hitvilág  2012.04.07. | 17:45 Az élet öröme – Főpásztorok húsvéti üzenete

A hosszúra nyúlt, fagyos tél világa után mindannyian a tavasz melegére, fényére áhítozunk. A bennünket körülölelő világ a megújuló élet himnuszát zengi, és azt szeretnénk, hogy lelkünkben is visszhangozzék ez a dal. Ilyen várakozások közepette érkezik meg húsvét, biztató tanításával.

A húsvéti angyalok üzenete erősödik fel bennünk, és nekünk is szegezik a kérdést: Mit keresitek a holtak közt az élőt? – írja Ft. Bálint Benczédi Ferenc, a Romániai Unitárius Egyház püspöke húsvéti pásztorlevelében. Sátoros ünnepek alkalmával az erdélyi történelmi egyházak vezetői körlevélben szólnak híveikhez. Húsvéti üzeneteikből olvashatnak válogatást.

A Názáreti Jézus élete, tanítása és példája az Istenben bízó ember számára örömüzenet. Jézus életéből, tanításából a születéstől a keresztre feszítésen át az Istentől született élet öröme sugárzik felénk. Az evangéliumban feljegyzett jézusi tanítások, példázatok és bizonyságtevések mind arról szólnak, hogy Jézus az ember számára felmutatta, hogyan és miképpen lehetséges Isten mellett megmaradni, Isten ügyét szolgálni, és az örök élet igaz­ságáról bizonyságot tenni. Húsvét ünnepén ezt a Jézus által megmutatott, Istentől származó szent örömöt ünnepeljük: az Istentől született élet örömét. Ezért számunkra húsvét az örök élet ünnepe. Az örök élet nem holnap vagy holnapután kezdődik, nem akkor, amikor gyászos koporsóba zárnak, hanem attól a „pillanattól", amikor rádöbbenünk, hogy Isten ajándékaként az örökkévalóság hordozói vagyunk. Születésünkkor nyertük azt az alkalmat, és kaptuk azt a visszafordíthatatlan lehetőséget, hogy szellemi és lelki tehetségeinkkel az örök élet munkásai tudjunk lenni. Hogyan? A bennünk élő és lakozó isteni szeretet által. Erre tanított az élet nagy mestere. Ezt a szeretetet nem lehet keresztre feszíteni, nem lehet koporsóba zárni, mert „az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne." (1Jn4,16) – biztat az unitárius egyházfő.

Nm. és Ft. Jakubinyi György Miklós, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyház­megye érseke körlevelében írja: Gyakorlatban mi is minden évben húsvét vigíliáján – vagy ahogy a liturgia megszentelt nyelvén mondjuk, „a virrasztás szent éjszakáján" –, akár van keresztelendő gyermek vagy felnőtt, akár nincs, égő gyertyával a kezünkben megújítjuk keresztségi fogadásainkat. (...) De mit is fogadtunk és mit is ismételtünk meg az elmúlt éjjel a húsvéti vigílián? Három kérdésre három válaszban ellene mondtunk az ördögnek, minden cselekedetének és minden csábításának. Majd a Hiszekegyet a Szentháromság szerint három részre bontva megvallottuk keresztény hitünket. Ebben benne volt keresztségünk lényege: elfordultunk az ördögtől, a romlott életviteltől, mert a megszentelő kegyelem birtokba vette lelkünket, és képesíti elesett, de megváltott emberi természetünket a szeretet parancsának megélésére.

Már gyermekkorunkban megtanultuk a kis katekizmus nagy igazságát: „A világon avégett vagyunk, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk, és ezáltal a mennyországba jussunk." Krisztus feltámadása nyitotta meg számunkra is a test feltámadásának örömét és az örök boldogság kapuját, keresz­tény földi életünk igazi célját.

Ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke így biztat: Bármennyire is magabiztosan és bármennyire is jól képzetten áll a XXI. század magát „emberfelettinek" tartó embere a körülötte örvénylő válság közepén, a legnagyobb kérdésre a Végső Választ mégsem tudja. A halálfélelem, a jövőtlenség, a végesség idegtépő nagy kérdésére nincs válasza. Csak félelmei, bizonytalanságai és megválaszolatlan kérdései vannak. (...) Az alapokat megrengető kérdésre a választ tegnap, ma és mindörökké, minden böjtben és minden húsvétkor változatlanul Jézus tudja megadni. Az ember, aki Isten Fia. Ő valóban emberfelettit vállalt az emberért. (...) Ott, a kereszten áll az emberiség sok évezredes kérdése, ott áll napjaink Európájának is a kérdése. A válasz a mindenkor világosságot hozó húsvét hajnala. Van értelme, van célja, van tovább. Jézus az egész emberiség válságát maga cipelte fel a Golgotára. Maga szenvedte el azt a világégést, a mélységet, a pusztulást, amitől mi, modern emberek 2012-t emlegetve babonás félelemmel rettegünk. Jézus az, aki a kereszt éjszakájából, a lezárt sír reménytelenségéből kiemelte és ki tudja ma is emelni a magába roskadt szíveket. Maga mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet." Az Ő kereszthalála és feltámadása olyan idők feletti esemény, amely ma is a végső, a nagy Választ adja. Ezáltal kap a mi véges, töredezett, ellentmondásokkal terhelt emberi létünk értelmet, célt, mélységet, egy olyan nagyszerű jövőperspektívát, amely túlmutat a végesség, a mulandóság tragikumán, a nemlét abszurditásán.

Ft. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke igét magyaráz: „Kívánok elköltözni, és Krisztussal lenni, mert az sokkal inkább jobb." (Fil 1,23/b) A főpásztor értelmezésében elmondja: A „kívánok meghalni" és a „kívánok elköltözni" fogalmazásmód között hatalmas a különbség. A „meghalás" az élet befejezésére tekint, az „elköltözés" a folytatásra; az első a földi élet végére, a második a mennyei kezdetére; az egyikben lemondás, csüggedés van, a másikban pedig megszólal a remény és a hit hangja is. Pál apostol tud valamit, amit a korinthusiakhoz írt levelében így fogalmaz meg: „mert mi tudjuk, hogy ha a mi földi sátorházunk elbomol, van nékünk Istentől nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben" (2Kor 5,1). Pál hisz a folytatásban. Tudja, hogy a földi sátorház biztosan elbomlik, de azt is tudja, hogy az nem a vég, nem a megsemmisülés pillanata, hanem „elköltözés". A hajónk végre révbe ér a túlsó parton, vállunkra vesszük a sátorfánkat, hogy valahol máshol lakozzunk, a földi élet megkötözöttségei után átlépünk a szabadság világába. (...) Pál tudja, hogy halála után azonnal Krisztussal lesz. Ezt a bizonyosságot kifejező mondatot Pál egyetlen lélegzettel mondja ki, mint aki ezzel is jelezni szeretné, hogy a két állapot között nincs semmiféle közbevetés, az egyiket követi a másik. Mi több, Pál nem csupán vágyakozik ezen állapot után, de biztos abban, hogy az valósággá is válik. Honnan tudja ezt? Nos, onnan, hogy Isten megígérte, és ő komolyan veszi Isten kijelentését. Isten megígérte, hogy a sátorház elbomlása után van hajlékunk a mennyben, amit Isten elkészített számunkra. Komolyan veszi Jézus húsvéti szavait, aki azt mondta tanítványainak, hogy „én élek, és ti is élni fogtok". A testvérét gyászoló Mártát pedig így vigasztalja: „aki hisz énbennem, ha meghal is, él". Pál tudja, hogy igazi élet csak Krisztussal van, aki pedig itt, a földön vele volt, a halála után, a mennyben is vele lesz. (...) Egyszer lejár a kegyelmi idő, és eljön a mi elköltözésünk ideje is. Ezért tehát jó tudni, hogy aki itt vele volt, ott is vele lesz, és aki a földön benne bízott, a mennyben is átéli a vele való közösséget. Így a hívő ember halála meghalás a bűnre nézve és általmenetel az örök életbe, a Krisztus közösségébe.

Szekeres Attila
3szek.ro