"...vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra. Szellememet
árasztom utódaidra, áldásomat sarjadékaidra" (Ézs 44,3).
Gyermekeinkben természet szerint nincs még Isten Szelleme, amint azt
tapasztaljuk is. Sok mindent látunk bennük, ami aggodalomba ejt jövőjük
felől, és ez szorongó imádságra késztet. Ha fiúnk rossz útra tér,
komolyan könyörgünk érte, hogy ne hagyja őt Isten elveszni, vezesse a
helyes útra. Jobban szeretnénk, ha lányunk is inkább alázatos szívű
hívő lenne, mint divatos kis királynő. Ez az igevers bátorítson komoly
reménységre bennünket, hiszen bátorítás az előtte levő vers is: "Ne
félj szolgám, Jákób", és ez oszlassa el félelmünket.
Az Úr az Ő Szellemét ígéri, bőséggel és erővel árasztja ránk, és
nyomában valóságos és örökkévaló áldás terem. Ezen isteni áradat nyomán
fejlődnek gyermekeink, míg "Egyik ezt mondja majd: én az Úré vagyok! A
másik Jákób nevére hivatkozik" (44,5).
Olyan ígéret ez, melyet számon kell kérnünk az Úrtól. Időről időre
határozottan könyörögnünk kell gyermekeinkért. Mi nem tudunk új szívet
adni nekik, de a Szent Szellem igen, és Ő szívesen meghallgatja ezt a
kérésünket. A mennyei Atya örömest veszi az apák és anyák imáját.
Vannak még szeretteink a bárkán kívül? Ne nyugodjunk addig, amíg velünk
együtt nincsenek biztonságban, az Úr tulajdon kezében.
Kommentáld!