„Tudom, kinek hittem” (2Tim 1,12) 

Hinni, tudni, vele lenni! A világ legnagyobb kincséből sem lenne semmi hasznunk, ha arról nem tudnánk. De ha tudomást is szereznénk arról, akkor is csak akkor érne valamit, ha fel is használnánk. Isten AKI van! Vele tölteni életünk minden napját, mert egyedül nem megy. Ez Bandi bácsi üzenete ebben az írásban. 

„Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejűk megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézs 40, 30-31) 

Egyszer Tahiban tölthettem egy hetet gyülekezetünk 40-50 tagjával, ifjakkal és idősebbekkel. Az utolsó napon megkérdeztem az egyik fiatalt - aki a Jézus Krisztus Szupersztár jazz-operát hallgatva figyelt fel először Jézus személyére -, hogyan érezte magát: - Bomba jól, Bandi bácsi! Ledarálva jöttem ide, és itt valahogy összeálltam - mondta. 

Még sohasem hallottam így megfogalmazni, amit alig egy fél óra múlva így fejezett ki egy idő­sebb közösségi tagunk: Testileg, lelkileg megfáradva jöttem, de itt megújultam. 

Aznap este, csöndességemben azt mondta a Gazdám: - Látod, ne tanárkodj, hanem egy-ügyűen szólj s csak a lényeget, úgy, hogy a ledaráltak összeálljanak, s a megfáradtak megújuljanak veled együtt, úgy, hogy a fiatalok újat kezdjenek, s az idősebbek újra kezdhessék, amibe belefáradtak. És én veled leszek. 

Nos, mit kezdjünk el ma - de Jézussal? Illetve mit kezdjünk el újra - Vele: Hinni és tudni. 

Szeretném, ha jól értenénk - hinni - és nem elhinni valamit csak azért, mert az egyház nagyjai valamikor hittételként fogalmaztak meg valamit. (Ők azért fogalmaztak olyan gondosan, mert hittek!) 

Nemcsak azért, mert édesanyánk így vagy úgy tanította. (Biztosan jól tanította, de hitte is.) És sorolhatnám. Ha meg is botránkoznék valaki szabad, lehet, kell valami újat kezdenünk, vagy megújulnunk ma abban: nekünk van Isten! 

Nem úgy, hogy, mégis van Isten az égben, mert valami sikerült, pl. felvettek az egyetemre. Hanem van. Akkor is, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan szeretném. Akkor is, ha nincs egyetemi felvétel. És nem csak az égben van, hanem ahogyan Pál mondja: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk” és Ő mibennünk (ApCsel 17,28). 

Nem tehet, hogy ne tegyen - mondta Max Plank, a nagy fizikus. 

Sokszor az a benyomásom, hogy nem is a hitünkkel van baj, hanem a tudásunkkal, mert aki igazán tud, úgyannyira, hogy eljut tudománya határáig, az már alázatos, s ki meri mondani: e határon túl már csak hiszem, hogy így vagy úgy viselkedik, pl. az anyag. 

Tehát végül is odajut, ahol mi kezdjük, vagy talán éppen újra kezdjük most: Istenbe vetett hitünkhöz. Van! Sőt, Ő a Van. A mindig Van. 

Mert - tedd szívedre a kezedet - téged is megkísértett már a gondolat (nevezzük így), hogy hátha, mégis - nincs! Üres az ég, minden üres, magunkra maradva, egyedül téblábolunk ezen a kerge bolygón, amíg ki nem lőjük magunk alól, vagy míg ki nem hűl, mint Madách látomásában. 

S hiszen hallod is, talán éppen otthon, talán éppen egyetemre beimádkozott gyermekedtől: Láttad te valaha is az Istent? - Ne felejtsük: a nagy kísértő úgy keresi a legyöngült hitű embert, mint a vírusok és baktériumok a legyöngült szervezetet. 

A füredi nagy fák alatt üldögéltem, nézelődtem, meditáltam szeptember közepén, amikor a fölöttem kinyúló faágról egy parányi pók ereszkedett le a vállamra. Végigfutott a karomon majd, amikor a fű fölé fordítottam, kifordított tenyeremre szaladt, s pár másodpercig ott időzött. 

Eszembe jutott, hogy valahol azt olvastam, a pók csak 8 cm-re lát. S az, hogy ez a pókocska most a tenyeremen van és nem lát engem. Sőt, azt sem tudja, hogy egy ember tenyerén van. Most az ember fúj rá gyöngéden, s nem a természet alakította szél, s pontosan oda fújja, ahová jó ha esik, a fűre és nem az útra, ahol eltiporhatják. Ő csak azt érzi, egy nála erősebb erő elsodorja és esik - esik, s már jó helyen is van. S nem látott, nem észlelt belőlem semmit. 

Amikor Balatonfüredre érkeztem, megtudtam, hogy otthonába meghívó kedves háziasszonyomat előző nap bevitték a mentők a veszprémi kórház baleseti sebészetére, mert egy teherautó a kapujához szorította a fejét. 

