Ági és Gyuri testvérek voltak. Minden nyarat a Balaton mellett töltöttek, Zánka-Köveskálon, nagymamáék kicsi nyaralójában. Élvezték a nagy szabadságot, kószálásokat a nádas ősréten, tücskök, békák gyűjtögetését, csalogányok esti énekét. Legnagyobb örömük az volt, amikor vízre tehették az öreg túrakajakot. Eleinte csak a part közelében evezgettek, később, ahogy izmosodtak, erősödtek, átlátogattak a szomszédos strandokra is. Az a kaland, amiről most beszélek nektek, akkor történt, amikor Gyuri már tizennégy éves volt, húga pedig a tizenharmadik évében járt.

Egy szép, csendes nyári napon Gyuri merész tervvel állt elő. 

– Menjünk át az öblön túli nagy füves strandra!

Izgalmas kirándulás várt a testvérekre. Az a füves terület egy nagy gyermektábor fürdőhelye volt. Az öböl felől hajókikötő mólója nyúlt be mélyen a vízbe. Az öbölben soha nem volt teljesen nyugodt a víz. Nagymamáék nyaralótelepén észak felől magas hegyek fogták el a szelet, itt azonban egy kis szakaszon, szabadon fújt a szél a vízre, borzolta a hullámokat. Ezen a napon az északi szélnek nyoma sem volt. A kajak vidáman szelte a habokat. A két matróz víg dalba fogott.

Megkerülték a kikötői mólót, és már le is tanyáztak a friss zöld fűben. A csónak ott lengedezett a sekély vízben, hosszú kötélen, lehorgonyozva.Egész délelőtt heverésztek, úsztak, játszottak a gyermektábori lakókkal. Már délutánba hajlott az idő, indulni kellett hazafelé. A mólón innen most is szelíd, csendes volt a Balaton. Nyoma sem volt semmi veszedelemnek. Amikor azonban kieveztek a móló végéig, hogy megkerüljék, és kijussanak az öbölbe, elszörnyedtek!

Zánka felől nagy fekete felhők közeledtek. A Balatonon villámgyorsan változik az időjárás. A mólón túl az előbb még tükörsima, világoskék, nyári arcát mutatta a tó, itt azonban már lecsapott a vihar. Az északi szél őrült vágtát kezdett szabad területén, az öbölben. A haragoszöld hullámok vad táncot jártak. A móló visszaverte a támadást, így azután kiszámíthatatlan lett a hullámok iránya, hol innen, hol onnan csapott be a víz a kis csónakba. 

– Húzz bele, Ági! – kiáltotta Gyuri.

Teljes erőből eveztek. Már látták, hogy az öblön ebben a viharban nem juthatnak keresztül. A part közelében kell maradniuk, és megkerülni az öblöt. Az előbb még mosolygó kék eget teljesen beborították a sötét fellegek. Vakító villámok cikáztak. Fülsiketítő dördülés után teljes erejéből zuhogni kezdett a zápor. 

Még csak ez hiányzott! Eddig csak alulról kapták a hideg zuhanyt, amint a hullámok be-becsaptak a csónakba. Most már felülről se voltak védve! 

– Miért is nem hoztunk legalább „spriccdeknit”! – sápítozott magában Ági, miközben minden erejét megfeszítve dolgozott az evezővel.

A „spriccdekni” a kajak felső védőburka volt, ha felszerelték, nagyobb hullámzásban is védte a kajakot a becsapódó hullámoktól. De hát ki gondolt ma nagy hullámzásra, azon a csendes nyári reggelen! 

– Hogy is történhetett, hogy nem figyeltünk a viharjelzésre? Annyira belemerültünk a strandolásba, játékba! 

Ági felnézett a vigasztalan, viharos égre. De messze van még az otthon! Az evező ólomsúlyú volt, karja majd kiszakadt a vállából. Olyan félelmetes volt a világ!

– Húzz bele Ági! Nem haladunk! – Gyuri megpróbálta túlkiabálni a vihar süvítését. Alig hallatszott a hangja. 

– Nem bírom már – sóhajtotta Ági. – Félek – vallotta be magának. – Mi lesz, ha felborulunk? Kiúszni, innen? 

A part, ahova igyekeztek, homályos volt, csak vízfüggönyön keresztül látszott. Ági egyre inkább kétségbe esett. Nagymamáékra gondolt. Hogy aggódhatnak!

