Volt egyszer egy fa, és nagyon szeretett egy
kisfiút. A fiú mindennap meglátogatta. Leszedegetett leveleiből koszorút
font, hogy eljátssza az erdők királyát,
felmászott törzsére és ágaira
akaszkodva hintázott. Evett a gyümölcséből és bújocskázott lombja
között. Amikor elfáradt, a fa leveleinek árnyékában aludt el, mialatt a
lombozat altatódalt susogott. A kisfiú kis szívének teljességével
szerette a fát. És a fa boldog volt. De az idő múlt, a fiú pedig
növekedett. Amikorra felnőtt, a fa gyakran maradt magára.
Egy nap azután a fiú újra meglátogatta a fát. Ez azt mondta:- Gyere
hozzám, kisfiam, mássz fel a törzsemre, hintázz ágaim között, edd
gyümölcsömet, játsszál lombom között és légy boldog.
-Túlságosan felnőttem már ahhoz, hogy fára másszak és
játszadozzak-válaszolta a fiú-, olyasmit akarok vásárolni magamnak, ami
szórakoztat, pénzre van szükségem. Tudsz nekem pénzt adni?
-Sajnos-felelte a fa-pénzem nincs, csak levelem és gyümölcsöm van. Szedd
le gyümölcsömet, kisfiam, és add el a vásárban. Így lesz pénzed és
boldog lehetsz.
Ekkor a fiú felkapaszkodott rá, leszedte és elvitte az összes gyümölcsöt. És a fa boldog volt.
De a fiú sokáig elmaradt és a fa szomorkodva várt. Majd egy nap a fiú visszatért. A fa reszketett az örömtöl úgy mondta.
-Gyere hozzám kisfiam, mássz törzsemre, hintázz ágam között és légy boldog.
-Nincs időm fára mászni, túl sok a dolgom. Házat szeretnék és feleséget,gyerekeket. Házra van szükségem. Tudsz nekem házat adni?
-Házam nincs-mondta a fa-, az én otthonom az erdő. De ágaimból készíthetsz magadnak házat és akkor boldog leszel.
Afiú lefűrészelte a fa összes ágát,el is vitte őket, hogy faházat építsen magának belőle. És a fa boldog volt.
A fiú sokáig nem jött. Amikor végre megérkezett, a fa olyan boldog volt, hogy színte alig tudott megszólalni.
-Gyere hozzám, kisfiam-mondta-gyere hozzám játszani.
-Túl öreg és szomorú vagyok már a játékhoz-válaszolta amaz-,egy bárkára
vágyom, hogy messzire elhajózzam innen. Tudsz nekem bárkát adni?
-Vedd a törzsemet, készíts magadnak bárkát belőle- felelte a fa, azzal messzire elhajózhatsz és ott boldog lehetsz.
Ekkor az ember kivágta az egész törzset és bárkát készített belőlle, hogy elmeneküljön vele, elhajózzon onnan.
És a fa boldog volt...de nem teljesen
Sok-sok idő múlva visszatért az ember.
-Nagyon sajnálom, kisfiam, de már semmim sem maradt, amit neked adhatnék. Gyümölcsöm már nincs.
-A fogaim már nem képesek gyümölcsbe harapni-volt a válasz.
-Nincsenek már ágaim sem- folytatta a fa-, nem tudlak már hintáztatni.
-Túl vén vagyok már ahhoz, hogy faágon hintázzam.
-Nincs már törzsem sem, amelyre felmászhatnál.
-Túl öreg és fáradt vagyok már a famászáshoz.
-Nagyon el vagyok keseredve- sóhajtott a fa-, annyira szeretnék neked
valamit adni, de már semmim sincs, amit adhatnék. Öreg fatönk vagyok
immár. Igazán sajnálom...
-Most már nincs sok mindenre szükségem- válaszolta amaz-, csak egy
csendes, nyugodt kis helyre vágyom, ahol leülhetnék. Igazán elfáradtam
már.
-Nos hát- mondta a fatönk, úgy kihúzva magát, amennyire csak tudta-, ime
itt egy öreg tuskó, épp arra jó, hogy ráülj és kipihend magad. Ülj le
hát és pihenj meg nálam.
Az öregember így is tett.
És a fatönk BOLDOG volt.
Isten szeret korodtol függetlenül. Élj elhívásod szerint, hogy amikor te is megöregszel BOLDOG lehess.
Kommentáld!