„Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mö-götted. Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!”

Ézs 58,6-9

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, olyan sokszor nem tudjuk másként kezdeni az imádságunkat, mint ahogy az énekben már elmondtuk: a mélységből kiáltunk hozzád. Megvalljuk bűnbánattal, hogy olyan könnyen elsodródunk tőled, hogy sokszor észre sem vesszük, és annyi minden elválaszt tőled, hogy magunk azt el sem tudjuk már tenni az útból. Látod a szívünket, és tudod, hogy melyikünkben van őszinte vágyakozás utánad. Ott van-e bennünk vajon az, hogy tudni akarjuk útaidat, hogy közeledbe vágyakozunk, hogy úgy kiáltunk hozzád, hogy várjuk a választ is tőled.

Tudjuk, Urunk, ha őszinte vágyakozás van bennünk, azt is te ébreszted, az sem a mi érdemünk. Kérünk, támassz ilyet mindnyájunkban, és aztán elégítsd is ki ezt a vágyakozást. Adj nekünk kegyelmesen érdemi választ kérdéseinkre, adj a szívünkbe az igazán lényeges dolgok utáni értelmes kérdéseket, és adj nekünk alázatot ahhoz, hogy igazat adjunk neked. Amit mondasz a te igédben, és amit személyesen nekünk üzensz Szentlelkeddel, azt ne vizsgáljuk felül, és ne állítsuk oda homályos értelmünk ítélőszéke elé, hanem kezdjük el cselekedni.

Könyörülj rajtunk, hogy igédnek ne csak hallgatói legyünk, hanem megtartói. Így szólj hozzánk kegyelmesen és ajándékozz meg minket azzal, amire szerinted most a legnagyobb szükségünk van.

Ámen.

A húsvét előtti hat hetet, ami most kezdődött el, böjti időszaknak nevezik. Eredetileg úgy jött létre ez az egyházi hagyomány, hogy Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának az ünnepe olyan jelentős, olyan nagy volt, hogy arra gondoltak a mi eleink: arra készülni kell, mégpedig nem néhány napig, hanem néhány hétig. Egyfajta belső előkészület a böjti idő. A harsány farsangi idő után a megcsendesedésnek, az Isten felé fordulásnak, az Őreá való figyelésnek az alkalma.

Emellett aztán sok minden járult hagyományként még a böjthöz. A római katolikus egyházban volt és részben van olyan kívánalom, hogy a hívők az Úr Jézus halálának a napján, pénteki napon húsételt ne egyenek. A reformátusok azt mondják: nem minden pénteken, csak nagypénteken tartjuk be ezt az előírást, húsételt nem eszünk. Sokszor voltam azonban szomorú tanúja annak, hogy az volt a családi tanács legfontosabb kérdése, hogy eldöntsék, hús helyett, mivel lakjanak jól. Szó sem volt ott az ünnep tartalmáról, Krisztus kereszthalálának a jelentőségéről, csak a hasunkról. Ez lenne a böjt?

Isten is ezt kérdezi itt a néptől. Azt gondoljátok, az a böjt, amit csináltok? Betartotok bizonyos előírásokat és egyébként semmi nem változik az életetekben. Sőt, jöttök és kérdezitek, hogy miért böjtöltünk, ha te most nem áldasz meg minket? Mit gondoltok, üzlet ez? Ti böjtöltök, és annak fejében adjak valami jót? Isten nem üzletel a népével soha. Nem valaminek a fejében ad áldást, az áldás mindig ajándék. Ő kegyelemből ad, de nincs hova adni, mert nem tartják a kezüket, hiszen — és akkor jön a hosszú felsorolás. nem adjátok meg azt a bért, ami járna, többet követeltek a nektek kiszolgáltatottaktól, mint amennyit lehetne, robotosaitokat hajszoljátok. Miközben böjtöltök, veszekedtek, sőt ököllel verekedtek… Ezután benyújtjátok a számlát az Istennek, hogy a böjtölésem fejében kérek ezt meg azt.

