Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: "Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen."  Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni,  visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát.  Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: "Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz."  Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: "Érted is, amit olvasol?"  Erre az így válaszolt: "Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?" És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé.  Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: "Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját.  A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről."

 Az udvari főember megkérdezte Fülöptől: "Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?" Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.  Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember: "Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?"

 (Ezt mondta neki Fülöp: "Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet."

Ő pedig így válaszolt: "Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.")  Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és az udvari főember, és megkeresztelte őt. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján.

ApCsel 8,26-39.

BIZONYSÁGTÉTELRE KÉSZ

Nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként. (ApCsel 5,42)

Évekkel ezelőtt bevezettük azt a szokást a feleségemmel, hogy reggelenként elolvastuk a Csendes Percek áhítatos kiadvány soron következő szakaszát. Amikor elutaztunk valahová, akkor is mindig magunkkal vittük. Amikor tehát egy mexikói kirándulásra mentünk, akkor is folytattuk ezt a gyakorlatot, és hangosan olvastam a feleségemmel a napi áhítatot a reggelinél. 

Ez a reggeli csendességünk felkeltette a kirándulóhajó személyzete egyik tagjának a figyelmét. Ez a hölgy elmondta, hogy önkéntelenül is hallotta az áhítatunkat, és az sokat jelentett neki. Örömmel fogadta ezután, amikor a hitünkről bizonyságot tettünk neki. A beszélgetés során neki adtam a Csendes Percek füzetet, hogy ő is elkezdhesse gyakorolni az Isten előtti naponkénti elcsendesedést. Bár így ideiglenesen áhítatos könyvecske nélkül maradtunk, tudtam, hogy Isten jó kezekbe juttatta azt. E véletlenszerű találkozás után azt az időt, amit eddig az áhítatos füzet olvasására szántunk, imádsággal töltöttük, kérve Istent, hogy a Csendes Percekben lévő isteni ige szóljon hatalmas erővel ehhez az asszonyhoz.

Imádság: Istenünk, nyisd meg szemünk észrevenni, hogy mikor beszélhetünk igédről a körülöttünk élőknek. Tégy minket az evangélium terjesztésének eszközeivé. Ámen.

Hogyan használom ki a lehetőségeket az örömüzenet továbbadására? 

Mark Hrabe (Arizona, USA)

IMÁDKOZZUNK A KIRÁNDULÓHAJÓK SZEMÉLYZETÉÉRT!