,,Ezt mondja az Úr:

Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot!

Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!

Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted.

Ha segítségül hívod az Urat, Ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!''

-Ézs 58,6-9-

Sokan azt gondolják, hogy a böjt azt jelenti, hogy valaki valamilyen megfontolásból egy ideig bizonyos ételektől, például a hústól, tartózkodik. Mások azt mondják: ennél konkrétabb a böjt, és ezt a húsvét előtti negyven napot, hat hetet sokan igyekeznek arra használni, hogy belsőleg is elcsendesedjenek. Egy kicsit többet foglalkoznak a lelkükkel, igyekeznek csendesebb életet folytatni, magukba szállni, önvizsgálatot tartani. Vannak, akik azt mondják: elég csak nagypénteken tartózkodni a húsevéstől, és azt gondolják, ez a böjt.

Az igazság azonban az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem szokott böjtölni semmilyen formában. A vallásos emberek többsége sem.

Azért is érdemes elolvasnunk ezt a szép fejezetet az Ézsaiás könyvéből, mert ez arról szól, hogy Isten kitágítja a böjt értelmezését. Arról tanít minket ebben a fejezetben, hogy az élet minden területén lehet böjtölni. Ugyanakkor megmondja a böjtnek a hasznát is. Nem kötelező böjtölni, de aki él ezzel, mint lehetőséggel, az meglátja benne - bocsánat, ha így mondom: a fantáziát, és az lelkileg meg fog gazdagodni.

A böjt kétségtelenül lemondás, de nem mindegy, miről és miért mond le valaki. Ebben a fejezetben két olyan érdekes, talán meglepő, de mindenesetre semmiképpen nem közhelyes igazságot mond nekünk Isten a böjtről, amin érdemes ma este elgondolkoznunk.

Azt mondja: a böjt elsősorban lemondás arról, hogy én Isten előtt igaz vagyok. Tehát lemondok a magam igazáról, ezzel együtt a magam büszkeségéről Isten előtt. Másodszor arról beszél, hogy lemondok a többi ember előtti önzésemről, erőszakosságomról és közönyömről. Egyrészt lemond valaki az Isten előtti igazságáról (majd mindjárt látjuk, hogyan fejti ezt ki ez az ige), másrészt lemondok arról, hogy magamat szerető, önző, közömbös, sőt adott esetben éppen ezért erőszakos legyek másokkal szemben.

Mit jelent lemondani a magunk büszkeségéről Isten előtt állva? Mi történik itt?

Ha az egész fejezetet olvastam volna, akkor hallottuk volna, hogy az eleje arról szól, hogy ezek az emberek perelnek Istennel. Vádolják Őt. Követelőznek. Meg vannak győződve, hogy ők igazak Isten előtt, tehát igazuk van Istennel szemben. Isten nekik tartozik, és nem akarja törleszteni a tartozását. Miért nem?

Ilyen miértekkel kezdődik ez az 58. fejezet. "Miért böjtölünk - mondják -, ha te nem látod meg, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla?" (Ézs 58,3). Vagyis azt mondják: Istenünk, mi teljesítettünk valamit, most te következel. Követeljük a járandóságunkat. Megdolgoztunk, kérjük a bérünket. Mi teljesítettünk bizonyos vallási előírásokat, akkor adj áldást nekünk! Miért nem adsz áldást?

