Légy szerény és megfontolt, életed legyen a biztosíték ehhez.
Ha már
rájöttél, mi az élet célja, aszerint élj, hogy bensődnek megfelelj;
lényegtelen, mit gondolnak felőled. Érd be azzal, hogy hátralévő
napjaidat — bármennyi van még hátra — éned belső parancsának megfelelően
morzsolod le..
Annyi tévelygés után végre rájöttél, hogy a boldogságot meg nem lelheted
a gazdagságban, a hírnévben, az élvezetben, de a képmutató szeretetben
sem.
Hol lakik hát?
Az emberi természet megkívánta tevékenységben, a
rossz dolgok megváltoztatásában, a szív megelégedettségében, az értelmes
és érzelmes kapcsolatokban...
Ha sorsod valakivel összekötöd, tudd,
hogy mit vall az - az ember a jóról és rosszról. Amint nem veheted rossz
néven, hogy a fügefa fügét terem, így azon sem szörnyülködhetsz, ha az
emelkedett lélek a jóra, a romlott pedig a gonoszságra hajlik...
Mégse vádolj senkit!
Ha teheted, igazítsd helyre mások hibáját; ha nem
teheted, fogadd el őket olyannak, amilyenek.
Mig tőled függ, amit
teszel, magad felelsz érte. Ha mástól függene, kit vádolnál? Az atomokat
vagy az isteneket? Minden lény valamire született: az ember, az ökör, a
szőlő és a kő is tudja a maga szerepét.
Emberrel semmi nem eshet meg,
ami nem emberi; ökörrel, ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz, kőhöz,
ami kőhöz nem illik...
Aki nem tudja, mi a világ, az nem tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja,
mire született, az nem tudja, kicsoda ő tulajdonképpen, és mi a világ.
Másokkal együtt lélegezzük be a körülöttünk szétáradó levegőt. Az
emberek egymásért születtek. Vagy formáld őket, vagy tűrd el
valamennyit, ha a boldog élet után sóvárogsz...
/ Marcus Aurelius/
Kommentáld!