Nem erre való a böjt. Nyugodtan hagyjátok abba! Semmi értelme nincs így bizonyos előírásokat betartani, hogy ilyen lelkü-let marad bennetek, és még fel sem tűnik, nem is szégyellitek magatokat, s nem is akartok változni. Nem erre adta Isten a böjtöt.

Ezért nézzük meg ezen a böjti vasárnapon, mire adta Isten a böjtöt? Sok mindent tanít a Szentírás erről, ma csak egy részét tudom elmondani.

Jézus a Hegyi beszédben olyan természetesen szól a böjtről, mint az imádkozásról és az adakozásról. Mint ami az istenfélő, hívő ember életéhez természetesen hozzátartozik. Egy szóval sem említi: kell vagy nem kell. Csak arról beszél, hogyan lehet helyesen böjtölni. Nem kérdés, hogy az igazán hívő ember böjtöl sokféleképpen, csak egyre hívja fel a figyelmet Jézus, hogy ne magamutogató módon, ne keserűen, ne úgy, mintha valami nagy áldozatot hozna, hanem örömmel. Mosd meg a te arcodat, kend meg a te fejedet — ez az örvendezésnek a magatartása és a gesztusa volt. Így böjtöljetek, így szól Ő erről a Hegyi beszédben.

Mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben Isten hívő népe, amikor szerette volna fontos kérdésekben megtudni Isten akaratát, akkor az imádkozását kiegészítette böjtöléssel is. Amikor szorongatták ellenségei, akkor úgy járult oda Ura elé, hogy nemcsak imádkozott, böjtölt is. Amikor rászakadtak a bűnei és igen szégyellte magát, hogy noha Isten népe, mégis ilyeneket csinált, bocsánatért esedezett, akkor az esedezést kiegészítette a böjtölés is. Amikor Isten gyermekei valami nehéz feladat előtt álltak, amit Uruktól kaptak, s látták, milyen kevés az erejük ahhoz, akkor nemcsak fél kézzel kapaszkodtak Istenbe, az imádság kezével, hanem két kézzel, és böjtölni s elkezdtek.

A böjtöt tehát arra adta Isten, mint nagy lehetőséget, hogy közben és általa erőt nyerjünk. A böjtölést arra adta Isten, hogy olyan belső erők halmozódjanak fel az emberben, amik tőle származnak. Ennek érdekében teljes szívével forduljon oda Istenéhez. Ennek érdekében mondjon le átmenetileg valamiről, ami elvonná a figyelmét, vagy kitöltené az idejét, mert másképp nem tud teljes szívével odafordulni. Főleg, ha megosztott a szíve, ha nagyon tele van feladatokkal az ideje. Most egy időre valamit félre kell tenni azért, hogy egészen odafordulhasson és mind a két kezét telerakhassa Isten ajándékkal.

A böjtnek tehát mindig célja van. Nem olyan vallásos előírás, amit be kell tartani, (ilyenről nincs szó a Bibliában), hanem olyan nagy lehetőség, amivel az, aki plusz erőket, különös áldásokat, nagy világosságot akar Istentől kapni, az él ezzel a lehetőséggel. Ennek mindig ára van, mert valami helyett csinálom azt, amit most teszek. Csak Istenre figyelek, csak azokkal foglalkozom, akikhez küldött. Most csak erre koncentrálok, hogy ehhez a feladathoz most tőle megfelelő erőt, mondanivalót, áldást akarok kérni. Addig nem tudok mást csinálni, tehát marad a dolgom.

Valamiről lemondok, ez kétségtelen, de ezt önként és örömmel vállalom. Azzal a meggyőződéssel, hogy annál, amiről most lemondtam, valami sokkal többet kapok, és ez csak ennek a lemondásnak az árán mehet. Mert ha mindkét kezemet oda akarom most tartani, mert nagy szükségem van arra, amit Ő ígért, és amit csak így kaphatok meg, akkor addig nem csinálhatok mást, sem fél kézzel, sem a kettővel, ez világos, ez benne a böjt. Addig, amíg ez nagyon fontos nekem, marad a többi dolog. Lemondok valamiről azért, hogy… — és itt mindig célhatározó mellékmondat következik, és nagyon sok minden jöhet. Azért, hogy Istentől kapjak valami áldást, Isten előtt megértsek valamit, Isten engem megvigasztalhasson, formálhasson, használhasson. Ő lesz a fontos, meg azok, akiknek a javára használni akar.