És rá kell jönniük, hogy Istennel nem lehet üzletelni, hogy az embernek soha nincs igaza Istennel szemben. Különösen akkor nem, ha hamis pénzzel akarunk fizetni, mint ahogy ők itt, mert Isten éppen erre mutat rá mindenekelőtt, hogy csupa képmutatás a ti vallásosságotok. Felszínes, formális, nem őszinte. Nincs benne a szívetek. Ti nem imádjátok Istent, csak úgy tesztek, mintha imádnátok. Nem szeretitek Őt, csak megpróbáltok úgy viselkedni. S miközben valami vallásos gyakorlatot végeztek, aközben is tele vagytok versengéssel, önzéssel, sőt gyilkos indulatok is ott vannak a szívetekben. A kezetekkel tesztek valamint (például áldozatot mutattak be, imádkoztak), de a szemetek másra figyel, az eszetek másutt jár, a szívetek másé. Nyugodtan abba lehet hagyni az egészet, erre nincs szüksége Istennek. És ennek fejében vártok ti valami fizetséget Istentől? Azt gondoljátok, van ilyen: ti adtok először valamit Istennek, és ezzel mintegy kötelezitek Őt arra, hogy adjon olyat, amit csak tőle kaphattok? Még az Istennel való kapcsolatot is ilyen felszínesen, formálisan, a saját önző érdekeitek miatt akarjátok ápolni. Alig várjátok, hogy vége legyen a szertartásnak és folytathassátok a templomon kívüli életet.

Hosszan sorolja ezt itt Isten nekik. Csak néhány mondatot olvasok: "Még böjtölés közben is megtaláljátok kedvteléseteket, mert robotosaitokat hajszoljátok. Hiszen pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt bűnösen, ököllel verekedve. Nem úgy böjtöltök, ahogyan illene, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a magasságban." Ilyen az a böjt, amelyik nekem tetszik? - kérdezi Isten ettől a néptől. (Ézs 58,3-5).

Hát milyen az a böjt, ami Istennek tetszik? Miről kell, lehet, szabad lemondanunk azért, hogy annak áldás legyen a folytatása?

Az igazi böjt az, amikor eljut valaki arra az egyértelmű, világos felismerésre, hogy nekem nincs igazam Istennel szemben. Nekem Istentől semmi jó nem jár. Amit megérdemelnék, amire valóban rászolgáltam, az az Ő igazságos ítélete a bűneim miatt.

Arról a böjtről szól ez az ige, amikor valaki eljut az önismeretnek arra a fokára, hogy Isten szemével látja önmagát, és Isten igéje szerint mond ítéletet maga felett. Amikor betölti egy ember szívét az a meggyőződés, hogy mélységesen rászorulok Isten kegyelmére. Hogy mindennél fontosabb számomra, hogy van-e számomra is kegyelem, mert nem tudom magamat megtisztítani, nem tudom magamat megváltoztatni, sem a kemény szívemet, sem a szennyes fantáziámat, sem az élvhajhász, önző, mohó természetemet. Nincs igazam Istennel szemben.

Amikor lemond valaki ilyen értelemben a maga igazáról, s lemond arról az illúzióról, hogy ő valami igazi jó megoldást mégiscsak talál az elrontott életére, akkor lesz kész arra, hogy mindent letegyen a kezéből, ami addig benne volt, hogy elfogadhassa ezt a bocsánatot, hogy valóság legyen számára ez a kegyelem.

Pál apostol a Filippi levél 3. részében mondja el az önéletrajzát. Bemutatkozik, részletesen mindent elmond az első nyolc versben, és a 9. vers így hangzik: "Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusban vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján."

Így jutott el ő oda, hogy lemond a saját igazságáról. Nincsen saját igazságom a törvény alapján. Előtte azt mondja: egész gyerekkorában arra tanították, hogy teljesíteni kell a törvényt, és e lelki teljesítménynek nagy jutalma van Istennél. Még az üdvösség is ennek a jutalma. Te teljesíted az Ő parancsait, Ő pedig teljesíti, amit magára vállalt, és téged üdvözít. Ebben nőtt fel.

Azt mondja: rájöttem, hogy ez nem igaz. Először is nem tudom teljesíteni a legnagyobb jó szándékkal sem, másodszor: ki vagyok én, hogy Őt megelőzve, Őt valamire mintegy kényszerítsem? Ilyen nincs. Ez lehetetlen. Erre nem volt példa a történelemben. Nincs nekem saját igazságom a törvény alapján. De nem mondok le arról, hogy Isten engem mégis igazzá nyilvánítson és igazzá tegyen, hogy megbocsásson, megigazítson.

