A méhek szinte minden nép nyelvében a szorgalom szimbólumát jelentik: a dolgozó méhek nyáron hajnaltól napnyugtáig ingáznak a kaptár és a mezők, gyümölcsfák között, hogy nektárral és virágporral lássák el a méhkasban élő társaikat, a királynőt és a fiasítást, valamint az ingyenélő heréket.

A lárvákat éjjel-nappal etetni kell, ám éjjel a mezei dolgozók is pihenhetnek: ilyenkor a belső szolgálatot ellátó társaik szorgoskodnak helyettük is, például azáltal, hogy szárnyaik rezegtetésével optimális szinten tartják a kaptár belső hőmérsékletét.

A méhek alvási szokásait a darmstadti műszaki egyetem kutatói tanulmányozták, s az eredményekről a Journal of Sleep Research szakfolyóirat hasábjain számoltak be. E szerint a mézelő méh (Apis mellifera) dolgozói a munka végeztével nem mozdulnak a kaptárban elfoglalt helyükről: légzésük lelassul, fejüket leengedik, testhőmérsékletük csökken, és nem vesznek tudomást olyan külső ingerekről, amelyek egyébként azonnali reagálást váltanak ki belőlük. Vagyis viselkedésük nagyban hasonlít az ember és számos emlősállat alvásához.

Az egérhez és az emberhez hasonlóan reagálnak a méhek az alvási lehetőség megvonására, míg egy átdolgozott éjszaka után a következő nyugalmi periódust különösen mély alvással töltik. Ennek szimulálása végett a darmstadti kutatók több méhecskét vékony üveghengerbe zártak, majd ezeket rendszeres időközönként odébb gurították. E "mozgalmas" éjszaka után a méheket miniatűr mókuskerékbe helyezték, ahol egy álló napon át futhattak. Ezt ugyanolyan vehemensen tették, mint azok a társaik, akik az éjszakát nyugodt alvással tölthették. A következő éjjel viszont az előbbi rovarok jóval mélyebben aludtak, amit mozdulatlanná merevedett csápjaik árultak el.

Amikor viszont a kutatók csak nappal borították fel a méhek egyensúlyi helyzetét, az nem növelte jelentősen a rovarok alvásigényét, sőt, a szokásosnál később tértek nyugovóra. Úgy tűnik tehát, hogy a mézelő méh is nehezebben alszik el egy fárasztó, stresszes nap után, az alvásmegvonást viszont hosszabb ideig tartó mély alvással ellensúlyozza.

A méhek távolról sem az egyedüli rovarok, amelyeknél sikerült kimutatni alváshoz hasonló állapotot. A csótányok például csak a sötétség beálltával aktivizálódnak, ám előtte, napközben pihennek. Ha nem hagyják pihenni őket, akkor másnap pótolják az elmaradt alvást. Mivel csótányok mintegy 300 millió éve élnek a Földön, a kifejezett alvásszükséglet alighanem ősrégi jelenség az állatok fejlődéstörténetében. Az idegrendszernek feltehetően ilyen nyugalmi időszakokra van szüksége ahhoz, hogy napközben el tudja látni a feladatát.

(MTI)