„És amely napon általmentek a Jordánon arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ád néktek: nagy köveket állíts fel, … és írd fel azokra e törvénynek minden ígéjét … Figyelj és hallgass Izráel! E mai napon lettél az Úrnak, a te Istenednek népévé. Hallgass azért az Úrnak, a te Istenednek szavára, és cselekedjél az ő parancsolatai és rendelései szerint, amelyeket, én parancsolok ma néked.”
(5Móz 27,2-3.9-10)
Ha megkérdeznél valakit afelől, hogy miért van tetoválása, talán azt felelné, azért mert ez emlékezteti őt valamire. Ha más valakit arról faggatnál, hogy miért hord magánál nyúllábat, azt mondaná, hogy szerencsét hoz. Van, aki keresztet hord a nyakában, van, aki a csuklóján hord valamilyen szimbolikus karperecet, mindezt azért teszik, mert emlékezni akarnak valamire, ami számukra sokat jelent.
Akkor, amikor a zsidó nép elérkezik az ígéret földjének határába, akkor kell valami számukra, ami emlékezteti őket az eddig megtett útra. Ez pedig két emlékoszlop az Ebál hegyen, melyre felírták a törvény igéit. Ez tett bizonyságot arról, hogy őket Isten kihozta Egyiptom földjéből, a szolgaság házából, vezette és megtartotta őket a pusztai vándorlás idején, végre pedig kiválasztotta őket, hogy a törvény megtartása által az Ő népévé legyenek.
Mindez a két kő azonban nem csak emlékeztetett, hanem bizonyságot is tett a nép ellen és kárhoztatta őket, amennyiben elhajolnak Isten útjáról. …
Sok kő van az utak mellett felállítva, kilométerkövek melyek emlékeztetnek a megtett útra minden egyes kilóméternél. Bárcsak a mi szívünkben is tudnánk ilyen emlékköveket állítani, amelyek eszünkbe juttatják, honnan indultunk és hová érkeztünk. Hogy a bűn szolgaságából Isten Jézus által kivezetett, vezérel az élet pusztaságában, és Jézus által megadja számunkra is az ígéret földjét, az örök életet. Ehhez az kell, hogy az emlékkövekre mi is felvéssük az Isten törvényét, az Úr Igéjét szívünk kőtábláira.
Kürti Tamás,
Kommentáld!