A Római levélben boldogan írja: "megigazulván azért hit által a mi Urunk, Jézus Krisztus érdeméért." A Korinthusi levélben meg azon örvendezik, hogy Jézus, aki bűnt nem ismert, bűnné lett érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Meg lehet változni, de egyedül csak Jézusban és Őáltala. Meg lehet tisztulni, de egyedül csak Jézus vére tisztít meg minket. Lehet új szívet kapni, de csak ajándékképpen. Nem úgy, hogy előre fizetek. Nincs érvényes valutám. Ezért nem jár semmi.

Olyan sokszor látom, hogy igazán akkor válik újjá egy ember gondolkozása és élete, amikor ide eljut. Amikor egészen bizonyos lesz abban, hogy sem a származásom, sem a műveltségem, sem a vallásosságom nem tesz igazzá Isten előtt, és lemond arról a tévhitéről, hogy a magunk érdemei, a magunk jósága, a mi szenvedésünk, a mi igazságunk, a mi cselekedeteink bármit számítanának az üdvösségünk szempontjából. És amikor eljut oda valaki, hogy egyedül Krisztus érdeme, egyedül az Ő cselekedetei, az Ő igazsága, az Ő jósága az, ami rajtunk segíthet - de az segíthet.

Így tágítja ki egészen ebben a fejezetben Isten a böjtnek az értelmét. Persze van olyan is, hogy a gyomrunkon, meg valami máson böjtölünk, és ezek nem jelentéktelen dolgok, ha valaki látja ennek az értelmét, és szentül gyakorolja ezt. De a böjt korántsem csupán az, hogy egy ideig tartózkodik valaki bizonyos ételektől, hanem az, hogy végérvényesen lemond arról, hogy mi Isten előtt jók lehetnénk, végérvényesen lemond arról, hogy bármi olyat felmutathatnánk, ami Isten mércéje szerint igaz és tiszta, és lemond arról, hogy önmagát megváltoztassa.

Amikor saját imádságunk lesz az: "jövök semmit nem hozva", és engedem magam megajándékozni. Ebben a böjt az, hogy ennek érdekében teszek le a kezemből mindent, ami addig benne volt, hogy legyen hova adnia Istennek az ajándékot. Ezzel az alázattal, ezzel az igaz önismerettel, és ezzel a helyes Isten-ismerettel járulok elé, és kap az ilyen ember tőle olyan gazdagságot, amilyenről addig nem is tudott. S amikor leteszünk a kezünkből mindent, amit addig gyűjtöttünk, amiben bízunk, amit értékesnek tartunk, és engedjük, hogy Ő adjon örökkévaló értéket.

Amint vagyok, - vak és szegény,

Hogy kincset leljek benned én,

S derüljön éjszakámra fény: -

Fogadj el, Jézusom!

(460,4. dicséret)

Aki ezt a saját imádságaként mondja el, az böjtöl Istennek tetsző módon, mert az lemondott a maga igazáról, igaz voltáról, büszkeségéről, és egyedül Isten jóságában reménykedik.

Amikor a Biblia böjtölő emberekről és közösségekről ír, gyakran hozzáteszi azt: azért böjtölt, hogy keresse az Istent. Mindennemű böjtölés célja végső soron ez. Mi, akik messze sodródtunk Istentől, visszataláljunk hozzá, mint a tékozló fiú, hogy újra és újra megújuljunk a vele való lelki közösségben, hogy még közelebb kerüljünk hozzá, mint ahol vagyunk. Ennek érdekében készek vagyunk bármiről lemondani. De legfőképpen erről a beképzeltségről, hogy én azért mégiscsak jó ember vagyok, s nekem valami jár.

