A ködös, nyirkos, őszi napok visszatérő problémája a meghűlés, a nátha, pontosabban a felső légúti megbetegedések. Kellemetlen tünetei az ezzel járó rossz közérzet, fáradtság nemcsak hangulatunkat rontja, néhány napra ágyba is parancsolhat bármelyikünket.

Lándzsás útifű

A rétek, útszélek, de akár még a parlagok egyik leggyakoribb gyomfaja a keskenylevelű (lándzsás) útifű (Plantago lanceolata). Az évelő tőlevélrózsás növény levelei hosszúkásak, lándzsásak; míg szára tőkocsány, ami hosszú levél nélküli, csúcsán a virágzatot tartó szárat jelent. A levelek fő hatóanyagai: az iridoidok (aukubin), cseranyagok, nyálkaanyagok és C-vitamin; forrázatuk köhögéscsillapító, köptető hatású. Mélius Juhász Péter nevezetes Herbáriuma (Az fáknak, füveknek nevekről, természetekről és hasznairól, 1579) szerint: "a szájadat, torkodat gyógyítja, ha vizével mosod".

Szintén tőkocsányos és igen gyakori, a kistermetű százszorszép (Bellis perennis). A néhány centiméteres tőkocsányon fejlődnek ki a kis fészekvirágzatok. A szélső, nagyobb virágok kissé vörösesek, a belsők fehéresek. A százszorszép üde, nedves gyeptársulások apró faja, amely hóolvadástól a következő fagyig virágozhat. A levelek főzete inulint, szaponinokat, cseranyagokat tartalmaz, s alkalmas légcsőhurut, köhögés tüneteinek enyhítésére.

százszorszép

A Földközi-tenger medencéjéből származó, szárazságtűrő, fél évszázada termesztett gyógynövényünk az izsóp (Hyssopus officinalis). Az ajakosok családjába tartozó növény illóolaj-tartalmú virágai kékek, rózsaszínűek vagy fehérek lehetnek. Gyógyhatása a növény földfeletti részének, virágzó hajtásának van, amely akár egy százalék illóolajat is tartalmazhat. Az izsóp fő alkalmazási lehetősége köhögéscsillapító, antiasztmatikus teakeverékekben van, bár lehet alkotórésze étvágyjavító teakeverékeknek is. Az izsóp már az ókorban ismert gyógynövény volt, a Füveskönyv szerint: "nehéz lélegzetvételt gyógyít, gilisztát megöl a gyomorban".

izsóp

A meghűléses megbetegedések egyik legáltalánosabb és joggal közismert gyógyszere a kis- és a nagylevelű hársfajok (Tilia cordata, Tilia plathyphyllos). A gyógyhatású drog mindkét esetben a sárgásfehér, kellemes illatú virágzat, amelyben a néhány virág bogernyőt alkot, tengelyén a murvalevéllel. Mindkét fajjal, de különösen a kis levelű hárssal ültetett állományban is találkozhatunk (parkok, utak sorfája), míg a nagylevelű hárs a középhegységek mérsékelt vízellátású erdeiben elegyfaként tűnik fel. A két fafaj virágzáskor begyűjtött drogja főleg flavonoidokat (kvercetin), nyálkát, cseranyagokat, némi illóolajat tartalmaz. A virágzat teájának izzasztó, köptető, nyálkaoldó hatása van. A hársfatea e hatásait tovább javíthatjuk, ha mézzel ízesítjük.

hárs

Az édesgyökér (Clycyrrhiza glabra) termesztett, ritkán termesztésből kivadult, pillangósvirágú növényünk.

Az ötszáz évvel ezelőtt, Kínában keletkezett "Elsőrendű gyógynövényeink" című munka kiemelt témája az édesgyökér. Az egyiptomi fáraósírokban is megtalálták a növényt, ami egyértelműen utal értékes voltára. Ma is igen kedvelt Kínában, a kínai orvosok főképp a torokfájás, a köhögés enyhítésére, légzőszervi problémák esetén javasolják. Igen erőteljes, többfejű gyöktörzsű, évelő, akár méteres cserje jellegű faj. A gyógyhatást főként gyöktörzse jelenti, ahol fő hatóanyagként egy triterpénvázas glikozid, a glicirrhizin található. Ehhez a feltűnően (a szacharóznál ötvenszer) édes vegyülethez flavonoidok, szaponinok, kevés illóolaj társul. E kémiai összetétel köptető, antibakteriális és antivirális, illetve gyulladáscsökkentő hatást garantál, amit már az egyiptomiak is felismertek. Az édesgyökér alkalmazása eltér a szokásostól, hiszen nem forrázzuk, nem készítünk belőle teát, hanem a gyökerek gumiszerű állagúra bepárolt kivonatát, a fekete színű "medvecukrot" fogyaszthatjuk.

édesgyökér

Galenus római orvos ajánlotta jó kétezer évvel ezelőtt a pemetefű (Marrubium vulgare) használatát. A növény lágyszárú, négyszögletes szárú, fehéren gyapjas, tojásdad levelei csipkés szélűek, fonáki részük ráncos. Virágai piszkosfehérek, melyek gömbszerű álörvöket képeznek. A Földközi-tenger vidékén és Közép-Ázsiában őshonos faj, hazánkban száraz, meleg területeken, gyepekben is megél, egyben termesztett gyógynövény. A pemetefű drogja a virágzó hajtás, amely 0,3-1,0 százalék diterpén típusú keserűanyagot, 5-7 százalék cseranyagot, nyálkaanyagokat, kevés illóolajat tartalmaz. Forrázata (teája) légúti megbetegedések (köhögés) esetén hasznos, de étvágyjavító hatása is közismert.

pemetefű