A skót felföldön meglátogattam egyszer egy öreg pásztort. Valahol a
tágas legelőn volt az istenfélő öreg kunyhója. Nagyon beteg volt;
kicsiny kamrácskájában feküdt az ágyon, felpolcolt párnákon. Már
légszomja volt és látszott, hogy közel a vég. Mélyenülő szemében nagy
félelem tükröződött. Mindent elkövettem volna, hogy segítsek rajta.
Elfúló hangon suttogta:
„Meg kell halnom és nagyon félek ". Elővettem a
Bibliámat, és elolvastam belőle néhány ígéretet, ő azonban
félbeszakított, és szomorúan mondta:
„Mindezt ismerem, de nem
vigasztalnak most engem ". „De hiszel az Úr Jézusban?" „Teljes
szívemből" — hangzott azonnal a válasz. „És ez nem elég ahhoz, hogy
teljes biztonságban tudd magad?" „De igen, és mégis félek, — nagyon
félek ".
Fellapoztam a 23. zsoltárt és megkérdeztem:
„Emlékszel a 23.
zsoltárra?" „Hogy emlékszem-e?" — felelte indulatosan — „kívülről
tudtam már akkor, amikor te még a világon sem voltál, és azóta is sok
százszor elolvastam ".
„Egy verset azonban nem tanultál meg elég jól" —
és lassan felolvastam:
„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is,
nem félek a gonosztól, mert te velem vagy".
Aztán így folytattam:
„Biztosan emlékszel, milyen az, amikor árnyék borul a völgyre. Féltél az
árnyéktól?"
„Én — és a félelem? Nem, Dávid Donaldson ereiben bátor vér
folyik, és ilyesmitől még soha nem félt".
„Arra sem gondoltál ugye,
hogy az árnyék mindörökre ott marad, és soha többé nem látod a napot?"
„Nem, ilyen ostoba sem voltam soha".
„És most mégis félsz egy
árnyéktól."
Hitetlenkedve nézett rám.
„Bizony — folytattam — a halál árnyéka csak
rövid ideig borul rád, hogy elsötétítse Isten kegyelmének napját. De hát
csak árnyék ... "
Reszkető kézzel fedte be a pásztor az arcát. Egy pár
percig semmit sem szólt. Aztán kezeit a takaróra ejtve, önmagának
mondta:
„Annyiszor olvastam ezt a verset, de soha még így nem értettem
meg, mint most.
Árnyéktól félek, igen, árnyéktól."
Aztán rámnézett,
arca sugárzott és feltartott kézzel kiáltott: „Igen, most már látom, — a
halál csak árnyék, mely elvonul. Nem, most már nem félek."
Ne áltasd
magad! Ha még nem tértél meg, és a halál hirtelen eléd áll, akkor nem
árnyék csupán, hanem borzalmas valóság, nem felhő, hanem szétzúzó ököl,
amely odataszít, a kárhozottak helyére.
Aki ettől nem fél, az nem érez
normálisan, csak Isten szabadíthatja meg tévedéséből. A halál után
ítélet következik.
De ha valóban félsz ettől, akkor bízva tekints
Krisztusra, aki meghalt, hogy sokak bűneit hordozza
/ Zsid 9, 28 /.
Kommentáld!