden lehetséges.

Ez nem jelentheti, hogy mindig megkapjuk, amit kérünk. Ő Atya; mindenhatóságát mindig és csakis gyermekei javára használja, akár tudják, akár nem.

Egyetlen dolog számít: tápláljuk magunkban a bizonyosságot, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, és akkor soha nem tapasztalt béke fog eltölteni bennünket.

Chiara Lubich