„Aztán tovább beszélt hozzájuk: ’Mikor erszény, tarisznya és saru nélkül küldtelek titeket, szenvedtetek-e hiányt valamiben?’ ’Semmiben’ – felelték.” 

Lk 22,35

Bizonyára dobogós helyen végeznék, ha megrendeznék a gondos előkészületek bajnokságát. Tudom, hogy utazáskor mindig csomagoljak fehérjeszeleteket, ha elakadnánk valahol, ne legyen gond az étkezéssel. Ha csak egy napra megyek is, legyen nálam mindig váltóruha, mert sosem lehet tudni. Jó előre beszerzem a megfelelő méretű toalettszereket, ha repülővel utazom. Egyszóval, mindig fel vagyok készülve. A gondos előkészítés táplálja bennem az illúziót, hogy bármikor ura tudok maradni a helyzetnek.

A Máté 10-ben Jézus összehívja apostolait, felruházza őket hatalommal az Ő nevében, és szétküldi őket, hogy menjenek, vigyék az örömhírt Izrael elveszett juhaihoz. Azt az utasítást adja, hogy ne vigyenek magukkal semmit, még csak egy táskát sem a holmijukkal, sőt még szandált sem. El tudod képzelni, hogy valaki így bocsát útra téged? Nincs idő csomagolni. Nincs idő vásárolni. Nincs idő listát írni. Menni kell. A bennem lévő örök tervezőt a hideg is kirázza a gondolattól.

A tanítványok mégis úgy tesznek, ahogy Jézus mondja. Majd később visszatérnek, és a Lukács 22,35-ben olvashatjuk a folytatást. Jézus semmi nélkül küldte őket, és nekik semmi sem hiányzott.

Ez a mondat kiugrott elém a szövegből. Belegondoltam saját körülményes készülődéseimbe. Elképzeltem a pánikot, ami rám törne, ha Jézus azt mondaná: indulj azonnal. Aztán az is eszembe jutott, hogy a felkészülési idő hiányára hivatkozva hányszor előfordult, hogy nem engedelmeskedtem a küldésnek.

Ahelyett, hogy indultam volna, maradtam. A kifogásaim logikusnak tűntek, sőt néha egészen biblikusnak. Imádkoznom kell még. Át kell gondolnom, mi szól mellette, mi ellene. Meg kell beszélnem valakivel, bölcs tanácsra van szükségem. Több időre van szükségem, hogy olvashassam a Bibliámat, és igazolást nyerjek belőle.

Ezek jó dolgok, de nem vagyok biztos benne, hogy Isten azt akarja, hogy ezek minden alkalommal előzzék meg az indulásomat. Néha csak azt várja, hogy egyszerűen engedelmeskedjünk, ahogy a tanítványoktól kérte. Az igazság az, hogy már a gondolat, hogy vállaljam Jézus hívásának kalandját, bízva abban, hogy Ő majd mindennel ellát – nos, veszélyesnek tűnik. Ellene mond felkészülési igényünknek, erős vágyunknak, hogy irányíthassuk a történéseket.

Ahogy a tanítványaitól, tőlünk is azt várja Jézus, hogy így válaszoljunk: „Igen, uram, indulok.” Azt akarja, hogy teljes mértékben bízzunk az Ő gondviselésében, hogy ellát mindennel, amire szükségünk van, túljuttat minden bonyodalmon, megkapunk időben minden információt.

Talán érzed Isten hívását valamire, ami olyan, mintha erszény, tarisznya és saru nélkül indítanának útra. Talán egy nagyon ijesztő missziós útra küld, el kell érned valakit, akitől félsz, neki kell látnod egy előtted tornyosuló probléma megoldásának – és úgy érzed, nem készültél még fel.

Jézus azt várja tőlünk, hogy induljunk neki hittel, és mint az apostolok, a küldetés végén elmondhatjuk: nem volt hiányunk semmiben. Gyakran nincs szükségünk erszényre, tarisznyára, sarura. A Jézusban való hit az, amit nem nélkülözhetünk.

Uram, nem akarok előre tervezni, ha tudom, hogy Te indítasz. Meg akarom hallani az indító jelzést, el akarok menni oda, ahova küldesz. Nem a gondos előkészületben akarom megtalálni biztonságomat, hanem a Te gondviselésedben. Segíts, hogy bizalmamat, hitemet csak Beléd vessem.  Ámen.