Sokszor elnézegettem azt a képet,amelyiken Jézus egy bárányt visz a
vállán,kezében bottal pedig a nyájat terelgeti maga előtt.Nem fedeztem fel
a kép jelentőségét addig,mig valaki fel nem hivta a figyelmemet egy
részletre.
A történet szerint,Jézus azért viszi a vállán a bárányt,mert az gyakran
elkóborol a nyájtól.
Állitólag a múltban ,ilyen esetben eltörték
a bárány lábát,hogy az többé ne mehessen el.Ezért hordozta a pásztor a
vállán.Habár fájdalommal járt,ez a módszer távol tartötta a bárányt a
veszélytől,megszabaditotta a pásztort egy gondtól és,ami a legfontosabb,
szoros ragaszkodás alakult ki közte és a bárány között.
Isten bebizonyitotta,hogy jobban szeret minket,mint pásztor a juhát.Jézus
tudja,hogy amint elszakadunk Tőle,azonnal Sátán csapdája vár ránk,és úgy ragaszkodik gyermekeihez,hogy egyet sem akar elvesziteni.
Néha úgy elmerűlök az élet gondjaiban,hogy akaratlanul is eltávolodok a
Pásztor szeme elől,a magam útján járok és képtelen vagyok meglátni,ne
mondjam ,elkerülni az előttem lapuló veszélyeket.Ilyenkor megtörténik,
hogy a Pásztor megengedi a próbák és keserűségek fájdalmát,hogy tehe-
tetlenségemben közelebb húzódjak Hozzá,böjt,ima és Szavába vetett hit
által.
Ezek a helyzetek kinnal járnak,és időbe telik,mig begyógyúl a seb.De Ő ápol és karjaiba hordoz.
Ezék.34:12.versében Isten igéretet tesz:,,Miképpen a pásztor tudakozódik nyája után,a mely napon ott áll elszéledt juhai között,igy tudakozódom
nyájam után,és kiszabaditom őket minden helyről,ahova szétszóródtak a
felhőnek és borúnak napján."
,,Mert igy szól az Úr Isten:Ime én magam keresem meg nyájamat,és ma-
gam tudakozódom utána."Ezék.34:11.
Nem számit hol vagyunk,igérete szerint soha nem hagy magunkra.Bármin
is megyünk keresztül,Ő velünk van.
Kommentáld!