Mindkét papnak volt egy szolgája, két kisfiú, őket szalasztották az apróbb dolgokért, kisebb megbízatásokat teljesítettek.

Az első templom papja azt mondta a szolgájának:

- Sose beszélj a másik fiúval. Azok az emberek veszélyesek. De a gyerekek csak gyerekek.

Egy napon szembetalálkoztak az úton, és az első templomszolga megkérdezte a másikat:

- Hová mész?
- Ahová a szél visz - felelte a másik.

Bizonyára nagyszerű zen tanításokat hallgathatott a templomban, ezért mondta: "Ahová a
szél visz." Csodálatos kijelentés, színtiszta tao.

Az első fiú azonban nem értette a szavait, megsértődött, és nem tudta, mit válaszoljon. Csalódott volt, dühös, és némi bűntudatot is érzett... „A mesterem azt mondta, ne beszéljek ezekkel az emberekkel - gondolta. - Ezek az emberek valóban veszélyesek. Miféle válasz ez? Megszégyenített vele."

Visszament a mesteréhez, és elmesélte neki a történteket.
- Nagyon sajnálom, hogy beszéltem azzal a fiúval. Igazad volt, azok az emberek veszélyesek. Miféle válasz ez? Megkérdeztem tőle, hová megy, feltettem egy egyszerű, udvarias kérdést, pedig tudtam, hogy a piacra megy, ahová én is. Ő pedig azt felelte: „Ahová a szél visz." 

A mester azt mondta:

- Figyelmeztettelek, de te nem hallgattál rám. Most jól figyelj. Holnap menj el ugyanarra a helyre. Amikor odaér a fiú, kérdezd meg tőle: „Hová mész?" Erre azt feleli majd: „Ahová a szél visz." Akkor aztán te is légy egy kicsit filozofikusabb. Kérdezd meg tőle: „És ha nem lenne lábad? Akkor mi volna?" Hiszen a lélek testetlen, és a szél nem tudja magával vinni sehová.

A fiú tökéletesen fel akart készülni; egész éjjel a kérdést ismételgette magában. Másnap reggel korán elindult, ott álldogált a megfelelő helyen, és pontosan ugyanakkor, mint az előző napon, megjelent a másik szolga. Az első fiú nagyon boldog volt, meg akarta mutatni a másiknak, milyen az igazi filozófia.

Meg is kérdezte tőle:

- Hová mész?

És várta a választ... De a másik azt felelte:

- Zöldségért megyek a piacra.

Most mit kezdhetett volna az első fiú a filozófiával, amit bebiflázott?

Ilyen az élet. Nem tudsz felkészülni rá, nem tudod előre kiszámítani. Ebben rejlik a szépsége, ezért csodálatos, mert mindig meglep valamivel, mindig váratlan dolgokkal áll elő. Ha használod a szemedet, észreveszed, hogy minden pillanat egy-egy meglepetés és előre gyártott válaszokkal nem jutsz előre.