Hirtelen eszébe jutott egy bibliai történet, amiről a bibliaórán hallott.

– Úr Jézus! Te is hajóztál viharban! A tanítványok ugyanúgy rettegtek, mint én most! Hozzád fordultak. Te szóltál, és nagy csend lett. A szél és a vihar engedelmeskedtek Neked. 

Újabb villám hasította át a felhőket. Ági felkiáltott:

– Úr Jézus! Én is hozzád jövök! Kérlek, segíts!

A szél süvöltött. A hullámok egy picivel sem lettek kisebbek. Az eső zuhogott. Úgy tűnt, senki sem hallotta Ági kiáltását. Nem enyhült a vihar. Gyuri azonban felkiáltott: 

– Ott egy stég, a nád között! Odakormányozom a csónakot. Kikötünk!

A nád között a hullámok ereje már megtört. Nagy nehezen kikászálódtak a kajakból. A lábuk remegett. A zápor egyre csak szakadt, de legalább talajt éreztek a talpuk alatt! 

A csónakot jól behúzták a nád közé, ott horgonyozták le. Azután botladozva elindultak a deszkapallón, kifelé, a partra. Az egyik házikóból vidám hangok hallatszottak. Ági és Gyuri, mint űzött vándorok, bekopogtattak a verandára. Fiatalok csapata fogadta őket nevetve. Ők is ázottak voltak, strandolás közben csapott le rájuk a vihar. Törölközőket hoztak a jövevényeknek is, valaki forró teát készített.

Nagy tisztelettel hallgatták a viharból menekült, levitézlett matrózok kalandjait. Ági azonban tudta, hogy nem a saját érdemükből kerültek ki a nagy veszedelemből. Nem Gyuri sasszeme fedezte fel azt a stéget a vízfüggönyön át. Valaki megmutatta neki. Valaki, aki hallotta Ági kétségbeesett kiáltását. Valaki, Aki Úr a vizek és szelek felett. Így történt, hogy Ági a forró tea mellett, elmondta a házigazdáknak a genezáreti tavon lecsendesített vihar történetét.

Ez az igaz történet több mint kétezer éves. Egy másik viharról szól.

A genezáreti tavat a helybeliek galileai tengernek is nevezték. Legalább olyan nagy volt, mint a Balaton. Jézus Krisztus, az Isten Fia, szerette ezt a helyet. Gyakran telepedett le a partján, tanítványaival, vagy beszállt egy hajóba, és onnan beszélt az összegyűlt sokaságnak. Egy forró délelőttön igen sokan voltak. Nagy figyelemmel hallgatták a Mestert. Szerették Jézus tanítási módját. Soha nem volt nagyképű, vagy felfuvalkodott. Mondanivalóját példázatokban, egyszerű történetekben adta az emberek elé. Még a gyermek is megérthette.

Miről beszélt ezen a napon Jézus? Az Isten országáról. Jézus honfitársai ismerték Istent, tisztelték is a maguk módján. Mózes, az izraeliek első vezére sok mindenre megtanította őket, törvényeket dolgozott ki a számukra. Több mint ezerötszáz év telt el azóta, hogy Isten vezetésével erre a földre jöttek. Sok minden történt. A jelenlegi zsidók már csak a törvényadó Istent ismerték, és igyekeztek betartani legalább látszat szerint a törvényt. A legtöbb ember szemében Isten valami távoli, nagy Úr volt, Aki szigorúan betartatja a törvényt, és a számtalan rendelkezést, amivel az eredeti törvényt a papok az évek során kiegészítették.

Isten országa? Ahol Isten a Király? Az ő szemükben az is valami könyörtelen parancsuralomnak tűnt. A Mester valami egészen másról beszélt. Mennyei Atyjáról szólt. Valakiről, aki nagyon szereti az embereket. Aki az életét is oda adja azért, hogy teremtményei egy szeretetteljes békességes országba kerüljenek. Isten Királysága, országa a szeretet és öröm országa. Egy királyság, ahol az uralkodót szolgálni öröm és kiváltság.

Egész nap hallgatták a Mestert. Nem tudtak betelni kedves beszédével, simogató nézésével, gyógyító érintésével. A sokaság csak akkor oszlott szét, amikor lement a nap. Jézus ekkor azt mondta a tanítványainak, menjenek át a túlsó partra. Elbúcsúztak az emberektől, s már indultak is a hajóval, amiből eddig Jézus tanított. Néhány másik csónak is követte őket.

