A LÁTHATATLAN MUNKA

Azon az éjszakán így szólt Jézus az éjben:

Imádkozzatok vélem…

A lelketek legyen most az enyém egészen.

Hatalmas munka vár, a megváltás munkája,

a Lélek győzelme a nagy Halál felett,

szükségem van reá, kell segítségetek,

imádságtok, a könyörgésetek,

Munkátok, magatok…

… S magára hagyatott …

Meg se érti talán a szív, ez a mai,

hogy’ történhetett így a végtelen éjben,

a Nagy Halál előtt Jézus kérő szavára,

tanítványainak kedves meghitt körében?

Miért nem vigyáztak ők ott, azon az órán?

Imádságuk se szállt, aludtak csendben mélyen,

a súlyos titkokat bontó idő mélyében.

Jézusra, az Egyre hagyták az összes munkát,

s az ima idejét csendesen átaludták.

Mihozzánk is beszél, szól Jézusunk az éjben:

Imádkozzatok vélem.

Ott vagyok az Igében.

Az igeszólóban élek.

A lelketek legyen az Igéé egészen.

Ne legyen köztetek érzéktelen, hideg,

megnehezül szemű, elalvó, vagy halott,

követeim közül imádsággal nem védett,

Gecsemánéban küzdő

s magárahagyatott.

Mihozzánk beszélő Jézusunk, hogyha látnád,

hogy kialudt fénylő, ragyogó mécsesünk.

Hogy hivalkodásból, hogy az emberek lássák,

látható munkákat Érted hűen teszünk,

de hogyha arra kérsz, hogy imádkozzunk Véled,

hogy győzelemre vidd győzedelmes Igédet,

mi kérő hangodat, mint alvó szívvel feledjük.

Gyújtsad fel mécsesünk elaludt, üres lángját,

hogy világítson sok, titkon mondott imádság,

ne hagyjuk lelkedet küzdeni egymagában.

S a láthatatlan Isten láthatatlan munkánkat

láthatóvá teszi

a megtért lelkeknek

boldog csodálatában…

Kárász Izabella

Éjszaka van… a Gecsemáné

csupa illat csupa madárdal.

Valaki meghajolva áll

a fák alatt a hold sugárban.

Alatta vígan zsong a fű,

ezer tücsök cirpel a réten,

csak az ő lelke keserű,

kétségek dúlnak belsejében.

Le kell-e tenni életét?

Hullatni a váltság hozó vért

ezért a hitvány emberélt?

Júdásokért, írástudókért?

Istentelen Izráelért,

ki szüntelen vétkezvén lázad?

Ólálkodik, árulkodik,

és – megöli a prófétákat?

Heródesért, Pilátusért,

kik fölötte fognak komázni,

tanítványokért, akik egy

óráig sem tudnak vigyázni?

Le kell-e tenni?… Messze néz,

s elődereng ködből a távol;

Népek, veszendő századok

jönnek elő az éjszakából.

Úgy szenved ember és barom!

S mind-mind a jobb után sóvárog…

Hiába! Tenger lesz a könny,

Üvöltő orkán lesz az átok.

Előtte vérpatak folyik,

és szív formája lesz a rögnek,

mögötte harctér lesz a föld,

s a porban milliók hörögnek.

Közéjük roskad… vége már,

eldőlt a harc a szíve készen.

Ott áll a keserű pohár

ég, föld között, Isten kezében.

„Atyám, legyen, ha akarod!

Tied a terv s szívemnek vére.”

– Júdás most indul el talán.

Jézus megy a kereszt elébe.

Elcsöndesül az éjszaka,

lenn bűnben álmodik a város…

alszik Jakab, Péter és János.

/Füle Lajos/

A KESERŰ POHÁR

Mikor Gecsemáné kertjében Ő,

Krisztus, magát a földre vetette,

– sóhajtását itta a levegő,

és a forrás fájdalmát keseregte…

csillaghímes volt fenn az égi sátor…

S akkor, egy angyal Isten trónusától

sírva hozta éjen, homályon át

a fájdalomnak keserű poharát.

Villám hasított a sötétbe… s fényben

feltűnt a kereszt véres fája messze.

Millió kéz fogódzott a keresztbe.

Kezek, kezecskék, minden földi tájról…

kétségbe esett, utolsó reményben.

S fölötte szikrák ragyogtak: távol,

meg nem született lelkek milliárdja…

S köd gomolygott: az elhunytak imája,

akiknek teste régen porladott

S akkor Isten Fia, a Szeretett

teljességében felemelkedett:

„Legyen, Atyám, amint Te akarod!”

A hold szelíd fénye sugárzott felette.

Harmatos zöldben liliom fehérlett.

Kelyhéből az angyal halkan kilépett…

és megerősítette.

/németből ford: Túrmezei Erzsébet/

A GECSEMÁNÉBAN

Egy kertre csendben száll az éj,

A tanítványok álma mély.

Jézust magára hagyta mind,

S Ő felvesz, hordoz tenger kínt.

Lehajtja mélyen szent fejét,

A kín átjárja bús lelkét,

És csendben feltör az éjből

Imája, szíve mélyéből.

„A kínpohárt vedd el, Atyám,

Ha lehet, el ne jöjjön rám!

De mint akarod, úgy legyen

Mindenkor földön és mennyben!”

Miértünk szenved gyötrődve,

És véres lesz verejtéke.

A mennyből jő erős vigasz,

És győz az Úr, a Szent, Igaz!