Az édesanyák hivatottak arra,hogy megtanitsák,átadják a lelki kincseket gyermekeiknek.A gyermekek példaképe a szülők,különösen az anya.

Anyánktól tanultunk beszélni,kérni,ölelni,szeretni,ajándékozni,imádkozni,

Istent tisztelni.

Kincseket bizott ránk Isten és az a kérdés,mi hogyan bánunk ezekkel a kincsekkel?

Lehet,hogy vannak ,akik nem értenek egyet velem de én állitom,hogy nem

luxus körülményekre vágyik a gyermek,hanem elsősorban szeretetre,törődé-

re.Olyan otthonra,ahol békesség van,mert ez biztonságot ad ,és testi- lelki

fejlődéshez vezet.Az édesanya óvó szeretete mellett , jelen kell legyen az

édesapa hűsége,megbizhatósága,gondoskodása.

Az édesapák tanithatják meg leginkább a gyermekeknek az Atya jóságát,

szeretetét,kegyelmét,megbocsátását.

Sok szülő arra törekszik,hogy gyermekének mindent megadjon ,ami neki

nem volt.Vigyázzunk! Nem kell minden igényt kielégiteni.Nem kell az ártól sodortatni,mert az ár elkaphatja, és elsodorhatja a gyermekünket mellőlünk.

Az édesanya feladata,hogy mutassa az utat a megtartó Isten felé.Az a leg-

nagyobb ajándék ha példamutató életünkkel,figyelmünkkel vesszük 

körül gyermekünket.

Mutassuk meg,beszéljük el,hogy Isten milyen áldásokat adott életünkben

és ez megmarad egész életükre.A nehéz életszakaszban erőforrásuk 

lessz a hit,amit kicsiny gyermekkorukban már megkaptak Istentől,mi

pedig éveken át gondoztuk és tápláltuk.

Anyának lenni nagy kegyelem, Isten ajándéka, áldott,csodálatos feladat.

Nem kell nagy tudomány hozzá,csak sok-sok szeretet és türelem.

S ha van mégis valami ,amit elrontottunk,kudarcot vallottunk gyermekünk

nevelésében,kérhetünk segitséget .Kérhetjük,hogy a Szent Lélek tanitson,

tanácsoljon bennünket.Kérhetünk Istentől erőt ,mert kapunk is. Az Ő atyai

szive nem vádol,csak vár és mindent újra kezdhetünk. 

Soha nem késő esedezni,könyörögni egy lázadó serdülőért,egy tékozló

fiúért,leányért,aki messze került az atyai háztól.

Vigyük gyermekeink ügyét mindenkor Isten elé.

A fontos az,hogy istenfélelem legyen a szivünkben és úgy neveljük a 

ránkbizottakat ,mert egyszer minden élettel el kell számolnunk,akiket rád

és reám bizott az Isten./Csomay Piroska,,Épüljetek fel lelki házzá"

c.irása felhasználásával/

A FEHÉR  KENDŐ

A vonat lassan közeledett az állomás felé. Mindenki izgatottan várta, hogy hazaérkezhessen.

Feltűnt nekem egy fiatalember, aki idegesen tekintett ki az ablakon. Miután szóba elegyedtem vele, feltárult előttem szomorú élettörténete.

Fiatalon szülei ellen lázadva megszökött otthonról. Nem bírta a szülői ház légkörét. Új barátaival mindent kipróbált, amitől otthon óvták, intették.

Hamarosan börtönben találta magát, ahol nagyon megbánta addigi életét.

Éppen ma szabadult. Nem volt hová mennie, ezért írt a szüleinek, hogy bocsássanak meg neki, és fogadják vissza a szülői házba. Azt is megírta, hogy megérti, ha nem tudnak neki megbocsátani. A délutáni vonattal fog érkezni.

Ha szülei készek visszafogadni, kössenek a kert égén lévő diófára egy fehér kendőt, amit ő a vonatról láthat, különben tovább utazik. Amikor a vonat a kanyarhoz közeledett, a fiún egyre nagyobb feszültség lett úrrá.

Arra kért, hogy nézzem meg, ott van-e a fán a megbocsátást jelentő kendő. A kanyarban feltűnt a vén diófa. Felkiáltottam a látványtól. A fa tele volt kendőkkel, sőt lepedőkkel, nehogy a fiú tovább utazzon.

Erröl a történetről a" Tékozló fiú" jut eszembe Lukács evangéliumából. Csupán az összehasonlítás kedvéért is érdemes elolvasni, és rögtön kitünik belőle a szülő megbocsátása gyermeke iránt. Ugyanigy bocsájtja meg Isten is megbánt és őszintén elé tárt bűneinket is.

A tékozló fiú

 "Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott.  Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.                          

Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.                                   

És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek."                                   

Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt. Mire a szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt.                                   

Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút.                                   

Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott."

Lukács ev. 15, 11:32