Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket. (Mt 6,1)
Jézus idejében néhány vallási vezető hibája az volt, hogy elismerésre és dicsőségre vágyakozott. Azért jótékonykodtak, hogy kivívják mások figyelmét.
Az utcasarkon állva hangosan imádkoztak. Büszkén tettek felajánlásokat a templomban. Palástjukon alaposan kidolgozott díszítések voltak, jelezve, hogy ők vallási vezetők.
De vajon nincs-e meg bennünk is ez a késztetés? Ha őszinték vagyunk, talán elmondhatjuk, hogy mindennapi cselekedeteink többségében felfedezhető az öndicsőítésre való vágy.
Szeretjük érdemként láttatni a jó dolgokat, melyeket teszünk, olyannyira, hogy sokszor mi magunk beszélünk ezekről.
Mások elismerésére vágyunk, amikor önként vállalunk feladatokat? Szükséges, hogy a világ megtudja, hogy segítettünk valakinek a múlt héten?
Krisztus azt akarja, hogy jó cselekedeteinket harsonaszó és elismerés keresése nélkül tegyük. Elég, ha valamit csak önmagáért teszünk.
Jézus azt mondja, hogy Isten látja, ami titokban történik, és el fogja ismerni jó cselekedeteinket. Ez az egyetlen jutalom, amire szükségünk van.
Imádság: Drága Istenünk, bocsásd meg önző vágyunkat az elismerésre. Engedd, hogy egyszerűen azért tegyünk jót, mert te kérsz rá. Ámen.
Tégy jót, és tartsd titokban.
William R. Gentry (Tennessee, USA)
IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ELISMERÉSRE VÁGYNAK!
Kommentáld!