„…az Atya… imádókat keres magának” (János 4:23)
Ha nem imádjuk Istent, mindig találunk helyette más imádni valót, még ha az mi magunk vagyunk is. Az imádat általános késztetés, amit Isten programozott bele minden porcikánkba. Éppoly természetes, mint a lélegzetvétel. Jézus azt mondta, hogy erre lettünk teremtve, mivel „az Atya… imádókat keres magának”.
Attól függően, hogy milyen vagy mennyire vallásos környezetben nőttél fel, talán ki kell bővítened az imádatról szóló ismereteidet. Például: a dicsőítés több mint csupán zene.
Azt szoktuk mondani: „a gyülekezetben először dicsőítünk, aztán következik a tanítás”. Nem, ez mind Isten dicsőségére történik! Ha a dicsőítés csupán zene lenne, akkor mi van azokkal az emberekkel, akik botfülűek? Ne feledd azt sem, hogy a dicsőítés nem stílusfüggő! A zenei irányzat, amit kedvelsz, többet mond rólad, mint Istenről. Az egyik ember kedvenc zenéje egy másik ember számára csupán zaj. Isten azonban nem így van ezzel – ő szereti az ujjongás hangját, bármilyen változatban jön is (ld. Zsoltárok 100:1). Továbbá a dicsőítés nem csupán érted van, Istennek szól!
Amikor azt mondod: „nem kaptam semmit a mai istentiszteletből” – akkor rossz volt a motivációd a dicsőítésre. Igen, van személyes haszna is, de nem azért dicsőítjük Istent, hogy magunknak jót tegyünk.
A legfontosabb indító okunk az legyen, hogy Istent magasztaljuk, bármit is teszünk. Végül, a dicsőítésnek nem szabad csupán a templom falain belülre korlátozódnia. Luther Márton ezt így fogalmazta: „egy fejőnő is fejheti a teheneket Isten dicsőségére”. A dicsőítés titka, hogy mindent úgy tegyünk, mintha az Úrnak tennénk.
A Biblia arra tanít, hogy mindennapjainkat, a hétköznapi életünket – az alvást, étkezést, munkába járást, az egész életet – vegyük, és tegyük Isten elé áldozatként (ld. Róma 12:1). Ezt jelenti Istent imádni!
Kommentáld!