Vétkeztünk, és vétkeinkbe újra visszaestünk. Mindnyájan saját tapasztalatból ismerjük e szavak jelentését. Egyedül Isten bocsáthatja meg bűneinket, de azt kérnünk kell tőle. Alázattal, ahogy Dániel könyvében Azariás imádkozott, vagy ahogy az evangéliumi példabeszédben Jézus figyelmeztet minket. Aki a megbocsátást önzően, csak magának akarja megtartani, az visszaél vele, és nem méltó rá.
Reményik Sándor: Gyógyíts meg!
Én Istenem, gyógyíts meg engemet! Nézd: elszárad a fám, A testem-lelkem fája… De épek még a gyökerek talán. A tompa, tunya tespedés alatt, Gyökereimben: érzem magamat, És ott zsong millió melódiám. Én Istenem, gyógyíts meg engemet! Hiszen – nem is éltem igazában. Csak úgy éltem, mint lepke a bábban, Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben: Rólam gondolt roppant gondolatod Torz árnyékaképpen. Egy kóbor szellő néha-néha Valami balzsam-illatot hozott. Akkor megéreztem: ez az élet, S megéreztem a Te közelléted, – S maradtam mégis torz és átkozott. Én Istenem, gyógyíts meg engemet. Én szeretni és adni akarok: Egy harmatcseppért is – tengereket. S most tengereket látok felém jönni, És nem maradt egy könnyem – megköszönni.
A nagyböjti önvizsgálat és bűnbánat idején az Anyaszentegyház figyelmeztet bennünket, hogy megigazulásunk nem a lélek összetörtségéből, hanem Isten irgalmából fakad. Az ő irgalmának, megbocsátásának kiesdése bennünk is irgalmas lelkületet alakít ki.
Kommentáld!