A tizenévesek időnként meglehetősen pimasz hangon beszélnek a szüleikkel - oly módon, amitől a legnyugodtabb vérmérsékletű külső szemlélőnek is kinyílik a bicska a zsebében. Az anyák mégis lenyelik a vérforraló pimaszságokat, és inkább azon törik a fejüket, mit rontottak el a nevelésben. Mi a teendő, ha a gyerek nem egyszerűen tiszteletlen, hanem egyenesen durva? Miért válik az illedelmes kisgyerekből egy csapásra arcátlan kamasz? A magyar pszichológus szerint ez - bizonyos mértékig - normális, az angol szakember viszont úgy gondolja, mindenképpen fogadtassunk el bizonyos szabályokat.

"Lúzer vagy" - sommázta a véleményét Csilla gyereke, a szomszédok füle hallatára, amikor az édesanyja nem bonyolódott vitába az alattuk lakóval.

"Nem azt vártam, hogy mellém álljon, de az nagyon bántott, hogy teljesen ellenem fordult, és mások előtt is lejáratott" - meséli az asszony, aki szerint nem is ez volt a legdurvább párbeszéd kettejük között: a gyerek sokszor minősíthetetlen hangnemben kérte ki magának, ha olyasmivel "merte zaklatni", hogy tegyen rendet a szobájában. "Néha azon a határon voltam, hogy adok neki egy pofont - persze egyszer sem ütöttem meg. Olyankor viszont azt éreztem, hogy eszköztelen és tehetetlen vagyok, és nem értettem, hogy ronthattam el ennyire a nevelését."

Csilla gyereke, akit az elvált anya egyedül nevelt kicsi kora óta, egyébként minden másban mintagyerek, jó tanuló, az iskolában tisztelettudó, a barátaival mindig megértő és kedves - "csak" az anyjával szemben enged meg magának ilyen szemtelenségeket.

Automatikus tisztelet fiataloknak, öregeknek

A Times Online egyik olvasói leveléből kiderül, hogy nem csak a magyar anyáknak vannak ilyen problémáik. Az olvasó Dr. Tanya Byrontól, az ismert brit pszichológustól kér tanácsot, mert 17 éves fia elképesztően tiszteletlenül viselkedik vele szemben.

"Olyanokat mond, hogy fogjam be a pofám, és ostobának nevez" - panaszolja az anya, aki korábban azt gondolta, hogy könnyebb dolga lesz, ha a gyerek idősebb lesz majd. "Hogyan kellene reagálnom?" - teszi fel a kérdést.

A brit szakember, válaszában úgy véli, nem egyedi problémáról, sokkal inkább jelenségről van szó. "Miközben felismerjük azt, hogy nemcsak a felnőtteknek, de a gyerekeknek is vannak jogaik, talán átesünk a ló másik oldalára" - jelenti ki a pszichológus. "Talán ódivatúak és elavultak nézeteim, de azt érzem, hogy ebben a kultúrában és ezekben az időkben, amikor a fiatalság a rögeszménké válik és mindent ezzel kapcsolunk össze, elvesznek bizonyos - a viselkedéssel kapcsolatos - alapvető értékeink."

Dr. Tanya Byron szerint bár a felnőttek nem feltétlenül tudják a választ az összes kérdésre, és maguk is gyakran hibáznak, lennie kellene egy "egy önműködő, majdnem ösztönös tiszteletnek a fiataloktól az öregek felé, még akkor is, ha ez csak azon a tényen alapszik, hogy mi tapasztaltabbak vagyunk, és lehet, hogy alkalmanként a bölcsességünk kiindulópontja ez a tapasztalat."

Világos szabályok kellenek

A brit szakember (egyebek mellett) a társadalmat hibáztatja a jelenségért: úgy véli, hogy részben a "megszállott szülőség" - vagyis, ha mindent alárendelünk a gyerek érdekeinek - vezethet ahhoz, hogy egyre több ma a boldogtalan gyerek.

Byron válaszlevelében arról ír, hogy vannak gyerekek, akiket elkényeztettek, és ezzel rontottak el a szülők, így lettek ők durvák, engedetlenek, illetlenek. "Ha a fiad tizenévesen úgy viselkedik, mint egy hároméves, azt tanácsolom neked, hogy állíts fel a számára világos határokat" - írja az olvasónak.

Dr Tanya Byron szerint ha a gyerek azt "akarja", hogy az anyja "fogja be a pofáját", akkor nem szabad beszélgetni vele, úgy kell őt figyelmen kívül hagyni, mint a hisztis totyogó gyereket a dühroham közben. A szakember be kell tartatni gyerekkel bizonyos alapvető szabályokat: azt, hogy tisztelet jár cserébe az tiszta ruháért, gondoskodásért, otthonért. Ha ezeket nem fogadja el, akkor akár el is költözhet, hiszen sok 17 éves gondoskodik magáról.

A brit pszichológus szerint ez hozhat változást az olvasó gyerekének viselkedésében, és az anya-fiú viszonyban. "A fiadnak tisztelnie kell az anyját" - fejezi be levelét a szakember - "mert ez létfontosságú a jövőjében, hiszen ezen keresztül tanulja meg tisztelni a nőket."

"Nem nyerő, ha a szülő átmegy szigorúba"

A 16 éves Benedek szerint viszont a szülők semmire sem mennek a szigorral. "Én csak dacosabb leszek, ha anya büntetéssel fenyeget" - mondja. "Az sem sokkal jobb, ha apa tart kukliprédikációt, végighallgatom, aztán azt csinálok, amit akarok. Mástól pedig még ennyire se fogadom el, hogy beleszóljon a dolgaimba." Benedek magáról úgy gondolja, nem igazán szemtelen. "Én nem szoktam beszólogatni a szüleimnek, és soha nem használok olyan szavakat, mint mondjuk az osztálytársaim, akik közül az egyik szó szerint elküldte az anyját a francba, amikor nem engedte el velünk bicajozni."

