Indiai tapasztalataim azt a hitemet igazolták, hogy a kereszténység valódi ereje nem az egyházi struktúrákban, hanem az evangéliumban van. Az indiai lelkipásztorok, akiket megismertem, szinte semmit nem tudnak a nyugati kereszténység történetéről, harcairól, megosztottságáról, Jézus Krisztust viszont élő Úrként ismerték meg, akiben békességet, örömet, reményt találtak.

Életüket Isten igéje alapján akarják élni, a Szentlélek segítségével.

Hittel imádkoznak, olvassák a Bibliát, megvallják a hitüket. Szégyenkezve láttam, mennyi igeverset tudnak fejből idézni; tolmácsom gyakran ki se kereste az igéket, nem volt rá szükség.

Az evangélium ereje ragadta meg őket, kereszténységük felszabadítóan egyszerű.

Erről az evangéliumi egyszerűségről akaratlanul is C. H. Spurgeon egyik derűsen polemikus anekdotája jutott eszembe. Az evangéliumi prédikátor a Sandwich-szigetek lakóiról mondta egyik igehirdetésében a következőket:

„Misszionáriusaink, akik által megtértek, éveken keresztül hirdették nekik az evangéliumot. Később eljött hozzájuk két vagy három hosszú, fekete ruhás úriember is.

Megkérdezték tőlük, hogy miért jöttek. Azt mondták, azért jöttek, hogy az igaz hitre tanítsák őket.

Ha így van, akkor szívesen meghallgatják a mondandójukat – válaszolták a szigetlakók. Amennyiben a tanításuk igaz, és olyan, mint a Szentírás, figyelmesen fognak hallgatni.

A tanításban aztán előbb-utóbb előkerült egy ábra, mely fára hasonlított. A fának sok-sok ága volt.

A legtávolabbi ágacskák a különböző szenteket jelölték, azokat a hívőket, akik jót cselekszenek; aztán a kicsit vastagabb ágak, a papok, a még vastagabb ágak a püspökök, a legvastagabb ágak pedig a bíborosok; és végül ezek mind a fatörzsben kapcsolódtak össze, mely a pápa; a törzs alján pedig ott volt Péter, a gyökér, aki minden hatalmát közvetlenül Krisztustól kapta.

A bennszülöttek kérdezgették őket a különböző ágakról és ágacskákról, különösen néhány korhadt ágról, melyek levágatva a tűzbe hullottak. Mik ők? Luther, Kálvin és más eretnekek voltak ezek, akiket levágtak az egyház igaz fájáról.

’Rendben’ – mondta az egyik szigetlakó –, ’és mondd, mi a fa gyökere?’ Az természetesen Jézus Krisztus volt.

A szigetlakók erre összecsapták örömükben a kezüket és azt mondták:

’Az ágak, ágacskák meg a törzs nem érdekesek számunkra, azokról soha nem is hallottunk, de a gyökér a miénk, és ez elég lesz ahhoz, hogy azon növekedni tudjunk.’” („The Only Door” in MTP.3287)

Ezt az evangéliumi egyszerűséget láttam az indiai testvérek között is. Immár kétezer éve maga Jézus Krisztus építi az egyházat az ige hirdetése és a Lélek munkálkodása által.

Szerintem nem érdemes ezt a 21. században sem túlbonyolítani. A faágak bogozgatásába, vagdosásába belefáradt, öreg, cinikus Európában különösen nem.

Ahogy kezdetben, a Jézus Krisztusról szóló egyszerű evangélium ma is képes  növekedést hozni.

Sőt, meggyőződésem, hogy valódi, Isten szerinti növekedés csak erről a gyökérről lehetséges.

/forrás:misszios történet/