Amikor meglátogattam, ezt mondta: - Egy centin múlt az életem, így mondták az orvosok. Mi egymásra mosolyogtunk, mert mind a ketten egyre gondoltunk; hogy a világmindenséget betöltő, éltető Isten ott van az egy centiben is. Hiszen, hogyan is mondja Jézus? Még a verebecskékre is gondja van, s egy se hullhat le az Ő akarata nélkül. 

Nos mosolyogtunk, és mindketten arra gondoltunk: most még nem akarta! Az, Aki Van. Még mást akar! Vele is, velem is. Sőt, most éppen így együtt - velünk akar cselekedni valamit. 

Hitet akar adni, hogy higgyed Őt. Van. Meg akarja újítani kikezdett, elgyöngült hitünket. Így is mondhatnám: megnyitni lelki szemünket mert a hit: lelkünk szeme - hogy lássunk! 

De kapcsolatot is akar teremteni közted és Jézus Krisztus között, vagy meg akarja újítani a kapcsolatunkat Jézus Krisztussal. 

Az év elején Bibliát kért tőlem egy fiatalember. 

Szókimondók, becsületesek ezek a mai fiatalok. Megmondta, ha már megismerte a különböző mitológiákat, azt akarja, hogy a Biblia se hiányozzék a könyvtárából. Ezen a nyáron Olaszországba készül, képtárakat akar meglátogatni, sok ott a szentkép, érteni akarja őket. 

Nos, kapott egy Bibliát. 

Már el is felejtettem, amikor izgatottan beesett hozzám, kezében a Bibliájával és az aláhúzgált hegyi beszédre mutogatva azt mondta: 

- Bandi bácsi, tudja, milyen klassz dolgok vannak itt?! Pontosan valami ilyesmit kerestem, valamit, ami jó „fogást” ad az élethez. És szaván fogtam Jézust. Kipróbáltam a mostohaanyámon akivel halálra szekíroztuk egymást. Jóval győzzem meg a gonoszt; no lássuk. És hetekig mindent megtettem, amire kért, még meg is tetőztem. Azóta: mintha kicserélték volna. 

- Te cserélődtél ki előbb - mondtam mosolyogva. 

- Igen, lehet - válaszolta. - Mindenesetre köszönöm a Bibliát. - És az ajtóból még visszafordult: - Még tovább próbálkozom. 

És manapság sok fiatal „fogja szaván” Jézust és kipróbálják, könnyebb-e Vele. És mindig akad, aki meg is mondja: Vele könnyebb. Vele megy, Vele más az életem. 

De nekünk, a már „nem fiataloknak” Jézus régi ismerősünk, testvérünk, barátunk, Urunk és Gazdánk. És úgy tűnik, mintha mi belefáradnánk, hogy szaván fogjuk. Sokszor olyan az életünk, mintha sosem találkoztunk volna Vele. 

Mit kezdjünk el? Pontosan ki-ki azt, amibe belefáradt, amit abbahagyott, ami csak „úgy” szinte észrevétlenül abbamaradt. 

Ha abba fáradtál bele, hogy zokszó nélkül elszenvedd a párodat, és egyre több a szó és egyre kevesebb a türelmed - kezdd el ismét, de jobban Vele! 

Vedd észre: valahol „menet-közben” elhagytad, egyedül küszködtél. És egyedül nem megy. Valóban nem. 

Én is tudom, mit kell újrakezdenem, kivel és kikkel, de Vele együtt, mert érzem, így nem megy már. 

Valaki, aki főnöke miatt sodródott szinte az összeroppanás határára, egyszer csak - szinte egyik hétről a másikra - megnyugodott. Elmondta, hogy amióta imádkozik a főnökéért - így is mondhatta volna: megbeszéli Jézussal -, azóta, szinte egy csapásra megváltozott. Nem a helyzete, hanem ő. Azóta mennek a dolgok. 

Egy hívő asszony sokáig imádkozott, hogy legyen hitben is társa a férje. És az lett. Olyannyira - félig könnyesen, félig nevetve mesélte -, egy alkalommal kirobbantam a férjem előtt, hogy kiugrok a bőrömből, ha csak látom is xy-t. Mire a férje csak annyit válaszolt: Az a bajod kedvesem, hogy egyedül vagy magaddal a bőrödben, különben nem ugranál ki. 

Félek, nekünk is ez a bajunk, hogy egyedül, gyakran egyedül vagyunk a bőrünkben, önmagunkkal! És ez nem mindig a legjobb társaság. 

Kettesben Jézussal - jobb társaságban volnánk. 

Kezdjük Vele újra az életünket, de több hittel! 

A hitről beszélgetve egy öreg barátom mondta, hogy ő már régen nem hívő. Nagyon riadtan nézhettem rá, mert átölelt és úgy mondta: - Én már nem hívő vagyok - hanem Tudó! Mert tudom, kinek hittem. 

Abban a pillanatban értettem meg az öreg János evangélista első levele végét: Tudjuk, hogy mindenki, aki Istentől született, nem vétkezik (ti. Jézus megőrzi). 

Tudjuk, hogy mi az Istentől vagyunk. Tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük, azt, aki igaz, és … hogy mi az igazban, az Ő Fiában a Jézus Krisztusban vagyunk: Ez az igaz. Isten és az örök élet! (1Jn5,18-20) . 

Ezt a tudássá ért hitet kérjük az imádságban.