Ismerős-e ez nekünk? Szabad ezt imádságban újra és újra megvallani, ameddig már elsegített minket Isten az önismeretben, és vágyakozzunk arra, hogy segítsen el még tovább. Hadd ismerjük Őt is még jobban, és merjünk egyedül Őbenne reménykedni ilyen értelemben is.

A másik, amiről ez a fejezet szól: böjt az, amikor valaki kész lemondani a saját előnyeiről, hatalmáról, élvezeteiről azért, hogy valaki másnak segítsen. Amikor kész lesz egy ember a nagy rohanásban megállni, mások elől félreállni, akármilyen magas lóról leszállni mások érdekében, hogy ebből valakinek haszna legyen.

Ha olvastam volna a hosszú fejezetet végig, akkor ilyeneket olvasnánk itt: "Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, (...) ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, Ő pedig megajándékoz téged." (Ézs 58,9-14).

Ha kész vagy félreállni, lemondani, elengedni, átengedni, áldozatok árán is másnak segíteni - ez a böjt. És ennek aztán valóban számtalan lehetősége van, és az életünk minden területén lehet gyakorolni.

Persze, jogos az a kérdés: nem ez lenne a természetes? Kell ezt külön mondani: ne üsd agyon, ne mondj róla csúnyát, ne bántsd, ne gúnyold, ne nézd, hogy éhezik, miközben te tömöd a hasadat. Ne, ne, ne... Hát nem ez lenne a természetes? Sajnos, nem ez lett a természetes, hanem az lett a természetes, hogy visszaüt, agyonüti, elveszi, kicsavarja a kezéből, nem adja meg a napszámot, amiért az megdolgozott, csúnyát mond róla, rágalmazza... Miért?

Itt van a fejezet elején. Azt mondja Isten: ők próbálnak keresni engem, mintha olyan nép lennének, amelyik nem hagyta el Istene törvényét. Csakhogy nem olyan nép volt már az a nép sem, és mi sem. Ez a mi alapbajunk, hogy elhagytuk Istenünk törvényét, és mi ma kiváltképpen egy törvény nélküli, igazság nélküli korban élünk, amelyik kor és közgondolkozás ráadásul még hedonista (élvhajhász) is. Az élvezetek hajszolása sok embernek a célja, én ma jól érezzem magamat.

Egy képpel szemléltetve: ma az emberek többsége nem olyan, akik készek fákat ültetni, hogy azoknak a gyümölcsét majd ők vagy utódaik, vagy vadidegenek valamikor élvezzék, hanem akik tépik a már elültetett fákról a gyümölcsöt úgy, hogy az ágat is törik le, és tönkreteszik a meglevő értékeket. Egy ilyen törvény nélküli, hedonista korban nehéz böjtölni. Egyszerűen bolondnak tekintik azt, aki a szó bármilyen értelmében böjtöl, aki tudatosan készül a jövőjére, aki áldozatot hoz másokért, aki bármiről lemond, akárcsak a legszerényebb élvezetről is.

Kevés ember van ma, aki érdek nélkül segít a másiknak, aki azokkal törődik, akik nem fogják viszonozni, aki olyasmivel foglalkozik, amiből másnak van haszna. Tiszta bolondnak nézik. Vannak ilyenek, kevesen. Sokszor ők teszik élhetővé a környezetüket. De önmagában nem is képes erre az ember.

Ugyancsak csak a Filippi levélben, amiből az előbb azt a mondatot olvastam, ebben írja Pál apostol a 2. fejezet elején: "Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál, és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (3-4. v.).

Nyilván a magáét is. El kell tartania a családját mindenkinek, de a másokét is. Ne az önzés legyen a motívum, az indíték, ne a haszonvágy, ne a hiú dicsőségvágy, ne a magam különbnek tartása, hanem az, amiről itt olvastunk.

Talán erre is érvényes az, amit Szentjóbi Szabó László írt a reformkorban: "Ami hajdan az emberből vitézt csinált, ha most magad úgy viseled, egy bolonddal több lesz veled." - Ez már évszázadokkal ezelőtt is így volt, meg a bibliai időkben is így volt, meg ma is így van.

