Ma rendszerint kórházban, orvosi felügyelet mellett születnek a gyermekek. Természetesen a bibliai korban nem így volt, mégis az ókori ember számára az egyik legnagyobb öröm az volt, ha gyermek született a családba. A sok gyermek dicsőség volt, amíg a meddőség – szégyen, csapás, Isten büntetése (1Móz 16:2; 1Sám 1:5-10; 1Móz 20:18). Úgy hitték, hogy a meddő asszony méhét az Úr „zárta be”. Ezért a meddő asszonyok mindent elkövettek, hogy szégyenüktől megszabaduljanak.

Ha egy asszony magtalan volt, az ókori keleten megtehette, hogy valamelyik kedves, bizalmas szolgálóját adta ágyasként férje mellé, és ha az megfogant, és úrnőjének térdén fiút szült, akkor adoptálta, és úgy tekintett rá, mintha saját gyermeke lenne.

Sok utódot kívántak

1Móz 16 szerint Ábrahám felesége, Sára is így gondolkodott, de a Hammurapi kódexe is, amely a Kr. e. 1792-1750 között élt babiloni király által összeállított törvénygyűjtemény, ismeri ezt a szokást (144.§-147.§). A házasságkötések alkalmával gyakran hangoztak el olyan jókívánságok, mint amivel például Rebekát bocsátotta el rokonsága: „Húgunk, legyen utódaid száma ezerszer tízezer” (1Móz 24: 60.) Később Ráhel és Lea termékenysége volt a példa. Boáznak azt kívánták barátai, hogy „ez az asszony, aki a házadba megy, olyan legyen, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették föl Izrael házát” (Rúth 4:11). A sok gyerek és utód Isten áldásának volt a kézzelfogható jele.

Táncoló magzat

Ezért hát az ókori édesanya örömmel várta a gyermek születését. Örült, mikor a magzat először megmozdult és így adott magáról életjelt. Erről ír Lukács evangéliuma is, amikor Mária meglátogatja Erzsébetet, Keresztelő János édesanyját, akkor „megmozdult a magzat a méhében”. Az eszkritészin szó alapformája a szkirtaó, aminek jelentése: ugrándozni, örvendezni, táncolni (Lk 6:23). Az igealak (aoristos) a cselekvésnek azt a szakaszát jelöli, amikor valami lökésszerű hirtelenséggel megindul. Vagyis Erzsébet számára azért volt nagy, felejthetetlen öröm Mária látogatása, mert ekkor mozdult meg először a magzat, s az ókori felfogás szerint ugrálni, táncolni kezdett az anyaméhben.

A korabeli szülőszék

Amikor a szülési fájdalmak megérkeztek, a gyermekét váró anya a szülőszékre ült vagy guggolt. 2Móz 1:16 ad erről hírt, ahol az abnajim szó okoz gondot a kutatóknak. Szószerinti jelentése: két kő, ami a fazekaskorongot is jelentette, amin a fazekas az edényt formálta, valamint a szülőszéket. A szülőszék használatáról csak a későbbi, rabbinikus korból vannak adataink, bár ezt az alkalmatosságot az egész Közel-Keleten ismerik.

Sokan feltételezik, hogy a szülő nőt külön, erre a célra készült alkalmatosságra ültették, amelynek két, kőből készült fogódzó támlája volt. Erre utal nevének jelentése, a két kő. Ezen szültek az asszonyok. 

Több híradás beszél arról, hogy a vajúdó asszonyok valaki közelállónak a térdén szültek, valószínűleg guggoló testhelyzetben. Ráhel is azt kívánta, hogy szolgálója, Bilha az ő térdén szülje meg gyermekét, hogy így adoptálhassa (1Móz 30:3).

Bábák és dajkák

Az egyiptomi fogság idején a természetes körülmények között élő héber asszonyok könnyen szültek, mivel életerősek voltak és ezért a bábák segítségét sem vették sokszor igénybe (2Móz 1: 19). Ez külön kegyelem volt, de ez nem szüntette meg a szülési fájdalmakat, amelyre gyakran hivatkoznak a próféták, mint a bűn büntetésére.

A szüléshez ezért segítőkre van szükség. Erre voltak hivatottak a legrégebbi időktől fogva a bábák (1Móz 38:28; 2Móz 1:15), de megesett, különösen a nomád életviszonyok között, hogy csupán egy asszony segédkezett.

Az apa nem volt jelen a születés pillanatában (Jer 20:15).

A születés után az újszülöttet gondosan megmosták, sóval bedörzsölték és puha ruhákba pólyálták. Rendszerint az édesanyák gondozták az újszülötteket, de a legrégibb időktől dajkákat is alkalmaztak. Ez a környező népeknél, Egyiptomban és Mezopotámiában is szokásos volt. Ilyen nő a nagycsaládon belül is adódott.

A szokásjog szerint családtagnak számított. Rebekát Izsákhoz elkísérte dajkája is, és haláláig vele is maradt (1Móz 35:8). Felelősségteljes foglalatosság volt dajkának lenni, hiszen az ötéves Mefibósetet, Saul unokáját a dajkája ejtette el öt éves korában, és így lett mindkét lába béna. Jósiás király annak köszönhette életét, hogy Ataljá gyilkos szándéka elől dajkájával együtt rejtették el.

Évekig szoptatták gyermekeiket

A csecsemő tápláléka az anyatej volt. Az ószövetségi korban sokkal később választották el a csecsemőket az anyatejtől, mint ma (1Sám 1:20-23). A Makkabeusok könyve szerint három esztendős korukig szoptathatták az ószövetségi asszonyok gyermekiket. Az elválasztás napját megünnepelték, mint Izsák esetében, ahol a boldog édesapa nagy lakomát rendezett fia tiszteletére (1Móz 21:7-8).

Az első ünnep az újszülött életében a névadás és a körülmetélés napja volt.

Ezzel lett hivatalosan is tagja a családnak és a vallási közösségnek a kis újszülött.

De ennek az eseménynek kutatása egy másik történet.

Prof. Dr. Szigeti Jenő