Éppen ez a böjtnek a lényege a Biblia tanítása szerint, hogy az életünkben előállott egyoldalúságokat, féloldalasságokat helyrehozza. Éppen erről szeretnék ma beszélni, mellőzve a böjtről szóló sok más gazdag bibliai tanítást. Mik azok az egyoldalúságok, a legfontosabbak legalább is, amiket böjttel hoz helyre Isten az életünkben? Két ilyet említek, és aztán még valamit, amiről alapigénk szól.

Az egyik ilyen: betegesen önmagunk körül forgunk. Aki egy kicsit is őszinte önmagához, az kénytelen tetten érni magát különböző helyzetekben, hogy én vagyok magamnak a legfontosabb. Olyan jellemző az, ha egy helyiségben sokan vannak, s beszélgetnek egymással, többször tapasztalhatták már a testvérek is, ha az illető nevét, akár a túlsó sarokban mondják, meghallja. Sok mindent nem hall meg, ami ott elhangzik, de ha a róla van szó, nyúlik a füle, és hallani akarja, mit mondanak róla. Mert mindabból, ami ott elhangzik, a legfontosabb, hogy róla mit mondanak. Ha valahonnan hazamegyünk, a legfontosabb, hogy mit szóltak ahhoz: ahogy viselkedtem, ahogy felöltöztem, amit mondtam, vagy nem volt-e baj, hogy végig hallgattam. Mit szólnak ahhoz? Még azt hiszik, buta vagyok. Sokszor csak ez tölt be bennünket.

Ha beszámolunk egy közös alkalomról, sokszor tapasztalom, hogy azzal kezdi az illető: én azt szóltam hozzá… Na de érdekelne az, hogy a többiek is mit mondtak, meg az előadó mit mondott, ez lenne a legfontosabb. De neki közben az a gondolata támadt, és azt az ellenvetést tette ott szóvá, és így tovább. Adja Isten, hogy bátran tetten érjük magunkat, amikor újra és újra kiderül, hogy betegesen magunk körül forgunk.

Még Júda királyai között is volt olyan, aki azt mondta — és ez le van írva a Bibliában —, hogy csak az én időmben legyen békesség és állandóság. Pedig a próféta kemény ítéletet mondott neki, hogy a te engedetlenséged miatt ellenség jön majd. És amivel te itt most dicsekedtél, és nem Istennek adtál dicsőséget, azt mind elviszi az ellenség. És ahelyett, hogy a szerencsétlen kétségbe esett volna, vagy leborult volna Isten előtt, hogy bocsánatért esedezzék, megrántotta a vállát, és azt mondta: jó, csak amíg én uralkodom, addig legyen békesség és állandóság. És utánam az özönvíz?

A sejtjeinkben van ez, hogy én vagyok a világ közepe. Sajnos úgy van, ahogy azt Babits Mihály rendkívül találóan fogalmazta meg A lírikus epilógjában:

Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,

csak nyilam szökhet rajta át: a vágy —

de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok: magam számára börtön,

mert én vagyok az alany és a tárgy,

jaj én vagyok az ómega s az alfa.

Ez a mi tragédiánk, és ez a bűn következménye, hogy én vagyok az alany is, meg a tárgy is. Ami azt jelenti: én foglalkozom önmagammal állandóan. Mint amikor a cica a saját farka végét kergeti, és ebbe tényleg be lehet csavarodni, ha örökké önmagammal foglalkozom.

