A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz,  a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők,  a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok.  A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.  A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet. Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok.  Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.  Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint.  Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó.  Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.  Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: "Enyém a bosszúállás, én megfizetek" - így szól az Úr.  Sőt, "ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére."  Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.

Róm 12,9-21.

GYÁSZ ÉS ÁLDÁS

Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Mt 5,4)

A legtöbb ember számára a gyász egy igen negatív szó. Nincs benne áldás. Jézus mégis azt mondta: "Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak." Vajon Jézus szavai sértésként hangzanak, amikor elborít bennünket a gyász? Van a gyászban bármilyen érték? Ma úgy gondolom, igen. A feleségem halála utáni hónapokban megtapasztaltam a Mt 5,4 igazságát. A gyász gazdagíthatja az életet, és érzelmeinknek új távlatokat adhat. A gyász magában foglal hiányt, vágyat és haragot. Kiszélesíti értelmünke, felfrissíti érzelmeinket és megnöveli képességünket a másokkal való együttérzésre. 

Jézus áldása a vigasztaláshoz kapcsolódik, ami egy sokrétű folyamat. A megvigasztaltatáshoz először be kell ismernünk, hogy gyászolunk, amit nehéz megtenni. Gyászunkat viselni mások előtt olyan érzés lehet, mintha mezítelenek lennénk. Nyitottnak kell lennünk ahhoz, hogy vigasztalást találjunk. Gyermekként soha nem érezzük közelebb magunkat anyánkhoz, mint amikor vigasztalást keresve karjaiba bújunk. Felnőttként is találunk olyan embereket, akik készek meghallgatni bánatunkat, és vigaszt nyújtanak. 

Gyász és vigasztalás összetartoznak. Egyik előhívja a másikat. Közelebb visznek bennünket egymáshoz és Istenhez - és ez áldás.

Imádság: : Köszönjük, Istenünk, hogy mindig kész vagy karjaidba fogadva vigasztalni minket. Ámen.

IMÁDKOZZUNK A GYÁSZOLÓKÉRT!