JÚLIUS 17. – SZENT ELEK

Elek a középkor egyik legkedvesebb legendahőse volt. Történetét több magyar kódexben megtaláljuk.

A Nádor-kódex rövidebbre fogott előadása szerint Elek Euphemianus római patrícius fia volt. Jámbor szülei sokáig gyermektelenül éltek. Amikor embörségöt ért volna, választának neki császár udvarából egy szizet, és neki adák feleségül. Annak utána, mikoron a nyugodalomnak ideje eljött voIna, bemene az szent ifjú az ő mátkájával ágyasházába, holott kezdé űtet tanítani isteni félelemre és szizességnek tartására. Mely tanúságnak utána aranygyűrűjét és vitézi övének csatját, kivel övedözik vala, neki adá tartani, mondván: vedd hozzád ezöket, és tartsd nálad, amíg Úristennek kellemetös.

Elek ezután koldus képében Edessza városába zarándokolt, hol vala mü urunk Jézus Krisztusnap képe, ki nem emböri kéz miatt vala alkotván, gyolcsba szerezvén. Szomorú atyja szolgáit szétküldte a világba, hogy keressék meg fiát. Elek látta őket, de nem árulta el magát. A szolgák visszatértek és jelentették, hogy nem találták meg. Az ő jegyöse kediglen úgy mond vala ő napának: én addiglan, míg az én édességös uram felől hírt nem hallok, miképpen a gerlice, egyedül veletök megmaradok, és veletök lakozom.

Már tizenhét esztendeig szolgált Elek Edesszában, teljesen ismeretlenül Szűz Máriának egyházánál, amikor a Boldogasszony képe megszólalt és azt mondta az őrnek, hogy hozza be az egyházba Isten emberét. Elek megijedt a hirtelen tisztelettől és hajóra szállott, amelyet a szél Rómába sodort.

Elek itt fölkereste atyját és kérte, hogy fogadja be szegényei közé. Nem árulta el most sem magát, nem ismerték föl. Imádsággal, vezekléssel töltötte minden idejét. A szolgák sokszor csúfot űztek belőle. Ismeretlenül újabb tizenhét évig él atyja hajlékában. Érezvén halálának közeledését, papirost, tintát kért, és életét írásba foglalta.

Szózat hallatszott az égből, hogy keressék meg Isten emberét: Euphemianus házában lelik meg. Mikor a pápa és kísérete odaért, Eleket már halva találták. Orcája fénylenék, mint Isten angyala.