Mi a bibliai megoldás? Az, hogy ne én legyek az alany, hanem az, aki egyedül mondhatta el magáról: én vagyok az alfa és a ómega. Az a Jézus Krisztus vegyen engem a kezében mint tárgyat, aki át tud formálni és meg hagyjam, hogy átalakítson és használjon mások javára. És még akkor is Ő lesz az alany az életemben, én meg csak áldott eszköz leszek majd az Ő kezében. Mert így, ahogy vagyok, nélküle, egy darab vas vagyok. De Ő ezzel hívta el már a tanítványait: kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy emberhalászokká legyetek. Míves munkaként kerül ki a kezéből az, aki engedi, hogy Ő legyen az alany, és én legyek a tárgy. Nem önmagát akarja megvalósítani, hanem odaadja, kiszolgáltatja magát az újjáteremtő Krisztusnak, hogy Ő formálja azzá, akivé akarja, és aztán használja sokaknak, másoknak a javára.

Itt vallani kell azt, és gyakorolni, hogy Ő az alfa és az ómega, és nem én. Nem én vagyok az alany és a tárgy. Vagy, ha meg akarok maradni annak, akkor maradok magam számára börtön, és foroghatok önmagam körül, és előbb-utóbb elszédülök.

Nos a böjt pontosan arra való, hogy lemondok erről, hogy én legyek az alany, és boldogan tudomásul veszem, hogy Ő akar velem valamit. Akkor mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? És ha erre időt kell szánnom, akkor elveszem máshonnan, lemondok közben valamiről. Tudom, hogy nem én fogom átformálni magamat. Lemondok erről, s engedem, hogy te formálj át. S akkor nem én csinálok magamnak programot, lelki programot sem, hanem újra és újra kérdezem: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Uram, cselekedj általam! Tégy velem, amit jónak látsz. Ez böjt, mert ezzel lemondtam a magam büszkeségéről, ezzel lemondtam a magam gőgjéről, ezzel tudomásul veszem, hogy Ő az Isten, én pedig ember vagyok, és nem akarok istenkedni a magam életében. Ez vezet az igazi kibontakozáshoz. Így lehet áldássá valaki a másik számára.

Jézus Krisztust pontosan ez jellemezte. Neki mindenekfelett az volt fontos: mit akar az Atya: nem azért jöttem, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem azét, aki elküldött engem — ezt többször mondta —, s utána mindig az volt fontos, hogy mi jó nekünk. „Nem azért jött az Emberfia, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon és adja az Ő életét váltságul sokakért.” Eddig mélyült az Ő böjtje, hogy ráment az élete arra, hogy az Atyának engedelmeskedett, minket pedig kiszabadított a reménytelen helyzetünkből, s ebbe belepusztult.

Jézus egész földi élete egyetlen átgondolt, tudatos böjt volt, kezdve attól, hogy lemondott isteni dicsőségéről, hozzánk hasonlóvá lett, és engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Lemondott — fel sem tudjuk sorolni mi-mindenről, azért, hogy… — Ez a böjt. Így tette Őt mindannyiunk szá-mára áldássá a Mindenható. És kicsiben ez történhet meg a mi életünkben. Mármint azé-ban, aki hajlandó félreállni és azt kérdezni: Uram, mit is kell tennem azért, hogy te kerülj az első helyre, és kik is azok, akikhez küldeni akarsz, akiknek a számára áldássá akarsz tenni?

Ne magam körül forogjak, hanem álljon helyre az egyensúly, és kapja meg életünkben az őt megillető első helyet Isten, és kapják meg az őket megillető helyeket a felebarátaink, és akkor zökkenünk mi is a helyünkre. Az ilyen emberek érzik a helyükön magukat, és sokszor nagyon nehéz körülmények között is kiegyensúlyozott, harmonikus, derűs emberek maradnak, akik tudják, mi a feladatuk.

Aki ezt a jézusi böjtös szemléletet és alap-állást a magáévá teszi, annak könnyű lesz adnia a pénzéből annak, aki rászorul. Az észreveszi, kinek adhat az idejéből, amiből neki is mindig kevés van, de lemond, és szívesen ad belőle másnak. Az ilyen emberek számára lesz természetes az, hogy egy kisgyerekes vagy sokgyerekes családnál jelentkezik: menjetek el együtt, addig itt maradok a gyerekekkel. Nem lenne kötelessége, és nem fizetik meg, s nem fogják megtapsolni sem. Nem ezért csinálja. Ő már kapott valami nagy ajándékot, és felszabadul arra, hogy félreálljon az útból, és mások legyenek fontosak, akikhez őt Isten küldi.

