Bolyki János, a lángoló hitű professzor  utolsó portré-interjú.

Érdemes elolvasni!

– Egyik könyvének igen meglepő a címe: Teremtésvédelem. E művet megjelenése óta szívesen idézik környezetvédő szervezetek. Miért foglalkozik egy teológus ökológiai kérdésekkel? Az egyháznak a környezeti katasztrófa elhárításán is dolgoznia kell?

– A természet Isten műve, s ő a Biblia szavai szerint azért adta a földet Ádámnak, hogy „művelje és őrizze”, nem pedig azért, hogy leigázza és tönkretegye. Jézus nagy szeretettel beszél a madarakról és a liliomokról, zsoltárok zengenek a természet csodáiról, a Teremtő hatalmának és jóságának bizonyítékairól. Az egyház nem nézheti közömbösen, ha az emberiség tönkreteszi ezt a kincset. A Biblia felmutat értékeket, s ezeket rangsorolja is. A természet érték, de az ember értékesebb a természetnél – drágábbak vagytok a madaraknál, mondja Jézus –, a legfőbb érték pedig maga Isten. Ahol viszont már nem Isten a hierarchia csúcsa, ott az ember válik azzá, s akkor minden felborul.

– A keresztyének isteni kinyilatkoztatásnak tekintik a Bibliát, a világi gondolkodás viszont legfeljebb mondagyűjteménynek, erkölcsi útmutatónak, vallástörténeti dokumentumnak tartja. Az egyház be tudja bizonyítani, hogy ez a könyv több, mint amit általában gondolnak róla?

– Nem hiszem, hogy az egyháznak kellene ezt bizonyítania. A Szentírás önmagát hitelesíti, mi csak tanúskodunk arról, amit megérthettünk belőle. Amint az ember személyes üzenetet, eligazítást kap a Bibliából, nem kérdés tovább számára, hogy hiteles-e. Tizenhét éves korom táján, mikor kerestem az élet értelmét és helyemet a világban, elkerültem egy bibliakörbe. Fiatalokkal találkoztam, akik számára ez a könyv magát az életet jelentette. Azelőtt is hittem Istenben, de Jézussal, akiről ők beszéltek, nem tudtam mit kezdeni. Az foglalkoztatott, vajon ő is Isten vagy csak egy ember? Joó Sándor református lelkész igazított el: Jézus egyszerre Isten és ember, ez a keresztyénség nagy paradoxona. Azt ajánlotta, imádkozzam mindennap, hogy igazán megismerjem őt. Így is lett. Azóta ősi, az egyházatyák és a reformátorok által is használt analógiát használok kulcsként a Szentíráshoz. Ahogy Jézusban egy az Isten és az ember, s nem lehet ezt a két természetet szétválasztani vagy összekeverni, úgy a Biblia egyszerre isteni és emberi mű: kínál történeti fogódzókat, hiszen a történelemben jelent meg, de aki igazán meg akarja érteni, Istentől eredőnek kell tartania. Ez a Szentírás kettős természete, amelyet komplementaritásnak neveznék: két látszólagos ellentét magasabb szinten kiegészíti egymást.

– Hogyan fejthető meg e könyv „központi mondanivalója”?

– Ezt hadd világítsam meg egy példával. Az egyik német múzeumban kőgolyót őriznek, amelyet egy hercegkisasszonynak küldött a vőlegénye. A követ elhajították, mire szétpattant, s egy rézgolyó gurult ki belőle. Felnyitották a rézgolyót, hát aranygolyót találtak benne, abban pedig gyűrűt, és egy idézetet az Énekek énekéből: „Én az én szerelmesemé vagyok, és ő az enyém.”

A Szentírást is eldobják sokan: „buta, régi könyv”. Aztán mégis elolvas egy történetet az illető, és azt mondja, egészen érdekes. Majd beljebb hatol, és így szól: Milyen igaza van Jézusnak! Mit használ az egész világot megnyerni, ha lelkében kárt vall az ember? Így lépésről lépésre halad a lényeg felé. De a lényeget csak az találja meg, aki megérti: én az övé vagyok, ő pedig az enyém – ezt üzeni nekem Isten.

– Az ötvenes évek elején jelentkezett teológiára, amikor a hívő közösségek a félelem légkörében éltek.