Ezért nem zavarta Pál apostolt, ha bolondnak nevezték emiatt. Le is írja: mi bolondok a Krisztusért. De nincs szándékunkban ezen változtatni, sőt erre hívja a levél címzettjeit is, és bebizonyítja, hogy csak így érdemes élni: másokért, magasabb rendű célokért, jövőt készítve, azért egészen természetes módon áldozatot is hozva. Ez azt jelenti: sok mindenről lemondok azért, hogy... - másnak jobb legyen. Közben rájövök, hogy nekem is úgy jobb, és kiderül, hogy az egész társadalomnak úgy jobb.

Mert ha felnő egy nemzedék úgy, hogy kész tanulni, a jövőre készülni, egymást segíteni, munkából élni; van bátorsága becsületesnek maradni; nem teszi tönkre magát fogamzásgátló tablettákkal és kaparó kanalakkal, drogokkal és alkohollal, akkor egy nemzet lenne egészséges, mentálisan is, az értelmét tekintve is, a szívében is, fizikálisan is - az egy egész társadalomnak, egy egész nemzetnek, bizonyos értelemben az emberiségnek lenne jobb. De ehhez böjtölni kellene. Bátorság kellene ahhoz, hogy ennek érdekében szívesen lemondok mulandó, kevésbé értékes dolgokról, vagy amiknek nem most van itt az ideje. Majd eljön az ideje.

Isten igéje sokkal többet mond nekünk a böjtről, mint az, hogy egy-két napig hús helyett mással lakom jól. Ide silányítottuk a böjtöt. A böjt életforma, életstílus, életszemlélet, mégpedig egy magasabb életszemlélet, mint amibe mi belenövünk vagy belekényszerülünk. Isten a benne hívő embert önmaga fölé emeli és magasabbról rálátása, nagyobb áttekintése lesz. Tágasabb horizonton belül tud tájékozódni. Messzebb lát és többet lát. És le meri írni, el meri mondani, amit Pál leírt: nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók. Fontosak és munkálkodunk rajtuk, de tudjuk, hogy ezek ideig valók. A láthatatlanok pedig örökkévalók. Isten mielénk örökkévaló célokat helyezett, és örökkévaló értékeket kínál. Ehelyett szorongatjuk a kacatjainkat, és nem vagyunk hajlandóak letenni semmit a kezünkből, vagyis nem vagyunk hajlandóak böjtölni, ezért nincs hova tennie Istennek az örökkévaló értékeket.

Aki kész letenni, ha csak időnként is, vagy átmenetileg is azt, amit szorongat, hogy Isten ajándékait elfogadja, az böjtöl a Biblia tanítása szerint. Ezt el lehet kezdeni akárhol. Aki ezt komolyan akarja gondolni és gyakorolni, annak Isten világossá fogja tenni, hol kezdje el. Ebben sem szabad mértéktelennek lenni. Nem kell hősködni, mártírkodni. Ez természetesen hozzátartozik a hívő ember életéhez, mint az imádság és az adakozás. Jézus ezt a hármat említi a Hegyi beszéd elején. Nem is magyarázza, hogy ezt tenni kell, nem indokolja, hogy miért. Úgy beszél róla, mint ami természetes, mint a lélegzés. Azt mondja: amikor imádkozol, hogyan tedd, amikor adakozol, hogyan tedd, amikor böjtölsz, hogyan tedd. Ez az utóbbi marad ki leginkább a vallásos vagy sokszor a hívő emberek életéből is. (Mt 6,1-18).

Isten ma arra bátorít minket, hogy kezdjük el ezt, és engedjük, hogy Ő megajándékozzon.