Az ilyen szemléletből következik az, hogy a házban lakó magányos öregnek nemcsak egy kistányér süteményt küld be néha, hanem meghívja az asztalához mondjuk egy vasárnapi ebédre. Na de akkor ott nem tud a család igazán bizalmasan beszélgetni. Hát nem tud. Ez benne a böjt. Lemondunk arról, hogy egy vasárnap magunknak éljünk, egy vasárnap másnak akarunk örömet szerezni. Azért, hogy ő is családban érezze magát, most a magunk családi dolgait egy rövid időre félretesszük. Majd megbeszéljük máskor. Mindig áldozat, de megvan a célja. Készek vagyunk-e erre, megfizetni ezt az árat?

Ha valaki rosszkor jön, a böjtölésre kész ember azt is kész szívesen fogadni. Van ereje kikapcsolni, vagy be sem kapcsolni a televíziót, hogy azalatt és ahelyett Istenre figyeljen, valakivel beszélgessen, magában rendet csináljon. Valami fontosabbat, értékesebbet, aminek az érdekében kész elhagyni a kevésbé értékeset, vagy azt, aminek nem most van az ideje.

A másik egyoldalúság, amiről a Szentírás beszél, és amit a böjt hoz helyre, az, hogy kórosan a testünk körül forog az életünk. Kezdve attól, hogy reggel felkelünk, az ember azt vizsgálja, hol fáj, vagy fáj-e ott, ahol tegnap fájt. Hogy aludtál? Ez nagyon kedves és fontos kérdés, de csak a testre vonatkozik, és attól kezdve, hogy kinyitottuk a szemünket, már állunk a tükör elé. A férfiak borotválkoznak, a hölgyek másként csinosítják magukat, és reggeltől estig ekörül forgunk. A testet öltöztetjük, a testet díszítjük, a testet tápláljuk, a testnek a teljesítő erejét igyekszünk megtartani vagy fokozni. A testet védjük, a testet gyógyítjuk, a testnek a gyönyörei nagyon fontosak, a test, a test, a test...

Mintha nem lenne lelke az embernek. Mintha tényleg csak hatvan-hetven kilónyi víz, kötőszövet, szaru és csont lennénk és semmi több. Mintha valóban mindaz, amit csinálunk, bizonyos vegyi folyamatoknak az eredménye lenne. Mintha nem az lenne a Bibliában, hogy Isten megformálta az embert a föld porából, és aztán lelket adott belé. Mintha nem lenne lélek. Aztán sokszor valóban olyanná válik az életünk, mintha nem lenne lélek. Olyan lélektelenné, olyan lelketlenné. Nem törődünk a lelkünkkel, egészen egyoldalúvá válik sok embernek az élete. Csak a test körül forog, s a lélek nem kapja meg a táplálékát. A lelket nem tisztogatjuk, nem védjük, nem gyógyítjuk. Legfeljebb ha nagy baj van és halálsikolyokat ad, akkor pró-báljuk valami elsősegélyben részesíteni. A legtöbbször akkor sem azt kapja meg, aminek a hiánya miatt odáig jutott.

Ki az, aki ugyanannyit foglalkozik a lelkével, mint a testével? Nem hiszem, hogy sok ilyen ember van. Olyan nehezen szánják rá magukat emberek arra is, hogy egyszer egy kiadós tápláló kúrát kapjon a lelkük, hogy elmenjenek egy csendeshétre, ahol egészséges, jó igehirdetés hangzik. Egy hét szabadság ugrik, tehát áldozatot kell hozni. Megéri-e? Egy hétig maga marad a család, ez sokszor elképzelhetetlennek tűnik, aztán mikor visszajön egy másik ember, akkor ujjong az egész család, mert Isten az ő igéjével elvégezte azt, amit senki, semmi másként nem tud elvégezni. Na de kinek fontos ez? A testünk igen. Enni kell, öltözni kell, stb. A lelkünk? Maradjon magának.

