„Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja a barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amit elvesztettem. Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.” (Lk 15,8-10)

Három kisgyermek körüli tennivalók szorításában éltem. Minden kimozdulás otthonról kalandnak számított. Aznap épp karácsonyi bevásárlásra indultunk az áruházba.

Míg a kasszánál várakoztunk, megkértem a gyerekeket, kapaszkodjanak a nadrágomba. Öklöcskéjük szorítása jelezte, hogy itt vannak mellettem. Fizetés után hátrafordultam.

Ekkor vettem észre, hogy Ryan hiányzik. Nem volt sehol.

A három kicsi ököl, ami a nadrágomat szorította, valójában két gyermekhez tartozott, akik közül az egyik két kézzel kapaszkodott belém, míg testvérük elinalt.

Gyorsan felnyaláboltam a gyerekeket, beraktam őket a hatalmas bevásárló kocsiba a csomagok mellé, s nekiiramodtunk, hogy megkeressem kétéves kisfiamat, mialatt a nevét kiáltoztam.

„Nem láttak egy kisfiút? Barnahajú, kétéves, de többnek látszik. Nem látták?”

Aztán odajött egy éltesebb hölgy. „Én láttam, drága, egy barnahajú kisfiút, hatalmas dobozt cipelt, és bement azon az ajtón.”

„Az” az ajtó az áruház belsejébe vezetett.

Pár pillanat múlva megláttam. Tipikus kétéves járásával totyogott a polcok között, egy hozzá képest óriási cipős dobozzal az ölében. Nemcsak elveszett a kisfiam, de ráadásul el is emelt egy 46-os férficipőt.

Felkaptam a kis bolti tolvajt, s erősen magamhoz szorítottam. A dobozt visszavittük a helyére.

Valami megragadta kis porontyom figyelmét, és ő elcsatangolt. Elveszett volna, ha nem találom meg időben. Anyai szívem tudta, hogy a világ végéig toltam volna azt a bevásárlókocsit, csak hogy megtaláljam, s karom biztonságában tudhassam.

K.W. Osbeck írja az Amazing grace (Bámulatos kegyelem) című könyvében: „Ha valamit biztosan megtanulhatunk az Újszövetségből, az nem más, mint hogy Isten keresi az elveszett embereket. Kereszténynek lenni a szó legvalódibb értelmében azt jelenti, hogy Isten útjába kerülünk, ahol megtalálhat, hogy minket már ne kelljen tovább keresnie.”

Talán te is elszöktél Istentől. Egyik kaland követte a másikat, és egyszer csak ott találod magad elveszve a tömegben, gondolva, hogy talán túl messzire kerültél.

Sosem vagy túl messze.

Állj meg.

Ott, ahol vagy.

Engedd, hogy felkapjon Isten.

A dobozt, amit cipelsz – benne érzelmekkel, tévedésekkel, rossz választásokkal és döntésekkel, amiket nem kellett volna meghoznod -, add át Neki. Ő majd elrakja oda, ahova való, miközben hazavisz téged.

Uram, vegyél fel a karodba, akármilyen messzire csatangoltam el Tőled. Örülök, hogy megtaláltál. Jézus nevében, Ámen.