– Én is féltem egy kicsit, mert sok papot láttam, amint nyáron is fekete ruhában, rossz kerékpáron, izzadva viszik az úrvacsorát a falusi gyülekezetekbe. Aztán persze kiderült, a lelkészéletnek nagyobb nehézségei is vannak. Azokban az időkben történt, hogy a párttitkár, udvarias akarván lenni a paphoz, így szólt egy rendezvényen: köszöntöm a klerikális reakció helyi képviselőjét! Máról holnapra éltünk, de körülvett Isten és a gyülekezetek szeretete.És Jézus mindig vezetett.

Amikor sorozásra kellett mennem, azt olvastam a Bibliában: ne tökéljétek el szívetekben, hogy mit mondjatok; majd a Szentlélek megmondja nektek. A parancsnokságon megkérdezték, mi a véleményem a koreai háborúról. Tudtam, hogy Észak-Korea támadta meg Dél-Koreát, de ők azt akarták hallani, hogy fordítva van. Sem hazudni, sem munkaszolgálatra kerülni nem akartam. Isten azt mondatta velem: szeretném, ha Korea a koreaiaké lenne. Igaza van az elvtársnak! – kiáltotta a politikai tiszt, és elengedett.

– Az Atyaisten mellett a Fiúisten létét is nehéz felfogni, de hogy egy harmadik személy, a Szentlélek is tartozik hozzá, és az Isten mégis egy, az az emberi értelem számára  elérhetetlenül magas…

– A régiek azt mondták: az Atya a fölöttünk, a Fiú a köztünk, a Szentlélek pedig a bennünk élő Isten. Jézus nemcsak a földön jártakor, de ma is vezeti a hívők gyülekezetét, az egyházat, mégpedig a Szentlélek személyében. A Biblia többek közt vigasztalónak, vezetőnek nevezi őt, aki elvezet minket az igazságra. A régi görögök a Léthé folyóból ittak, hogy mindent elfelejtsenek, mert azt hitték, így lesznek boldogok. A keresztyének akkor lesznek boldogok, ha a régi dolgok eszükbe jutnak, mert a Szentlélek Isten beszédére emlékezteti őket.

Azonkívül a Szentlélek teremt, újat hoz létre. A Biblia második verse szerint a teremtéskor Isten lelke lebegett a vizek fölött. Mint egy anyamadár, melengette a káoszt, s abból lett – az Ige, a Logosz által – a kozmosz, vagyis a rendezett világmindenség. S nemcsak teremtő a Szentlélek, hanem újjáteremtő is.

A János evangéliuma harmadik részében egy öregember, Nikodémus beszélget Jézussal, aki azt mondja: „szükség nektek újonnan születnetek”. Nikodémus hittudós, de fogalma sincs róla, mit jelent ez. Később megérti: lehet a csődbe jutott és kiábrándult embernek még öregen is újjászületnie, újrakezdenie az életet.

– A mai ember gyakran azért utasítja el a Bibliát, mert annak világképét a tudomány eredményei már megcáfolták. Tudjuk például, hogy a Föld nem hétezer, hanem sok millió éves.

– A Második helvét hitvallás szerint a Szentírásban minden benne van, ami az üdvözítő hithez és az Istennek tetsző élethez szükséges. Nincs benne geológia vagy asztronómia, nincs benne az anyagi világ keletkezésének tudományos leírása.

– De az benne van, hogy hat nap alatt teremtette Isten a világot.