Erre is való a böjt, hogy ezt a végzetes felbillent állapotot egyensúlyba hozza. Hogy néha tudatosan háttérbe szorítsam a követelődző, rusnya testet, s tudatosan elsőbbséget adjak a léleknek. Itt aztán tényleg jó eszköz az, hogy az ételben, italban is mértéket tart vagy böjtöl átmenetileg az ember, hogy azalatt és azáltal is a lelkiekre összpontosítson. Itt azután valóban felsorolhatatlanul sok lehetőség van a böjtre.

Mert a Biblia nemcsak az ételben való böjtölésről szól — arról is, és azt ne mellőzzük —, de szól például a szóböjtről is. Itt az 58. részben is olvastuk ezt. Állítsa le magát az, aki vég nélkül üresen tud fecsegni, és az idegeire megy a környezetének. Tanuljon meg hallgatni. Tanuljon meg a másikra figyelni, és őt végighallgatni. Vagy tanulja meg félretenni a maga szövegeit, és igét mondani. Lehet, hogy rá fog jönni: nem tud igét mondani. Nincs igei mondanivalója a másik számá-ra. Csak önmagát tudja adni, az meg édeskevés például, ha vigasztalni kellene, vagy bá-torítani, biztatni. És akkor éppen a böjt vigye közelebb Istenhez és segítse bűnbánatra: Uram, nekem nincs mondanivalóm.

Itt valóban csak a test hátraszorítása árán lehet a lelket megerősíteni, kezdve azon, hogy reggel korábban kelek, hogy reggelizzen a lelkem is, ne csak a testem. Folytatva azzal, hogy nem vetem bele magam azonnal a tevékenységembe, hanem veszteg maradok, hogy mindenekelőtt Isten hadd legyen tevékeny az életemben. Hadd kezdődjék azzal, hogy Ő most mond nekem valamit, és így figyelek rá. Lehet, hogy közben már feszít a nagy ambíció, meg szorít az idő, de akkor is visszafogom a testet, hogy a lelkem életben maradjon, növekedjék és erősödjék.

Ehhez Isten kimondhatatlan ígéreteket fűz. Olvastuk a fejezet végén, hogy ha példá-ul valaki megszenteli az ő napját, gyönyörűségesnek hívja azt, abbahagyja munkáit, nem tárgyal ügyeiről, akkor megtanul gyönyörködni az Úrban, és nem hiába kiált, hanem Isten azt mondja: Itt vagyok! Áldássá teszi még az utódai számára is. Kimondhatatlan ígéretek, ha kész vagyok böjtölni.

A harmadik, ami ebből az igéből kiderül, hogy az Isten számára a legkedvesebb böjt az, ha valaki kész szakítani a bűneivel. Lényegében majdnem az egész fejezet erről szól. Ha valaki azt tekinti bűnnek, amit Isten annak mond, és azzal alkudozás és halogatás nélkül kész szakítani. Ez is komoly lemondás. Ez az igazi önmegtagadás, különösen, ha valaki azonosult már azzal a bűnnel. Ha kedves neki az a bűn, ha nem is látja azt annak, hiszen mindenki így csinálja, vagy apámtól is így láttam, vagy nálunk ez így szokás, vagy nem lehet másként élni — ilyen keresztneveket szoktunk adni annak, amire Isten azt mondja: bűn. Ha kész vagyunk radikálisan szakítani mindazzal, ami az Ő minősítése szerint bűn az életünkben, ez a legkedvesebb böjt, és ezáltal kapjuk a legtöbb áldást.

„Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot!” Amikor a bűneivel szakít az ember. Olyan bű-nök voltak ezek, amit a legtöbben gyakoroltak és nem is tűnt már annak.

