I. László magyar király
I. (Szent) László (Lengyelország, 1046. június 27. – Nyitra, 1095. július 29.) Árpád-házi magyar király (1077 – 1095). Bátyja, I. Géza után lépett a trónra, utóda Könyves Kálmán volt.
I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő (II. Mieszko Lambert lengyel fejedelem lánya) második fia volt. Egy gyermekének a neve ismert, ő Szent Piroska, későbbi bizánci császárné. A László név szláv eredetű, a Vladiszláv keresztnévből származik, a jelentése: hatalom és dicsőség.
Királyként roppant szigorú, de igazságos törvényalkotó volt, melynek
eredményeként megszilárdult a magántulajdon védelme az országban.
Uralkodása idején Magyarország, fennállása óta először, képes volt a
hódításra. 1091-ben elfoglalta Horvátországot, miután beavatkozott az ottani belviszályokba.
Erősen keresztény hitű, bátor, harcias király volt. Az ő uralkodása alatt avatták az első magyarországi szenteket: Gellért püspök, I. István, Szent Imre, András és Benedek remeték. Előbb Somogyvárott, majd 1106-ban Váradon helyezték örök nyugalomra véglegesen, az őáltala alapított régi Székesegyházban, mely akkor a nagyváradi várban volt. Őt magát 1192-ben avatták szentté
.
László 1078 körül Rajnai Rudolf sváb herceg és Savoyai Adelhaid leányát, Rheinfeldi Adelhaidot vette feleségül. László ezzel rossz irányba kötelezte el magát, mert a német-római ellenkirályként fellépő Rudolf már 1080-ban meghalt a csatamezőn.
Gyermekei: Piroska, aki Komnénosz II. János császár felesége lett. Bizáncban Priszka néven ismerték. Rajta kívül még két, ismeretlen nevű leánygyermeke volt. Egyikük Jaroszláv kijevi herceg felesége lett.
László, a király
1077-ben I.Géza meghalt, és Vácott
temették el. A Géza és László táborába tartozó világi és egyházi
előkelők az ellenfél, Salamon minden akcióját megelőzve a pápa által is
támogatott Lászlót [1]
választották az ország uralkodójává — annak ellenére, hogy I. Géza első
házasságából két kiskorú fiút: Kálmán és Álmos herceget hagyott maga
után.
Feltételezések szerint kétszer is megkoronázták: először a görög koronával, majd 1081-ben, amikor Salamontól visszakerültek a magyar koronázási jelvények. Legendák szerint elképzelhető az is, hogy egyáltalán nem koronáztatta meg magát, mivel „égi koronára vágyott”.
Szent László, a lovagkirály
I.László a Képes Krónikában
Szent László a Mátyás templom freskóján
A források szerint László erőskezű, hatalmas termetű férfi volt, aki
„a többi ember közül vállal kimagaslott”. Nagy testi erejét még ötven
éves kora körül is megőrizte. A harcban való jártassága, a csatákban
mutatott személyes bátorsága következtében a középkorban fokozatosan
vált nagyon népszerűvé. A kiváló katonai erények mellett Hartvik püspök már Könyves Kálmán idején elismerően írt László erkölcsösségéről, erényességéről és mély vallásosságáról.
A középkori László-kultusz kibontakozásához a döntő lökést III. Béla
adta meg, aki 1192 júniusában pápai jóváhagyással szentté avatta I.
Lászlót. Ennek nyomán a kialakuló magyar lovagi kultúra és életmód őt
tekintette példaképének. Károly Róbert és I. Lajos
hódoló tisztelettel adóztak a lovagkirály emlékének. Nagy Lajos
aranyforintja hátoldalára László képét verette, s ez a XV. század végéig
kötelező hagyomány maradt a királyi pénzeknél. I. Lajos leányának,
Mária királynőnek idejében László mellképe a felségpecséten az igazságos
uralkodó szimbólumaként szerepelt. Luxemburgi Zsigmond
király azért látogatott el Váradra, hogy megtekintse László sírját és
ereklyéjét, majd kívánságának megfelelően halála után László mellé
temették el. Ugyanis I.
Lászlót előbb Somogyvárott temették el, később
azonban - 1113 után - a holttestét átvitték Nagyváradra, s ott helyezték
örök nyugalomra. Váradi sírja csodatevő zarándokhellyé lett. A XV.
század elejéig a váradi székesegyházban őrizték kürtje és csatabárdja
mellett fejereklyetartó mellszobrát (hermáját), amelyre peres ítéletek
résztvevői és főúri összeesküvők tettek esküt. Az eredeti herma a XV.
század elején megsemmisült, helyette újat készítettek, amelyet ma Győrben őriznek.
A népét győzelemre segítő László kultusza tovább élt a későbbi
korokban is. A nehéz háborús időkben a nép László királytól várt és
remélt segedelmet; a magyar katonák László nevét kiáltozva rohantak a
törökökre.
Testi és lelki képességei miatt a katolikus egyház
csodatévő harcos szentet is tisztel benne amellett, hogy személyében a
magyar történelem sikeres országépítő uralkodójára tekintünk, aki kemény
kézzel szilárdította meg a legyengült államot, másrészt pedig a német
terjeszkedéstől, a pápai hűbértől és a keleti nomád népek pusztításaitól
egyaránt megvédte országát és biztosította a független magyar állami
létet. Minden időkre prototípusává vált az erényekben dús és a tetteiben
évszázadokra előre cselekedni tudó országvezetőnek.
Kommentáld!