ÉGETT A SZÍVEM
Égett a szívem eddig is,
De most, mint mikor rőzsét
dobnak a napba,
Úgy lángolok színaranyba,
Úgy hallom millió perc vagy
év után,
Lassan kialszik már, fogd a
rőzsét, dobd rám!
Fogd kezeddel kezem, melegíts
már,
Mezőket, erdőt,a hegyet,a holdat,a
kék eget,
Szeress minket gyönyörű
szíveddel,
Simogass apró ujjaiddal,
Ölelj tüzes testeddel, nézzél
szerető szemeddel.
Fáj, hogy nem érhetek hozzád,
S fáj nagyon, hogy arcodban
arcom ég már.
Nem foghatom a kezedet, s
homlokodon
Mint játszótéren a homokszemek,
csókom elszendereg.
Testem, mintha százezer éve
élne,
S van még erőm, hogy várjalak
tárt karokkal én.
Virrasztom a reggelt, az éjt,
Virrasztom az izzó tüzet, a
fényt.
Zajokra fülelek, csendesen
beszélek,
Figyelem az éj minden neszét,
Nem aludhatok el, várom a
hajnalt,
Mely a remény, hosszú lándzsával
mutat felém.
Ez a jelen-, s nagyon
szeretlek én.
Már ez maradsz nekem-, feléd
jön, nem ismered,
Elindul útján, s te hiába
tartod vissza,
Csak tűröd szótlan, apró
panasszal,
Üvöltesz, ha ez megvigasztal.
Nyelvedet harapod kispárnád
ütögetve,
S kérded magadtól, hiszel-e
Istenbe.
Legyinthetnél, de az is
hiába,
Te maradsz nekem a szívembe
zárva.
Hiába vágyom most gyors
halálra,
Te csak légy nekem, tanulj
meg így elfogadni,
Hogy ennél többet nem tudok
adni.
Így fogunk együtt kéz a
kézben
A szerelmünkben elolvadni.
Kommentáld!