– Persze, csak azt nem tudjuk, hogy ez a mai időfogalmunk szerint mit jelent, hiszen a Nap még nem is létezett, a világító égitesteket csak a negyedik napon teremtette Isten. A Biblia elején két teremtéstörténetet találunk, az egyikben az embert előbb teremti, mint az állatokat, a másikban pedig fordítva. Ez a hit emberét nem zavarja, mert nem természettudományos kronológiát keres a Szentírásban, hanem kinyilatkoztatást arról, hogy időnek és térnek, embernek és állatnak egyaránt Isten az alkotója, és a teremtés előtt nem volt semmi, csak ő. Ez a kinyilatkoztatás pedig az ókori ember világképéhez igazítva jelent meg a maga idején. A történelem során olykor az egyház uralta a tudományt, máskor fordítva: a tudomány akart beleszólni az egyház dolgaiba. Ha viszont a természettudomány egzakt marad, tehát nem csinál ideológiát magából, nem kerül összeütközésbe a Bibliával. S ha a hit az Istennek tetsző életre és az üdvösségre koncentrál, szintén nincs konfliktus. Az ige változatlan, de a tudomány folyton változik. A tizenkilencedik század végén azt gondolták, az anyag abszolút szubsztancia, nem lehet lebontani. A huszadik századi atomfizika azt mondta: dehogynem, át is lehet alakítani energiává. Egy ideig úgy hitték a tudósok, az ok és okozat törvényét nem lehet megszakítani, csak bizonyítható okokból adódnak következmények. Ma a molekulák rendszertelen hőmozgásával kapcsolatban már statisztikus törvényszerűségek vannak az atomi világban, nem determinisztikusak. A tizenkilencedik század végén az embert finom gépezetnek tekintették, ami egyenlő részeinek összegével, sőt Feuerbach szerint az ember az, amit megeszik. Ma sokkal többnek, nyitott valóságnak tartják az embert. Jézus mondta: több az ember, mint az öltözet, és az élet több, mint az eledel. Szentágothai János agysebészt, az MTA egykori elnökét megkérdezték: hogyan hihet a tudat továbbélésében és a feltámadásban, ha egyszer tudja, az agyvelő bomlik el először? Azt felelte: aki ezt a bonyolult agyvelőt megteremtette, újra tud majd teremteni engem is, amikor porrá leszek.

– Ha Szentlélekként bennünk van az Isten, nem volna elég befelé vizsgálódnunk, hogy megtaláljuk?

– A Szentlélek kívülről jön, nem belülről. Amikor figyel az Igére és hisz, akkor kapja az ember. Jeruzsálemben azon a napon mindenféle nyelvű ember volt, s mikor a lélek leszállt, végre érteni kezdték egymás beszédét. Senki sem elég önmagának, szükségünk van Istenre és egymásra. A Szentlélek ezért közösséget is teremt. Milyen jó lenne egy ilyen változás a magyar közéletben is! Ma a különféle csoportok csak jelszavakat kiabálnak egymásnak. Péter pünkösdi prédikációja hatására az öszszegyűlt jeruzsálemiek bűnösnek találták magukat, s megkérdezték: most mit tegyünk? Azt felelte a tanulatlan halász: térjetek meg, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.

Érdemes visszalapozni az Ószövetséghez: a bábeli történetben a népek olyan tornyot akarnak építeni, amely eléri Istent. És ott a Biblia humorizál, ezt írja: leszállt Isten, hogy megnézze, mit építenek. Mintha azt mondaná, nem látszik innen ez a vakondtúrás, megnézem közelebbről. Az emberek Isten ellen lázadva öszszezavarodtak, többé nem értették meg egymást. A pünkösdi történet viszont anti-Bábel. Az ember nem tud az égbe jutni, ezért leszállt a Szentlélek, megszületett az egyház, s a Cselekedetek könyve így fogalmaz: a hívők sokaságának szíve-lelke egy volt.

– Tulajdonképpen melyik egyházról beszélünk?

– Mindegyik Krisztus-hívő egyház közös kincse a Biblia s ennek alapján az Apostoli hitvallás, amelyben ez a mondat szerepel: hiszek egy egyetemes keresztyén és apostoli anyaszentegyházat. Az „una sancta ecclesia” minden keresztyén felekezetet magába foglal. Hogy egyes egyházak a többit nem tartják egyenértékűnek, az más kérdés. De olyan szépen mondja a Heidelbergi Káté: „Isten a világ kezdetétől a végéig egyetlen népet választ ki magának, ezt Szentlelke és igéje által elhívja, oltalmazza és megtartja. Ennek én is tagja vagyok, és holtomig az is maradok.” Az egyház a kiválasztottak serege.

– S mi lesz azokkal, akik sosem találkozhattak Jézussal, így nem válhattak e közösség tagjaivá? Elvesznek, mert rossz helyre, rossz időben születtek?

