Az Élet vize
Volt egyszer egy kislány, szép volt, tündöklően szép, még a Napnál is
ragyogóbb, mert tiszta szívével soha nem bántott meg senkit.
Egy napon aztán apja kiküldte őt a kútra az élet vizéért.
Menj, vidd ezt a vödröt, és merítsd bele a kútba. Amikor megtelik vízzel, gyere vissza hozzám.
Úgy tett a lány, ahogy az apja kérte, mikor a vödör színültig telt a kút
friss vizével, elindult hazafelé. Ám mire hazaért, egy üres vödröt
tartott a kezében.
Mi történt? - kérdezte az apja.
Ó, semmi, a vödröt, ahogy kérted belemerítettem a kútba, és megtöltöttem az élet friss vizével.
Hiszen ez a vödör üres mondta az apja, és nevettek mindketten. Hová lett, gyermekem, az élet vize?
Mindent úgy tettem, ahogy tanácsoltad. Ám ahányszor csak belemerítettem a
vödröt a tiszta vizű kútba, megjelent egy ember, s mert szomjas volt,
neki adtam az utolsó csöppig. Így ment ez végtelenségig, míg a kút
majdnem ki száradt.
Végül épp annyi vizet adott, amennyivel az utolsó vödröt telemertem.
Az apa mosolygott.
És hol van az a víz?
Mindenfelé. Amerre jártam, mindenkinek adtam belőle, aki kért.
"Adj jót, ha adni tudsz, ha jót nem tudsz adni, ne adj semmit."
(ismeretlen szerző)
Kommentáld!