Benedek azt is elmondta: leggyakrabban akkor nyelvel, ha a szülei következetlenek, vagy ha házimunkára akarják fogni. Bár a srác elismeri, egyszer nagyon megijedt. "Anya egyszer annyira beteg volt, hogy elvitte a mentő. Aznap, amikor apa hazaért, megbeszéltük, hogy ez azért történt, mert túl sokat dolgozott. Akkor egy kicsit elszégyelltem magam, és azóta többet segítek."

A 19 éves Géza szerint sem "nyerő, ha a szülő hirtelen átmegy szigorúba". "A legjobban azt utálom, ha a szüleim mások előtt akarják bizonyítani, hogy milyen kemények, és megpróbálnak ugráltatni. De azt sem bírom, ha kiakadva érnek haza a munkából, és azért is üvöltöznek, amit máskor egy röhögéssel elintézünk. Még egy dolog akaszt ki, ha engem is leszidnak azért, mert az öcsém lusta." Géza szerint ilyenkor valóban jár a szája, de csak azért, mert "biztos benne, hogy neki van igaza".

Dr. Vekerdy Tamás pszichológus szerint sem feltétlenül a leszúrás a legjobb megoldás, hogy megszelídítsük a kölyköt. "Ha szülő leszidja a gyereket, netán nekitámad, agresszíven viselkedik, akkor azzal csak agressziót vált ki."

A szakember hangsúlyozza: egy kamaszt már nem lehet nevelni, viszont ebben a korban már világosan látszik, hogy mit mulasztott el szülő korábban.

"Azok a gyerekek, aki durva nyelveléssel, dührohamokkal reagálnak a szülői intelmekre valószínűleg nem kaptak elég szeretet korábban. A gyerek mindezzel az érzelmi nélkülözésre reagál. Abban a családban, ahol kicsi gyerekkorban volt csiklandozás, hülyéskedés, mese, játék, ölelés, sokkal kezelhetőbbek lesznek a kamaszkori lázadások, mint ott, ahol mindez elmaradt."

Vekerdy Tamás szerint az iskolai követelmény-rendszer is agresszívvé teheti a gyereket: "Az iskolában érdemjegyekkel minősítik a gyereket, és szinte csak azt emelik ki, amit nem tud. Márpedig, ha a tizenévest hülyének tartják, akkor, ő is hülyének látja majd a világot."

A pimaszság, mint szárnypróbálgatás

Zoltán is egyetért azzal, hogy a kamaszt már nem lehet nevelni, csak példamutatással elöl járni, és így terelgetni a helyes irányba a személyiségét. A kétgyerekes apuka úgy gondolja: a gyerek kicsi korában a pimaszsággal a szárnyait próbálgatja, és a korlátait feszegeti, hogy kiderüljön, meddig mehet el.

"Én abban hiszek, hogy ebben a korban egyrészt engedékenységre van szükség, másrészt viszont szabályokra, és következetességre. Sőt - bár ezzel sokan nem értenek egyet - időnként csak az használ, ha odasózzunk egyet."

A férfi a gyerekeinél azt tapasztalta, hogy amíg kisiskolások voltak, másképp szemtelenkedtek: még nem volt elég önuralmuk ahhoz, hogy lenyeljék a megjegyzéseiket. Minél idősebbek lesznek viszont, annál tudatosabban nyelvelnek.

"Egy bizonyos kor után a srácok már előre tisztában vannak azzal, hogy át fognak lépni egy bizonyos határt, de úgy érzik, hogy másképp nem tudja kifejezni a tiltakozásukat, az elítélő véleményüket" - mondja. Ebben a korban a tiszteletlenség, Zoltán elvei szerint, már akár megtorlást, büntetést is vonhat maga után: "ha figyelmeztettem, és ennek ellenére nem hagyja abba, akkor azt már kezelni kell. A büntetés nálunk lehet zsebpénz megvonás, szobafogság, vagy valami ilyesmi."

Zoltán azt is elismeri, hogy a szülő viselkedése nagyban befolyásolja, mennyire lesz tisztelettudó a gyerek: "nem csak az, ahogy vele szemben viselkedünk, de az is, ahogy más élethelyzetekben lát minket. Ha mi nem adjuk meg a tisztelet másoknak, akkor milyen alapon várjuk el ezt a gyerektől? Úgy hogy én mindenképpen próbálok a jelenlétükben nyugodt maradni, igaz a stressz, a mindennapi hajsza miatt az ember néha kirobban."

Vekerdy Tamás szerint is sok mindent befolyásolhat a szülői minta. A pszichológus ugyanakkor úgy véli, a szülőnek nem kell összeomlani, ha a gyerek visszaszájal, mert ebben a formában a gyerek nyiladozó kritikai érzéke nyilvánul meg.

"A kamaszkor nem csak a testi, de a szellemi érés időszaka is: ilyenkor erősödik meg a tizenéves látásmódja. Sokszor karikatúraszerűen látják a világot, és úgy érzik, hogy amit tapasztaltak, azt értékelni kell, ki kell mondani a véleményüket. Másrészt a pimaszkodás eszköze lehet a család érzelmi közegéből való leválásnak is, tehát az a gyerek, aki nem szemtelen, valójában még nem nőtt fel, nem vált le a szüleiről."

A szakember ezért úgy gondolja, jobb, ha kicsit pimasz a kamasz, mintha magába fojtja a kritikát. "Vagyis valójában a tizenévesek szemtelensége természetes dolog, amire a legbölcsebb humorral reagálni, és így csökkenteni a viszályokat."

/forrás:internet(origo)/