– A Biblia szerint nem az a legfontosabb kérdés, hogy mi az ember, és mi lesz vele. Fontosabb, hogy kié az ember. Azt üzeni: ne maradj a magadé, mert Isten, aki önmaga számára teremtett, szeret. Az embernek nincs két sorsa, egy földi és egy túlvilági; az örök sors az emberélet teljes foglalata. Az itteni életünk folytatódik és teljesedik ki a halál után. Van, akinek az önvád okoz majd örök kínokat. Krisztus megváltottai viszont hálásan énekelhetik: „Hiszem, hogy az örök élet már a földön az enyém lett.” Mindenkinek el kéne gondolkodnia: mi a valóság rám nézve? Magam vagyok a világban, a semmibe vetve, ahogy az egzisztencialista filozófia mondja, vagy Isten közelségében élek, s ez a halálom után is érvényes marad? Jézus azt mondta, menjetek és tegyetek tanítványokká minden népeket. A pogányokat, akikhez a misszió nem jutott el, Isten a Máté evangéliumának huszonötödik része szerint ítéli majd meg: cselekedték-e a jót, enni adva az éhezőknek, felruházva a mezítelent és a többi? Akiket e részben Jézus a mennyországba irányít, így szólnak: hiszen nem találkoztunk veled soha!  De Jézus azt feleli, ha eggyel jót cselekedtetek a legkisebbek közül, azt velem cselekedtétek.

– Vajon az egyház a történelem során mindig élen járt a jó cselekvésében?

– Krisztus tökéletes, mert ő maga az Isten. Az egyház nem tökéletes, bár az a dolga, hogy tökéletesedjék.

– Tökéletlen egyházat teremtett a tökéletes Isten?

– A tökéletes Istennel lehet találkozni a tökéletlen egyházban. Kepler, a csillagász egyszer azt mondta barátjának, Szenczi Molnár Albertnek: most már tudom, hogy a Föld forog a Nap körül és nem fordítva, kiszámítom hát a pályáját. Kepler újplatonista volt, úgy vélte, Isten csak tökéletes idomot teremthet – s mi lehet tökéletesebb, mint a kör? A számítások azonban nem igazolták az elképzelést.

Akkor Szenczi Molnár, a tudós énekköltő és református lelkész így szólt: tégy különbséget a tökéletes és a jó között. A Bibliában az áll: egyedül Isten tökéletes, a természet pedig jó. Akkor nem az elméletből fogok kiindulni, mondta Kepler, hanem a tapasztalatból. Ezek után jött rá, hogy az égitestek elliptikus pályán mozognak. Az egyház csak a mennyben válik majd tökéletessé. Addig is szabad felfedezett bűneit, vétkeit, mulasztásait megvallania, azoktól elfordulnia, így tisztul tovább.

Az interjút Balavány György készítette a Magyar Nemzet számára.

u.i.

Bolyki János a Budapesti Református Gimnáziumban érettségizett, majd a Református Teológiai Akadémián tanult.

Nyolc évig teljesített szolgálatot Gyöngyösön, Sárbogárdon és Budapesten. 1962-1970 között Etyeken, majd 1970-1982 között Szentendrén szolgált lelkipásztorként. Ezt követően 14 éven át az Újszövetség professzoraként oktatott a Budapesti Református Teológián, majd annak jogutódján, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, és emellett nyolc évig tanított a Komáromi Calvin Teológián. 1996-ban vonult nyugdíjba, két évvel később pedig emeritus professzornak választották.

1978-ban szerzett teológiai doktorátust.

2004-ben a Magyar Tudományos Akadémián szerzett doktori címet. A Kolozsvári teológia és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara is tiszteletbeli doktorává fogadta. Magyar teológiai folyóiratokban és gyűjteményes kötetekben 1995 óta mintegy ötven ókortudományi tárgyú (Újszövetség, görög nyelvű, kánonon kívüli bibliai irodalom) cikkét és tanulmányát közölték.

Három traktátusa és hat terjedelmesebb könyve jelent meg, köztük az „Igaz tanúvallomás” című, János evangéliumához írt kommentárja. Jézus asztalközösségeiről írt munkáját németül is kiadták. Külföldön tíz tanulmánya jelent meg.Több évtizedes tudományos, kutatói munkássága, a jövő teológusnemzedékének pásztorolása terén végzett tevékenységét számos díjjal elismerték. (forrás: kre.hu)