“A főpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.”

(Máté 27,20)

Pár évtizeddel ezelőtt történt valahol a közel-keleten, hogy élt két fiútestvér. A nagyobbik rendes, becsületes, példamutató életet élt. Gyülekezetbe járt és Jézus Krisztus hű követője volt. Az öccse azonban ezzel ellentétben dorbézolt, a rossz haverokra hallgatott, züllött életet élt. Egy éjjel az idősebbik nagy zajra, dörömbölésre ébredt. Kinyitotta az ajtót, a testvére állt az ajtó előtt kétségbeesve. Elmondta, hogy gyilkosságba keveredett, megölt egy embert. lám a ruhája is véres. Kérte testvérét, hadd bújhasson el. A bátyja gondolkozás nélkül beengedte és azt mondta neki, hogy vegye le a véres göncöt magáról, a szekrénybe talál tiszta ruhát. Ahogy elbujt, az idősebbik testvér felvette magára a véres ruhát. Kis idő múlva jött a rendőrség. Akin van a véres ruha, az a gyilkos – gondolták. Azonnali hatállyal másnap halálra is ítéltek. Egy utolsó kívánsága volt, hogy írhasson levelet öccsének. Ez a levél kb. így szólt: “Kedves öcsém. Ma meghalok a te bűnödért, a te véres ruhádban. Élj tiszta életet, az én tiszta ruhában”.

Kedves testvéreim! Ez történt a Golgotán! Jézus Krisztus odaállt helyettünk. Barabbás élete tükrözi a leginkább ezt, hogy Jézus helyett Barabbást engedték szabadon. Jézus odaállt helyetted, hogy te szabad légy! Élj tiszta és szabad életet!

Túrmezei Erzsébet, Aki helyett a Krisztus vérezett című versében tovább gondolja Barabbás történetét és a szájába adja a következő verset:

“… Ki ez az ember? Megkövülten állok.

Énrám tekint. Ki Ő? Mit véthetett?

Valaki szól: “A názáreti Jézus.

Őt feszítik meg Barabbás helyett.”

- – - – - – - – - – - – - – - – - – - – - – - -

Oly hosszú út vezet a Golgotára…

Én végigjártam. Két lázas szemem

odatapadt vonagló alakjára,

ott égett minden gyilkoló szegen.

És nem tudtam többé levenni róla.

A szemek fénye… az a szent ajak…

a hulló vér… Múlott a perc, az óra.

Felejthetetlen percek és szavak.

A szívemen gigászi nagyra nőttek

láttán kemény, hideg, gránithegyek:

Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!

Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!

Mikor utolsót vonaglott a teste,

mikor már minden elvégeztetett,

mentem alá a gyász hegyéről én is.

- S ölbe vettem… egy síró gyermeket.

Megsimogattam… lázadó kezemmel,

mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.

S akkor tudtam meg, hogy Barabbás meghalt.

Az ő testét fedi a sziklabolt.

Már csak szeretni, simogatni vágytam,

haladni csendesen, mint Ő haladt,

aki helyettem roskadt le a porba

Golgota útján a kereszt alatt.

Helyettem. Énhelyettem! Énhelyettem!

Ez a szó zengi át az életem.

Napfény gyanánt ez tündököl felettem,

s ez nyitja meg a mennyet is nekem.

“Ki az? Ki zörget?” – kérdik majd. “Barabbás,

aki helyett a Krisztus vérezett.”

S kitárják akkor ujjongó örömmel

a gyöngykaput fehér angyalkezek ’”

Ámen