Fiatal voltam és tehetetlen.Igy térdeltem édesapám ágya mellett egy nagy
kórházban.Az én erős édesapám,aki alig volt beteg életében,szivinfarktust
szenvedett,és most ott feküdt előttem sápadtan,félig öntudatlanul.Nem
is ismert meg.Nem voltam otthon,mikor a baleset érte,nem is köszönhettem el tőle,nem kisérhettem el a kórházba.
Fogtam a kezét és ő beszélt,beszélt...de nem velem.Szavaiból a múlt történései csendültek ki.Volt egy kisfia,még jóval előttem,akinek mosolygós képét sokszor láttam a családi albumban.Apró gyermek ,óriási mosollyal.
Négyéves korában halt meg.Édesapám szinte soha nem beszélt róla,de
most az ő nevét kiáltotta.
Majd meghasadt a szivem.Nem tehettem semmit,csak szorongattam a
kezét ,de a fiát nem tudtam visszaadni.Ott ültem s a könnyek sűrűn peregtek le az arcomon.Hallottam ,hogy nyillik az ajtó.Fiatal,talán velem
egykoru nővér lépett be.Világosbarna bőre és nagy sötét szemei voltak.
Nem is láttam azelőtt ilyen kifejező szempárt.
Megállt az ajtóban,mint aki nem akarja megzavarni ezt az értékes benső-
séges pillanatot.Nyilvánvaló volt,hogy még nem szokott hozzá a munka-hellyel járó,szomorú látványhoz.Összenéztünk,jó hosszan de egyikünk
sem szólt.Láttam,hogy egy nagy könnycsepp kigördül a szeméből és lefut
az arcán.Az az egy könycsepp elárulta,hogy együttérzett velem.Megértett
Lélekben velem volt.
Hogy átölelt vagy csak csendesen hagyta el a kórtermet,hogy magamra
lehessek,nem emlékszem,de gyönyörű sötét szemeit és azt a könnycsep-
pet az arcán ,negyven év múltán sem felejtettem el.
A Biblia sokszor emliti a könnyeket,de azt is ,hogy egy napon Isten mind
letörli őket.Addig is segitsünk másokon- megértéssel,együttérzéssel vagy
akár egy könnycseppel.
(Edna Gallington)
,,És az Isten letöröl minden könnyet az ő szemeikből,és a halál nem lesz
többé,sem gyász,sem kiáltás,sem fájdalom nem lesz többé,mert az elsők
elmultak."Jel.21:4
Kommentáld!