Alig találni Erdélyben olyan magyar embert, aki ne hallott volna a kökösi hidról. Ez a hid, amely sorsdöntő történelmi eseménynek volt szinhelye, az irodalomban az ágyúvá átlényegült háromszéki harangokkal együtt a székelység önvédelmi harcának szimbólumává vált.

 

Az 1848-as forradalom első, a történészek által "törvényes forradalomnak" nevezett szakasza, amely 1848 március 15.-től az év szeptemberéig tartott, a háromszéki székelyek számára a forradalmi szerveződések időszaka volt. Az első forradalminak nevezhető lépés április 25.-én történt, amikor az Uzonban összegyűlt második székely gyalogezred megtagadta a General Comando parancsainak a teljesitését. A parancsnak megfelelően négy század Nagyszebenbe kellett volna vonuljon, ehelyett azonban a fegyvereket összegyűjtötték és beszállitották Sepsiszentgyörgyre.

1848 szeptemberében veszélybe került a magyar forradalom: az osztrák császári udvar megpróbálta a nemzetiségi kérdést kijátszani a forradalmi kormány ellen. A császári tisztek Erdélyben a román nemzeti mozgalmat használták fel az ellenforradalom céljaira. 1848 szeptemberében felfegyverkezett románok tizezrei gyűltek össze Balázsfalván. Októberben Puchner tábornok úgy látta, hogy elég fegyveres erővel rendelkezik, hogy átvegye a hatalmat Erdély fölött: általános népfelékelésre szólitotta fel a románokat, császári csapatokkal biztositotta a Szászföldet.

Ezekre az intézkedésekre válaszul Berzenczei László kormánybiztos Agyagfalván székely népgyűlést hivott össze 1848 október 16.-ára. 60.000 fegyveres székely gyűlt össze (ebből mintegy 15.000 Háromszékről), Székelyföld katonai parancsnoka Sombori Sándor Háromszéki huszár ezredes lett. A székely felkelő csapatok azonban néhány kisebb győzelem után vereséget szenvedtek és nagyrészük szétoszlott. Novemberre Erdély legnagyobb részét megszállta a császári hadsereg.

"Háromszék önvédelmi harcában (...) nagyon nagy szerepe volt a lelkesültségnek, a hősiességnek, a virtusnak." - állapitja meg Egyed Ákos. (Háromszék 1848-1849, 80.o) Hogy egyedül Háromszék képes volt ellenállni a körkörös nyomásnak, arra utal, hogy az Egyed Ákos által emlitett jellemzők előrelátó szervezéssel és nagyfokú találékonysággal társultak.
Kökös, földrajzi elhelyeződéséből kifolyólag, az önvédelmi harcban különösen fontos szerepet töltött be: Háromszék déli határa egyike volt a legjobban veszélyeztetett végpontoknak, ennek megfelelően biztositani kellett. 1848 október 27.-én jelentős csapatok vonultak a kökösi hidfőhöz, amely a Rikától a Kormos, majd az Olt völgyén felfelé Aldobolyig, onnan pedig a Bodzai-szorosig terjedő védelmi vonal részét képezte.

Egy augusztus 5-i kimutatás szerint a sepsiszéki hadtestben 38 kökösi nemzetőr volt. Ezeknek a száma az önvédelmi harcok kezdetével minden bizonnyal megnövekedett, legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy mig kezdetben csupán a 18 és 50 év közötti életkorú férfiakat sorozták be hadi szolgálatra, novembertől minden épkézláb ember bevonult (ld. uo. 136.o). A nemzetőrök ruházata a következő volt: vörös zsinóros csizma, vörös zsinóros fehérharisnya, térdig érő szürke zeke, fekete kalap (az egyenruha a zsinóroktól eltekintve azonos volt a mindennapi népviselettel).
Sz 1848 november-decemberi harcok elkerülték Kököst: Gábor Áron ágyúi először a hidvégi csatában mutatkoztak be, ahonnan a harcok lefelé, Szászhermány irányába terjedtek. 1849 tavaszára kiderült: a Habsburg udvar egymagában képtelen végezni a forradalommal. 1849 április 26.-án Bécs hivatalosan kérte a cári haderő beavatkozását. A cár május 24.-én rendelte el az Ukrajnában állomásozó orosz csapatok intervencióját, amelynek eredményeképpen a cári hadsereg június 20.-án bevonult Brassóba. Hasford altábornagy innen Háromszék ellen fordult, június 23.-án ért Kökös határába: ez az első kökösi csata időpontja. A cári csapatot először egy székely előörs tartoztatta fel, mig megékezett az 1500 gyalogosból, félszázad huszárból és 7 ágyúból álló erősités.