Miért nem fér össze böjt és bűn? Tehát vagy Istennek kedves böjt van, és akkor a bűnöket ki kell dobálni, vagy ragaszkodom a bűneimhez, és akkor hiába próbálok böjtölni, az nem kedves Istennek. Ez a kettő miért nem fér össze? Azért, mert a böjt lényege az, hogy Istennek korlátlan teret biztosítok az életemben. A bűn lényege meg az, hogy Istent kiszorítom az életemből. Ezért nem fér meg a kettő együtt. Vagy Istennek kedves böjt, vagy a bűneim.

Isten itt pontosan azért dorgálja az ő népét, mert megtartották a böjti előírásokat, de megtartották a bűneiket is. Ezért mondja: ez a böjt semmit nem ér. Ezt így abba lehet hagyni. Vagy az lesz az igazi böjt, hogy ha a bűnt bűnnek nevezitek és elhagyjátok.

Itt a megterített úrasztalánál ez különösen is nagy örömhír ma, hogy egyetérthetünk Istennel. El lehet jutni oda — hogy Jézus szavait idézzem —: igazat adunk az Istennek, és amit Ő bűnnek nevez, azt nem mentegetjük, nem magyarázzuk, hanem halogatás nélkül megvalljuk és elhagyjuk. Ez lesz az igazi böjt. Mert minden így felszabaduló helyre adja Isten az Ő áldását. Kivetek az életemből valamit, ami neki utálatos, akkor ő megajándékoz valamivel, aminek addig nem volt hely az életemben. Most már felszabadult a hely, és így lesz lelkileg egyre gazdagabb az ilyen ember.

A biblikus böjtnek a végső célja az, hogy lelkiekben gazdagokká legyünk. Jézus nagy böjtjéről is ezt mondja a Szentírás: „Ő gazdag lévén, szegénnyé lett érettünk, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk.” Kicsiben ugyanezt élhetjük át mindnyájan. Amit a gazdagságunknak tekintünk, amire büszkék vagyunk, amihez ragaszkodunk, amit sikerült megszerezni, ha arról lemondunk azért, hogy Isten valami nagyobbat, jobbat, lelkit adjon helyette, akkor adott esetben kiderül: milyen gazdagok vagyunk lelkileg. Mert éppen a böjtölés során jut el olyan tartalék gazdagsághoz a hívő, amire nincs mindig szükség, de az élet kritikus helyzeteiben éppen arra van szükség, s ilyenkor van mihez nyúlnia.

A lelkiekre is igaz az, amit egy régi szó-lás fejez ki. Mit jelent az: hegy alatt abrakolni? Amikor dombos vidéken lovas kocsival jártak, ha a lovakat nem tartották jól folyamatosan, és nem laktak jól még otthon, akkor amikor a lejtő aljához értek, hiába adott nekik hirtelen enni a gazda, attól nem lettek hirtelen erősek. Csak kínlódva kapaszkodtak fel, vagy sehogyan sem tudtak felmenni.

Lelkiekben is így van. Támad valami baj, akkor most hirtelen hogy lehetnék lelkileg ütőképes. Nem leszek ütőképes, erőtlen vagyok. De ha folyamatosan tápláltam a lelkemet, a folyamatos böjt és imádság és Istennek való engedelmesség olyan tartalékokat halmozott fel bennem, amikről nem is tudtam, amikor valakit hirtelen vigasztalni kell, tudok mondani helyén mondott igét. Amikor engem ér valami nagy veszteség, nem borulok ki és nem borulok fel, hanem egyensúlyban marad az életem. Lehet, hogy egy pillanatra meginogtam és megtántorodtam, mert olyan nagy volt az ütés, de a tartalék erők ilyenkor mozgósíttatnak lelkileg, és bírom. És amikor hirtelen másoknak kell segíteni, talán én magam csodálkozom a legjobban, hogy Uram, a magam terhét is alig bírom, most meg ezzel együtt bírom.