Mi lett a hajóval a tengeren?

A hajó lassan elindult. A hullámok lágyan nyaldosták az oldalát. Jézus az egész napos tanítástól, nagyon fáradt volt. Ledőlt a hajó hátsó részében és elaludt.

A galileai tengeren gyorsan változik az idő. Hirtelen szél csapott le a tóra. Forgószél volt, kiszámíthatatlan hullámokkal, amelyek pillanatok alatt toronymagasra nőttek. Hol jobbról, hol balról csaptak be a hajóba. A kormányos tehetetlen volt. A tanítványok megpróbálták kimerni a vizet, de mindig kétszerannyi csapott be, mint amennyit kimertek. A felhők teljesen eltakarták a holdat. Félelmetes volt a vaksötétben a hullámok robaja, a szél süvítése.

A víz a hajóban egyre nőtt. Kilátástalan volt a helyzet. A tanítványok megrémültek. Fejvesztve rohantak a hajó hátsó részébe. Felrázták a nyugodtan alvó Jézust.

Mit mondtak a tanítványok Jézusnak?

Nem szóltak Hozzá nagyon kedvesen. Rémült hangon kiabálták szemrehányó szavaikat.

- Nem törődsz azzal, hogy elveszünk? – Nem ismerősek ezek a szavak? Bizonyára te is hallottál már ilyen beszédet. Például, ha elfogyott a kenyér a boltban. „Nem törődik azzal Isten, hogy éhen veszünk?” Ha valaki eltöri a lábát a jégpályán? „ Hol volt Isten, amikor ez történt?” Nem szoktál Te is így támadni Istenre, ha valami nem úgy történik, ahogy te gondoltad? Nem mondtál magadban soha ilyesmit. „Istenem, én imádkoztam. Mégse segítettél, mert nem törődsz azzal, ami velem van”

Ez bűn, mert nem ismered Isten igazi természetét, és olyasmiért teszel szemrehányást, amiben egyedül te vagy a hibás. Bűn az, amikor nem vigyázol a szavaidra, gondolataidra, és megbántod Istent, Aki az életét is odaadta érted. A tanítványok, rémületükben bűnt követtek el, amikor felrázták Jézust, és azt mondták, hogy Ő nem törődik velük, csak alszik.

Mit tett Jézus?

Jézus felébredt. Nem tett szemrehányást a tanítványok bizalmatlansága miatt.

Felállt a hajóban, és végignézett a háborgó tengeren. Ráparancsolt a szélre, és erélyes hangon szólt a tengerhez:

- Hallgass el, némulj meg!- (Márk 4 39) – Csend legyen! Abban a pillanatban elállt a forgószél, és a tenger üvöltő hullámai elsimultak. Nagy csendesség lett. Azután végignézett rettegő tanítványain.

- Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek? – (Márk 4 40)

A tanítványok nagyon jól értették, mit akart Jézus most mondani nekik. – Azt gondoltátok, hogy amikor aluszom, nem vagyok veletek? Azt hittétek, hagyom, hogy a tenger, a vihar elpusztítson benneteket? Ennyire nem ismertek még engem? Hiszen a tenger és a szél az én szolgáim. Azt teszik, amit mondok nekik. Én teremtettem mindegyiket. Bízzatok bennem. Veletek vagyok.

Neked is ezt mondja most Jézus: - Most tanultad az én igémet.

Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem! ( Zsolt 50: 15 )Tedd azt, ami az igében áll. Jézus kicsi és nagy gondodat ismeri. Ő az Úr minden felett. Ha megkéred, Ő segít neked.

Mit gondoltak a tanítványok Jézusról?

A tanítványok ámulattal néztek egymásra. Látták már eddig Jézust betegeket gyógyítani, látták, ahogy parancsolt a tisztátalan szellemeknek, látták, ahogy a halott kislányt feltámasztotta. De azt még soha nem tapasztalták, hogy az időjárás, a szelek és a tenger felett is Úr. Összesúgtak. – Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?

Sejtették, ki Ő, de megfogalmazni sem merték. Még többet kellett Jézus közelében lenniük, hogy felismerjék Benne az Isten Fiát. Igyekezzél Te is minél többet Jézus közelében lenni, Róla hallani, hogy minél jobban megismerd Őt. A Bibliából megismerheted Jézust, meghallhatod a szavát. Ezt a történetet például a Márk. Evangéliuma 4,35-41 versekben olvashatod.