Egy vándor, aki a boldogságot és a tökéletességet kereste egész életében, az útja során eljutott egyszer egy csodálatos völgybe, ahol az erdő közepén egy kis hegyi tó csillogott.

A közeli faluban élő emberek azt mondták, ez a hely a mennyország kapuja, és ha valaki kitartóan és jól figyel,akkor itt meghallhatja az angyalok énekét, és egy kis időre bepillanthat a mennyországba.

A vándor úgy érezte, mindenképpen át akarja élni ezt az élményt, és addig fog a tó partján maradni, amíg ez nem sikerül. Letelepedett hát, és ettől kezdve szinte egész idejét azzal töltötte, hogy megpróbálta meghallani az angyali éneket, és meglátni a kaput.

Nagyon figyelt, nagyon koncentrált, de minduntalan megzavarta őt a természet mozgása, a napsütés, a felhők elsuhanó árnyéka, a virágok színe. Próbálta behunyt szemmel, de akkor is csak a madarak hangja, a szél zúgása jutott el hozzá, nem az égi ének.

Kitartó volt. Kerek egy évet töltött el a tó partján, de nem járt sikerrel. Be kellett látnia, hogy bármennyire is szeretné, nem képes meglátni a mennyországot. Szomorúan eldöntötte, hogy a következő nap továbbindul.

Az utolsó nap leült a szokott helyére a tóparton, és körülnézett, hogy elbúcsúzzon a tájtól.
Rácsodálkozott a körülötte viruló táj szépségére, külön-külön megnézte a tarkálló virágokat.

Elmélyülten hallgatta a szél zúgását, a sokszólamú madárdalt, - és egyszer csak döbbenten hallotta meg a hangokból összeállva az angyalok énekét.

Ámulva nézett körül, és most már látta mindazt, ami egy éve ott hevert előtte: a mennyország kapuját. És ahogy a szél fodrozta a tó vizét, amelyen szikrázott a napfény, ahogy a felhők árnyéka végigsimította a földet: meglátta magát a mennyországot.

Csak ült, megrendülten, és hosszan nézte a csodát. Aztán fogta a már összecsomagolt holmiját, és visszaballagott a faluba. Vett egy kis földet, és házat épített rá.

Tudta, hogy nem kell tovább vándorolnia. Amit keresett, azt már megtalálta.

************

"Soha ne add fel önmagad, és az álmaid!
Szállj szabadon, mint a madár,
ne hagyd, hogy a világ letörje szárnyaid!
Ahhoz, hogy ne csak létezz, hanem élj,
önnön lényeged őrizd meg, és bízz a
Gondviselésben.

Járd a saját utad! Légy önmagad!
Ami jön, fogadd el, ami megy, engedd el!"

(Boldog Kalkuttai Teréz Anya)

************

 ( FORRÁS: Dávid M. Bernadette nővér )