Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. (Zsolt 63,2)
Egész felnőtt életemet súlyos koraszülött gyermekek gondozásával töltöttem. Általános problémáik egyike, hogy megfeledkeznek a lélegzetvételről, és a gondozó érintése szükséges, hogy emlékeztesse őket a normális levegővétel folytatására. Körülveszi őket az életet adó levegő, mégis a meghalás veszélye fenyeget, mert kifejletlen agyuk elmulasztja elküldeni a lélegzésre parancsot adó jelet.
A lelki életem olykor-olykor ehhez hasonló. Körülvesz az Isten jelenléte, de erőtlenségem miatt a lelki levegővétel elmarad. Elhanyagolom a bibliaolvasást, mellőzöm a csendességet, nem beszélgetek Istennel. Mindezek szükségesek a Szentlélek befogadásához, és ahhoz, hogy lelkem megtisztuljon az élet mérgező elemeitől, amely mindenkiben felhalmozódhat.
Ha "levegőre szomjazom", levert és reményvesztett vagyok, Isten keze megérint, mint a koraszülöttek fölött őrködő gondozónővér.
Ekkor felismerem; azért érzem magam üresnek, mert megfeledkeztem a legfontosabb napi tevékenységről - Isten Szentlelkének belélegzéséről. Amikor visszatérek a napi csendességemhez, az Isten szerető jelenlétében megújulok.
Imádság: Urunk, köszönjük érintésedet, amellyel a megváltott életben való járás vágyát felébreszted bennünk. Ámen.
Az Istennel töltött idő éppen olyan fontos, mint a lélegzés.
Keith J. Peevy (Alabama, USA)
IMÁDKOZZUNK A KORASZÜLÖTT CSECSEMŐKÉRT!
Kommentáld!