Ha az aranyhalat kis akváriumban tartják, lelassul a növekedése és kicsi marad. Ha átteszik egy nagyobb és mélyebb akváriumba, valamivel nagyobbra nő. Ha szép, nagy, neki való tóban úszkálhat, szinte egész életén át növekszik. Úgy megnőhet, mint egy jókora ponty.
Hihetetlen, hogy az érzelmeim időnként milyen kicsi edényben tudnak tartani.
Évekig szűkös kis életet éltem, mert akit boldoggá akartam tenni, az nem örült nekem igazán. Azt hittem, olyan vagyok, amilyennek az ő tükrében látom magam: nem vagyok elég, nem vagyok egy boldogító, nagy ajándék.
Akinek engedtem, hogy megismerjen, jobban megvan nélkülem.
Nem vagyok nélkülözhetetlen, nélkülem is élet az élete.
Ez a tükör arról szólt, hogy nem vagyok igazán értékes, megismételhetetlen és pótolhatatlan.
Nem tudtam ezeken az érzéseken csak úgy túllépni. Besöpörtem a szőnyeg alá az egészet úgy, ahogy van.
Belül azonban ottmaradt a jól letakart fájdalom. Ez a tapasztalat korlátozta be a világomat. Nem akartam újra átélni. Elvonultam az ellenkező irányba: “Ennyire nem bízom meg még egyszer senkiben…” Elfogadtam az érzelmi problémáim által keletkezett korlátokat. Ott kuporogtam mögöttük. Gyáván a szűk akváriumban.
C. S. Lewis, a nagy meseíró és gondolkodó írta:
“Ha szeretsz, sebezhető vagy. Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap.
…Csak egy helyen lehetsz teljesen biztonságban a szeretet veszélyeitől és izgalmaitól, ez pedig a pokol.”
- C. S. Lewis: A szeretet négy arca
/Pálhegyi Krisztina /
Kommentáld!