Valaki azt mondta a közelmúltban: a lét célja a jólét. Ez kedves szójáték is, de Jézus nem ezt mondja. Jézus azt mondja: a lét célja az élet. "Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben éljenek." (Jn 10,10). Először életet akar adni, aztán megtölti sok minden bőséggel. Az emberek élet nélkül törekszenek a jólétre. Megtölteni valamit, kit, mit? Önmagukat. Aztán, ha sikerül megtölteni, önteltek lesznek, és nem tud továbbadni abból, amit esetleg arra kapott, hogy továbbadja.

A létünk célja az élet. Az élet a Biblia tanítása szerint egy személy. Neve van, úgy hívják: Jézus. "Én vagyok az élet." (Jn 11,25). Akinek vele van igazi, működő, a hétköznapokban is működő kapcsolata, annak Ő adja azt a gazdagságot, amivel elégedett lesz, és amiből másoknak is jut. Az ilyen emberek sokszor nehéz körülmények között is elégedettek és boldogok, míg akinek az élet hiányzik a létéből, az, ha jólétbe jut, akkor is üresnek érzi magát, elégedetlen és olyan sokszor boldogtalan.

Jézus nekünk az életet kínálja: önmagát kínálja. Ehhez ezen a böjtön át vezet az út: lemondok a magam igaz voltáról és lemondok adott esetben a magam kényelméről, előnyeiről. Kész vagyok lemondani bármiről, hogy képes legyek elfogadni mindazt, amit Ő kínál nekem.

Olvassuk el otthon ezt a fejezetet majd az Ézsaiás könyvéből úgy, hogy minden mondatnál megállunk, és gondoljuk végig, hogy melyik az a pont, ahol elkezdődhetne a lelki életünk megújulása. Melyik az a kis ajtó, amit kinyitunk, és azon beárad majd a mennynek a gazdagsága. Mert a fejezet második fele erről a gazdagságról szól. Azt mondja: öntözött kert lesz, forrásokat talál, épül, a romokon is új épül, erős csontozata lesz, boldog utódai lesznek az élet minden területén, elsorolja, hogyan jelenik meg Isten áldása, ha készek vagyunk erre a fajta böjtre.

Imádkozzunk!

Istenünk, bocsásd meg, hogy sokszor mi is azt képzeljük: csak az lesz a mienk, amit megszerzünk. Bocsásd meg, ha sokszor nem riadtunk vissza attól sem, hogy tisztátalan módon és eszközökkel szerezzünk még valamit. Bocsásd meg, hogy sokszor egymástól veszünk el értékeket és így akarunk gazdagodni. Bocsásd meg, hogy olyan sértő a büszkeségünk számára az, hogy odaálljunk eléd, bevalljuk, hogy nincs semmink, aminek igazi értéke lenne, és engedjük magunkat megajándékozni.

Köszönjük, hogy kegyelemből van a mi üdvösségünk is hit által, és nem a cselekedeteinkért, hanem Isten ajándéka ez. Köszönjük, hogy te ajándékokat kínálsz nekünk most is. Köszönjük, hogy te, aki egyszülött Fiadnak nem kedveztél, hanem Őt mindannyiunkért odaáldoztad, vele együtt mindent nekünk akarsz adni.

Világosítsd meg az értelmünket, hogy jobban értsük ezt a nagy lehetőséget, és bátoríts minket, hogy hittel tartsuk a kezünket, hogy legyen mit adnunk másoknak is.

Köszönjük neked, Jézus Krisztus, hogy a te egész földi életed egyetlen nagy böjt volt. Köszönjük, hogy te, aki bűnt nem ismertél, bűnné lettél érettünk, hogy mi Isten igazsága lehessünk tebenned. Segíts komolyan vennünk azt: csak tebenned lehetséges ez.

A te nagy nevedet hívjuk segítségül ,te légy a tanácsadónk. A te igéd legyen a világosságunk. Szentlelked tegye könnyűvé, hogy minden helyzetben engedelmeskedjünk neked.

Kérünk, így áldj meg minket, hogy áldássá legyünk másoknak.Ámen