A mi Urunk Jézus Krisztus jó nyugodtan üldögélhetett volna a Mennyei Atya jobbján, hogy onnan kommentálja a földi eseményeket, de ő nem ezt a kényelmes utat választotta, hanem eljött közénk, vállalta az emberi létet, annak minden gondjával, nehézségével, örömével.

Bátran a földi pályára lépett!

Gyerekkoromban emlékszem, ha egy-egy hoki meccs előtt a nagyfiúk azt mondták, hogy te nem játszhatsz, csak ülj a kispadon, akkor mi végtelenül szomorúak, elkeseredettek voltunk.

Sírtunk, hogy nem engedik, hogy játszódjunk, pedig fent a pályán csak kék foltok, izomláz, és sokszor a vesztes csata miatti keserűség várt. Sírtunk, mert jó dolog a pályán lenni, játszani, még akkor is ha a játék nehéz és kemény, vagy ha a vége a bukás vagy csúfos kudarc.

Aztán felnőttem és rájöttem, hogy hihetetlenül sok pálya van, izgalmasabbnál izgalmasabb, de azt is látom, hogy hihetetlenül sokan, önként ott ülnek akár évekig a kispadokon.

Folyik a terefere, közben okosan beszólnak, csevegnek, látszat életet éldegélnek. Szépek, épek, okosak, egészségesek, de nem merészkednek ki a pályára, csak pénzért hajolnak le. Ők azok, akik folyamatosan nézik, hogy mit írnak az újságok, mit mondanak a rádióban, mit mutat a televízió, és milyen pályázatokat írnak ki!?

Más dolgával törődve, a saját pályájukon egy lépést nem tesznek. Ők a kis adok emberei!

Egy életünk van ezen a földön! Egyetlen lehetőség, és nem lenne szabad hagyni kiperegni értelmetlenül ujjaink közül a napokat, hónapokat, éveket. Indulj el!

Tanácstalan vagy?

Hogy hol, melyik pályán van a te helyed?

Hogy mit kell te csinálj, miért lenne érdemes odaadnod az életed?

Nézz a szívedbe! Az Isten által szívedbe írt legszebb vágyaidban keresd a választ!

Tiszta vágyaid vezetek, jobb tanácsadóra úgysem lelsz.

Azt a lányt kell elvenned, ki számodra a legszebb, ki mellett érzed, hogy le tudnád hozni az égről a csillagot.

És azt a hivatást válaszd melynél szebbet nem tudsz elképzelni magadnak.

Az ibolya a maga kis kék szirmait bontja a fényre, sajátos létével hirdeti a teremtés csodáját.

A napraforgó, ugyanannak a ragyogó fénynek a szerelmese, de létszimfóniája egészen más.

Mindkettő kedves az Isten előtt.

Te kell megtalálnod a pályádat!

Egy biztos, arra születtél, hogy hegyeket mozgass, hogy csodákat tegyél nagy -nagy alázattal.

Életed az, hogy valamit a végtelen szépségből, jóságból, igazságból, szentségből láthatóvá tégy e földön.

Igen, azért vagy a földön, hogy életed és munkád által felragyogjon a végtelen Isten ereje, bölcsessége, jósága, irgalma, szeretete.

Mindegy, hogy mit alkotsz, csodálatos festményt, zeneművet, virágos kertet, városokat összekötő utakat, vagy szép családi házat, melyet betölt gyermekeid vidám kacagása. Mindegy! Te döntesz, de döntsél és indulj el! Bátor elhatározással dobd ki a hálót, lépj rá a ha kell a hullámokra.

Ne félj! Kemény munkára, alkotásra, a világ tovább teremtésre született lényed hihetetlenül szívós, találékony, erős, magad sem gondolnád, hogy milyen csodálatos források fakadhatnak fel benned, ha útra kelsz.

Az első lépéseid bizonytalanok lesznek, talán meg is torpansz, de te tudod, hogy egy igazi ember nem nyafog és nem siránkozik.

Te nem tápos csirke vagy, hogy a napfénytől is megijedj és feladd a céljaidat, te a világot teremtő nagy Isten gyermeke vagy, csoda, kinek lépteit angyalok vigyázzák!

Minden lépés nehéz, de neked tudnod kell, hogy az erőfeszítés új izmokat rak a csontjaidra.

A kudarcok okosabbá tesznek és alázatosabbá.

Mindenből tanulsz, bölcsebb leszel, és óvatosabb, megfogod mások kezét, társakat keresel, tanácsot kérsz, elgondolkodol. Megpihenhetsz, ha zihál a tüdőd, de ne add fel, hidd el haladsz! A kezdetben gyéren felcsillanó eredmények, a sikerek olyan édes ízzel töltenek majd el, melyek szárnyakat adnak a tovább haladáshoz.

Tudnod kell, hogy nemcsak az életműved születik mindennapi munkád által, hanem te magadat is szülöd küzdelmeiddel. Festményed festővé tesz, és a ház, melynek alapjait lerakod, benned is felépül és általa több leszel. Egy fiatal lány, ki férjhez megy, nemcsak gyermeket, hanem édesanyát is szül e világra.

Alkotásaiddal, létbe hozott csodáiddal egy új világ teremtője vagy, melyben immár te vagy a ragyogó nap, és körülötted forognak, mint a bolygók, a kitartó munkád gyümölcsei.

József Attila versei, kis csibék, a fészek aljból kirepülve immár önálló életüket élve hirdetik alkotójuk nagyságát, azt, hogy Isten a teremtést folytatja általunk is. Kos Károly épületei örökre ott ragyognak körülötte, hirdetik, hogy alkotójuk élt és megtalálható az isteni csira még az emberi végességében is.

A mindennapi erőfeszítéseid vissza hatnak rád, belőled jó mesterembert, okos tudóst, lánglelkű művészt, bátor államférfit, gyermekeivel játszó édesapát, egyszóval szentet faragnak.

Munkás életed által felnősz, kibontakozol, és halálod után Istennel, - mint kik együtt viselték a munkában a nap hevét - egy asztalhoz ülhetsz.

Ő szeretettel átölel és te megérted, hogy minden pohár víz, mit szeretetből adtál, jobbá tett, Istened képére, hasonlatosságára formált, megszentelt és elvezetett Istened karjai közé.

Szeretettel,Csaba t.