A dió az őszi-téli hangulatot idézi. Magyarországon igen kedvelt, és az ételekben, elsősorban desszertekben, süteményekben gyakran alkalmazott termés. Újabban azonban egyre inkább elterjednek a dióból készült sós, magas olajtartalmú élelmiszerek is.

A dió már a régmúltban is nagyon izélés területen ismert volt, így őshonosságának megállapítása meglehetősen nehéz. A legrégebbi régészeti lelőhelye kb. Kr. e. 5000-ből való, és Észak-Irakban található, de találtak nem sokkal fiatalabb dióleleteket Svájcban, Perzsiában, a Himalájában és számos más helyen is.

Olajával az egyiptomiak a múmiákat balzsamozták. Kr. e. 2000-ben, a híres babiloni függőkertben már volt dió, Hamurabi pedig Kr. e. 1795-ben a diót belefoglalta az étkekről szóló rendelkezésekbe.

A perzsa birodalomban csakis az uralkodó kiváltsága volt élvezni, mint csemegét. A Bibliában Salamon király a diófás kertbe ment le, hogy a szívében érzett szerelem szépségéhez méltó helyen gyönyörködhessen a természetben (Énekek 6,11). Feltehetően a lámpaolaj is dióolajból készült.

          Az első komoly diótermesztők a perzsák vagy a görögök voltak. Az ókori görög dió aprócska volt, és alig tartalmazott valami olajat. Amikor megismerték a nagyobb perzsa diót, akkor átvették tőlük a jobb fajtákat. Egyébként nemcsak evésre, hanem ruha, haj és gyapjúfestésre is használták, valamint orvosságként is. Képfestésre egyébként később olyan nagy művészek is alkalmazták, mint Monet vagy Picasso.

A rómaiak lakomáikon, mint desszertet szolgálták fel. Botanikai nevét is ők adták, hiszen a „Juglans regia" annyit jelent, mint „Jupiter királyi makkja", ugyanis Jupiter és felesége, Juno tulajdonának gondolták. A vulkán által elpusztult Pompeiben, ízisz templomában feltöretlen diókat találtak az áldozati asztalon, ami valószínűleg a pogány istentiszteletük részét képezte.

          A dió ismeretlen módon eljutott Kínába is a Kr. u. 2-3. századra, ahol szintén hamar népszerű lett. Ezután a kereskedők, felfedezők és hódítók elterjesztették egész Európában.

A középkorban azt gondolták, hogy mivel a dió hasonlít az emberi agyra, ezért minden elmeproblémára orvosságul szolgál. Később pedig úgy tartották, hogy szintén ezen hasonlóság alapján, a dió okozza a fejfájást.

A 16. századra eljutott Angliába, míg a 17. században már Franciaországban is ismerték, sőt, az 1663-as nagy éhínségben a szegények dión próbálták átvészelni a nehézségeket. A 19. században az egyházi szertartásokon olaját, mint szent olajat használták.

A ferences szerzetesek elvitték, és meghonosították Kaliforniában. Ez olyannyira sikerült, hogy ma a világ diótermésének kétharmadát ez a vidék biztosítja.

A dió gyógyhatásai közül mindezidáig elsősorban a koleszterinszintre gyakorolt hatását vizsgálták. A termés gazdag telítetlen zsírokban, béta-szitoszterolban, de ásványi anyagokban, nyomelemekben, valamint B-, E- és K-vitaminban is.

Anyagtartalma alapján a további kutatások számos új hatást mutathatnak ki a dióval kapcsolatban. Külsőleg olaját eredményesen alkalmazzák középfülgyulladás kezelésére. A leveléből készült tea bélhurut és étvágytalanság esetén hatásos, külsőleg pedig aranyér és torokgyulladás kezelésére használható.

Koleszterinszint csökkentő hatás

          A szervezet magas koleszterin és triglicerid szintje felelős lehet a súlyos szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáért.

Az olajos magvak közismerten hatásosak a koleszterinszint csökkentésben.

Nincs ez másként a dióval sem.

Kimutatták, hogy napi 3 g dióolaj 8 hét alatt jelentősen csökkenti a vérben a magas trigliceridszin- tet (20-30%-kal), és ezáltal kiváló természetes gyógymódja lehet ennek a betegségnek. A dió fogyasztása is hasonló eredménnyel jár, köszönhetően többek között béta-szitoszterol tartalmának.

Napi 64 gramm dió 6 héten keresztül jelentősen csökkenti a rossz koleszterinszintet, és kis mértékben igaz, de emeli a jó koleszterin mennyiségét. Ezek alapján a dió nagymértékben hozzájárul a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzéséhez.

Ezen hatásában egyrészt szerepet játszik az a tulajdonsága, hogy képes fokozni a rossz koleszterin kiürülését a szervezetből speciális biokémiai utakon keresztül, másrészt nagymértékben fokozza az erek tágulási képességét, mivel az értágulatban szerepet játszó legbelső szakasz, az ún. endotel működését védi és segíti. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a dió ereink elsőszámú karbantartója, éppen ezért bőséges fogyasztása mindenkinek ajánlott.

Antioxidáns hatás

          A szervezetünkben elsősorban a rossz koleszterinből és a trigliceridekből oxidációs úton szabad gyökök keletkeznek, melyek károsítják az ereket.

A dió amellett, hogy csökkenti ezeknek a zsír természetű anyagoknak a szintjét, tartalmaz olyan polifenolos vegyületeket, melyek képesek megkötni a keletkező ártalmas anyagokat.

A dió ezen tulajdonsága jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy képes megakadályozni az érelmeszesedés és a hozzá kapcsolódó szövődmények (magas vérnyomás, szívinfarktus, agyvérzés) létrejöttét.

Szerotonin forrás

          Az agy szerotonin szintje nagy jelentőséggel bír a hangulati betegségek kialakulásában. Minél magasabb ez a szint, annál kisebb az esély a rossz hangulatra és a depresszióra.

Azok az élelmiszerek, melyek szerotonint tartalmaznak, hozzájárulhatnak a kedélyállapot javulásához. Kimutatták, hogy a dió fogyasztása után a vizeletben mérhető mennyiségű szerotonin bomlástermék található. Habár ezt a vizsgálatot abból a célból végezték, hogy meghatározzák, mely ételek zavarhatják a szerotonin laboratóriumi mérését, mégis következtethetünk arra, hogy a dió segíthet a depressziós betegek, valamint az egészséges, de lehangolt emberek kedélyének javításában.

Népgyófógyászati felhasználás

          A népgyógyászatban a dióbelet elsősorban székrekedésre és általános gyengeségre használják. A leveléből kérgéből készült teának féreghajtó és pikkelysömör elleni hatást tulajdonítanak. Azonban ezek a hatások tudományos módszerekkel nem bizonyítottak. 

Dr. Gáspár Róbert