,,Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton…''

II. Móz. 13:21 

Kimerítő, hosszú napokat éltem meg, valószínűleg te is voltál már hasonló helyzetben...

A rengeteg felmerülő probléma közepette beleszédültem a döntések terhébe. Hetekig kutattam a Bibliát, támogató igeverseket keresve, remélve, hogy kapni fogok egy biztos, szent választ a kérdéseimre. Éberen lestem Isten válaszát. Szerettem volna, ha hangosan és tisztán érthetően reagált volna. Igyekeztem az olvasottakat, vagy a hallottakat elemezni, remélve, hogy meglelem útmutatását, mert pontos megerősítésre vágytam arra nézve, hogy melyik irányba induljak el. 

Össze-vissza cikáztak a gondolataim: Mi van akkor, ha rosszul döntöttem? És ha csak azt hittem, hogy Isten hangját követem, közben pedig csak az érzelmeim és vágyaim irányítják a gondolataimat? Talán túl sokat kértem, amikor arra vágytam, hogy egy villogó neon lámpa nyíl, egyenesen az égből érkezve, mutassa nekem a megfelelő utat? 

A fenti kérdések teljesen megterhelték a napomat, így hát elhatároztam, hogy nem keresgélek tovább. Nem követelek harsogóan egyértelmű választ Istentől, hanem egyszerűen leborulok imádkozni. 

Bölcsességet, tisztánlátást és vezetést kértem utam folytatásához. Arra vágytam, hogy a zűrzavart és a negatív gondolatokat a békesség és a reménység váltsa fel a bensőmben. Azért imádkoztam, hogy döntéseim a hitemet tükrözzék vissza, és ne emberi okoskodásom gyümölcsei legyenek. 

Miután elrebegtem az Ámen szót, kinyitottam a szememet, és kinéztem az ablakon. Észrevettem egy hatalmas fehér felhőt az égen. Amint a felhők sodródtak a kék égen, az alapigénk szavai jutottak eszembe, és a Bibliámért nyúltam. 

"Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton… "

II. Móz. 13:21 

Nem sokkal az egyiptomi szabadulásuk után, Isten az izraelitákat a pusztába vezette. Nappal felhőoszloppal, éjszaka pedig egy tűzoszlop segítségével kísérte őket. Azon kaptam magam az olvasás közben, hogy én is egy ilyen szent felhő után vágyakozom, mely személyesen vezetne engem. 

De az Isteni felhő helyett csak ködös gondolataim voltak. Annyira féltem a rossz döntés terhétől, hogy egyáltalán nem hoztam döntést. Teljesen elveszettnek éreztem magam, akárcsak az izraeliták a pusztában. 

De ahogy tovább olvastam Mózes második könyvét, a lelkem egyre inkább megvilágosodott. 

"Amikor elbocsátotta a fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országa felé, bár az közel volt, mert úgy gondolta Isten, hogy hátha megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba. Ezért kerülő útra vezette Isten a népet a Vörös-tenger pusztája felé. Hadirendben vonultak el Izráel fiai Egyiptomból. " II. Mózes 13:17,18 

Isten azért nem vezette őket a rövidebb és könnyebb úton, mert valószínűleg nem érezték volna a szükségét annak, hogy teljesen Istenre hagyatkozzanak. Vagy esetleg, rossz irányt választottak volna, amikor a körülmények nehézzé váltak. Éppen ezért Isten a pusztán át vezette a népet a Vörös-tenger felé. Egy hosszú, nehéz utazás várt rájuk, de Isten mindig előttük járt. Ők bíztak Isten vezetésében, annak ellenére, hogy nem értették Őt, így hát az életüket és a hitüket megőrizte az Úr. 

Amint a fenti történet tanulságain elmélkedtem, a gondolataim tisztulni kezdtek, és megnyugodtam, tudva azt, hogy Isten vezetni fog engem is. Ha a helyes, számomra tervezett utat választom, Isten mellettem lesz, de ha rossz irányba indulnék is el, Ő akkor sem fog magamra hagyni, újratájolja majd az utamat, és ki fog vezetni engem a pusztaságból. Lehet, hogy az utam borzalmasan megerőltető lesz, de tudom, hogy a hitem mindenképpen erősödni fog majd a küzdelmeim közepette. 

Mosolyogva csuktam be a Bibliámat. Lehet, hogy látható felhőoszlop most nem mutatja az irányt számomra, de abban biztos lehetek, hogy Isten mindenképpen terelgetni fog engem. 

Amikor Isten az utunkat megtervezi, időnként a pusztaságot is beleveszi a terveibe, sőt, még az is lehet, hogy egy ideig a kietlenségben kell táboroznunk. Isten azonban soha sem fog magunkra hagyni, vagy örökre ott tartani bennünket a pusztában. Ebben bizonyosak lehetünk. 

Uram, gyakran egy villogó neon útjelzőre, vagy egy felhőoszlopra vágyom, hogy határozottan vezessen engem, és megerősítsen abban, hogy az akaratodat követem a döntéseim során. De sokkal értékesebb számomra a Te jelenléted a mindennapjaimban.

Segíts abban a tudatban megpihennem, hogy te sohasem hagysz magamra engem. Ha botladozom is, vagy a rossz utat választom, akkor is a te akaratod szerint helyreigazítasz majd engem.

Ámen.