Egyszer, nagyon-nagyon régen, amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot, igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.
És elmosolyodott. Örült neked. Az Isten, már akkor hallotta az összes gyermekkori gügyögésedet; látta az első bizonytalan lépéseidet a fűben, és az első"a" betűt amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba. Isten tovább mosolygott, és szívesen nézett téged. Ő már akkor előre látta a durcás sértődéseidet, a toporzékolós kiabálásodat, a barátaid melletti kiállásodat, az első szerelmes pillantásodat...
Minden percedet előre látta, hallotta, érezte és értette. És minden perced szépségéért előre lelkesedett. Az Isten jól megfigyelt téged. Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat. Megnézte hátad ívét, gerinced vonalát, csigolyáid alakját és erejét. Ebben az ősrégi teremtő pillanatban, őszinte szeretetből teremtett neked egy pont a hátadhoz illő, keresztet. Amilyet senki másnak nem adott. Rád nézett az Isten, és tetszettél neki a kereszteddel. Örömmel látta, hogy mindaz amit alkotott jó.
Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig visszapillantott rád, megerősítette a lábadat, hogy könnyebben vidd a kereszted. Arra gondolt, hogy ha majd eljön az idő és világra jössz, akkor szívesen segít majd Neked, ha kéred.
Mert ezalatt a teremtő pillanat alatt még jobban megszeretett a kereszteddel együtt.
Kommentáld!