„És kevesen maradtok meg, akik annak előtte oly sokan voltatok, mint az égnek csillagai; mivelhogy nem hallgattál az Úrnak, a te Istenednek szavára.” 5Móz 28,62
Olvasandó: 5Móz 28,49-68
Isten pedagógiája más, mint a miénk. Túlérzékeny világunkban a rosszat is megpróbáljuk jónak feltüntetni. Nem szeretnénk, ha családtagunk, gyermekünk átélné a fájdalmat, ezért megpróbáljuk őket burokba zárni, mely azonban nap mint nap nő, míg széjjel nem pukkan. Voltam olyan családnál, ahol amikor társasjátékot játszottunk, a szülő a kezdéskor fülembe súgta: „engedjük nyerni a kicsit, hisz itthon mindig ezt tesszük”. A gyermek úgy nő fel, hogy nem tanul meg veszíteni, nem érzi át annak kesernyés izét, mert az áldozatos szülő mindent „átvállal”. (A végtelen szeretetnek is van határa!!!). Az amerikaiak ezt a „pain-killer” világának nevezik, ahol a fájdalmat nem szabad érezni, ki kell zárni az ember életéből.
Másik téves eszménk az, hogy embertársunkat háta mögött kibeszélhetjük. Szembedicsérjük, baráti jobbot nyújtunk neki, egyik legjobb barátnak vagy munkatársnak nevezzük, de másnap rosszat mondunk róla. Azért téves ez az eszme, mert ritkán gondolunk arra, hogy előbb-utóbb minden kiderül: amit titokban mondtunk vagy cselekedtük.
A fönti ige arról beszél, hogy vannak Izrael életében olyan pillanatok, amikor nem dicsérni, simogatni, babusgatni, eltussolni kell a fájdalmakat és gondokat, hanem azokkal szembenézni. Isten ezt teszi, amikor azt mondja: „kevesen maradtok”. Miért? Mert nem hallgattatok, nem figyeltetek rám, nem voltam számotokra fontos.
Ha csak te vagy fontos és céljaid, egyedül maradhatsz! Kevés lesz az erőd az élethez! Búsan dúdolhatod:
„Egyedül maradtunk… Látod ennyit érünk…” (Edda)
Jézus azt ígéri: Veled vagyok minden nap. Szeretnéd? Tegyél érte!
Ámen!
Király Lajos,
Kommentáld!