Ehhez azonban a folyamatos böjtre van szükség, aminek az egyik formája az, hogy magamat háttérbe szorítva Istent és a felebarátaimat részesítem előnyben. A testemet háttérbe szorítva időnként tudatosan a lelkemet engedem, hogy erősítse és tisztogassa Isten. És folyamatosan kész vagyok arra, hogy amit Ő bűnnek nevez, azzal nem vállalok tovább közösséget, akármit szólnak hozzá, akármilyen furcsa lesz azt abbahagyni és kivetni, nem akarok azzal együtt élni, mert Isten áldására vágyakozom.

Mivel az úrvacsorára készülve talán ez a harmadik most különösen is hangsúlyos, imádság előtt énekeljük el a 223. éneknek az első versét:

Istenem, én, nagy bűnös ember,

Szent színed elé járulok.

Vétkem oly mély már, mint a tenger,

Mentségért hozzád fordulok.

Istenem, én Istenem,

Irgalmazz kérlek énnekem!

Imádkozzunk!

Istenünk, megvalljuk, hogy sokszor éppen emiatt szenvedünk, hogy olyan szegények vagyunk lelkileg. Nem tudjuk a megfelelő szót mondani, hamar elfogy a béketűrésünk, könnyen elveszítjük a reménységünket vagy az önuralmunkat. Kérünk, tedd mindezt fájóvá, és köszönjük, hogy most kínálod nekünk azt a gazdagságot, ami nemcsak nekünk elég, hanem amiből másoknak is bőven juthat. Köszönjük, hogy világossá tetted a hozzá vezető utat.

Bocsásd meg, Urunk, hogy ijesztő ez a szó számunkra: lemondás. Mi semmiről sem akarunk lemondani, mi élvezni akarunk mindent, és az élvezetek hajszolásába fáradunk bele sokszor. Könyörülj rajtunk, és tedd világossá számunkra a böjtnek a páratlan lehetőségét. Miközben lemondunk valamiről, annál sokkal értékesebbet kaphatunk tőled. Tedd számunkra egészen közelivé és segítsd gyakorolnunk azt, amit a példázatban mondtál: aki a nagy értékű igazgyöngyöt meg akarja vásárolni, az kész mindent eladni annak érdekében.

Bocsásd meg, hogy mi ragaszkodni akarunk mindenhez, ugyanakkor szeretnénk tőled kapni az igazi, örökkévaló mennyei értékeket. Könyörülj rajtunk, és szabadíts ki ebből a kettősségből, ebből az ostobaságból minket, ami miatt aztán mindvégig szegények maradunk. Segíts mindent elengedni, ami annak az akadálya, hogy tőled kapjunk nagy lelki gazdagságot. És engedd aztán látni, Urunk, hogy semmi lényegesről nem maradtunk le, és semmivel nem lett szegényebb az életünk, sőt sokkal gazdagabb.

Taníts meg minket önként, a te ígéreteidben bízva, reménységgel böjtölni. Tedd világossá mindannyiunk számára, hogy mik azok a szokásaink, időtöltéseink, gondolataink, amik visszatartanak minket ettől. Leplezd le életünkben, ha magunk körül forgunk, ha valóban a testünk ennyire fontosabb, mint a lelkünk, és segíts egyensúlyba kerülni.

Kérünk, beszélj velünk még a mai napon is ezen az igén keresztül, és segíts ma elkezdeni a neked tetsző böjtöt.

Kérünk, Urunk, ne a bűneink szerint cselekedj velünk. Őrizz meg minket kegyelmesen újabb árvíztől. Szabadíts meg kegyelmesen a belvizektől. Látod, hol esőért könyörgünk, hol a vízzel nem tudunk mit kezdeni. Olyan tehetetlenek vagyunk, de hisszük, hogy a te kezedben vannak a testi szükségeink is. Add meg a mindennapi kenyerét mindenkinek, azoknak is, akiknek pillanatnyilag nincs meg, és kérünk, használj minket is abban, hogy szívesen, szeretettel tudjuk megosztani a magunkét másokkal.

Segíts megszentelni a mai napot, és veled eltölteni a jövő hetet a te dicsőségedre és sokaknak javára.

Ámen.