E  M  L  É  K  E  Z  Z  Ü  N  K

                                           1956. OKTÓBER 23.

Tollas Tibor: OKTÓBER 23.

Rian a föld, a falak dőlnek,
Kék harsonákkal zeng az ég.
S barlangjából a dohos kőnek
Az ember újra fényre lép.

Fonnyadt testünket záporozza,
Sápadt arcunkra hull a nap,
S szédülten, szinte tántorogva,
Szabadság, szívjuk sugarad.  

Sötétből tárul ki a szívünk:
Nyíló virág a föld felett.
A szolgaságból fényt derítünk,
Fegyver nélkül is győztesek.

1956. máig ható példája annak a hősies erőfeszítésnek, amelynek következtében a nemzet újra fel tudott emelkedni létének egyik mélypontjáról, és ha csak néhány napra is, de ki tudta vívni szabadságát. 

"  Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt."

Emlékezzünk a magyar történelem egyik jelentős eseményére , ami 1956. október 23-án kezdődött.

Ez az ünnep magába sűríti mindazt, amit a magyarság kívánt,
amire vágyott, amit magának követelt.
Az ünnep jelkép és tanítás.
Jelképe a hősiességnek, tanítás arról a nemzeti egységről, amely a felkelés tüzében, egyéni és közösségi áldozatok között született.

Tamási Lajos:

                  Piros a vér a pesti utcán (részlet)

 
Piros a vér a pesti utcán,
munkások - ifjak vére folyt,
- a háromszín-lobogók mellé
- tegyetek ki gyászlobogót.
 
A háromszín-lobogó mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét
 
s fogadalmat: te kicsi ország
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.

Wittner Mária : MÁRTÍRJAINK EMLÉKÉRE 

Egyszerű emberek voltak: ők.
szemükben a Forradalom szent tüze égett,
szívük szabadságra éhes,
hittek egy szebb, igazabb jövőben.
szent zászlónk földre hullva,
hősök pirosló vérével itatva,
durva csizmákkal sárba taposva,
meggyalázták a szent forradalmat.
Dermedt, bénult csend hullott reánk,
várjuk a megtorlás dühödt bosszúját,
sötét cellánk mélyén - arat a Halál.
rácsok mögött nyalogattuk sebeinket,
kiégett szemmel befelé hullt könnyekkel
sirattuk Hőseinket.

És mentek, csak mentek, mint hős walesiek a bárd alá,
úgy mentek ők emelt fővel, egyenes gerinccel a bitó alá.
Búcsúztatok - utolsó búcsútok nekünk szól.
Nekünk, kik cellánk mélyén dermedt szívvel
hallgattuk az utolsó "Isten hozzádot".
Most méltó búcsú véve, örök nyugalomra térve
várjátok a feltámadást összetartozva örökre.
Kopjafátoknál leborulva
szomorú szívvel emlékezünk az utolsó szóra,
mely fülönkbe visszacseng, mint egy sikoltás:

"Isten Veletek."